A Román Vasúttársaság teherszállító ágazatának (CFR Marfă) többségi részvénycsomagjának értékesítésére kiírt tender győztesének kikiáltott magánvállalat érdekeinek előtérbe helyezésével, annak támogatásával vádolja a közlekedési minisztériumot a mozdonyvezetők szakszervezete.
2013. szeptember 10., 15:272013. szeptember 10., 15:27
„Úgy hiszem, hogy újabb segítséget nyújtanak azok után, hogy a privatizációs eljárás során is hasonlóképpen jártak el. Eltöröltük az 1,8 milliárdos adósságállományt, megváltoztattuk a magánosítás feltételét, most pedig a folyamat lezárása előtt embereket bocsátunk el\" – mutatott rá Iulian Măntescu, az érdekvédelmi szervezet elnöke.
A szakszervezetiek szerint az idei év végéig a CFR Marfától 1400 alkalmazottat bocsátanak el anélkül, hogy megfelelő végkielégítésben részesülnének, értesüléseik szerint ugyanis történt egy ezt célzó jogszabály-módosítás. Az elmúlt évek során egyébként folyamatosan csökkent a vállalat alkalmazottainak száma: miközben 2008-ban még 18 ezren dolgoztak a társágnál, számuk a tavalyi év végére 8400-ra esett vissza.
Mint arról beszámoltunk, immár a Hivatalos Közlönyben is megjelent a kormányrendelet, miszerint a magánkézben levő Grup Feroviar Român vasúttársaság vásárolhatja meg a CFR Marfă 51 százalékos részvénypakettjét, a tranzakcióra azonban még a Versenytanácsnak is rá kell bólintania, a piac 70 százaléka ugyanis így egyetlen vállalat kezében összpontosulhat. A testület még nem foglalkozott az üggyel. Bogdan Chiriţoiu, a testület elnöke korábban azt mondta, hogy hat hónap áll a rendelkezésükre.
Az Európai Bizottság a következő pénzügyi ciklusban gyökeresen átalakítaná a területalapú mezőgazdasági támogatások rendszerét, amelynek legnagyobb vesztesei a kelet-európai gazdák lennének. Ez ellen gyűjtenek aláírásokat a romániai gazdaszervezetek is.
Májusban áprilishoz képest 139 lejjel, azaz 2,5 százalékkal 5508 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A májusi 5,45 százalékról júniusban 5,7 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A Moody's szerint a kormány első deficitcsökkentő csomagja fontos lépés a költségvetési egyensúly megteremtéshez, ám a felvállalt céloktól való bármilyen eltérés Románia leminősítéséhez vezethet.
Akár ötszörösére is megemelték egyes állami cégek vezetőinek a juttatásait az elmúlt hónapokban, miközben a kormány a takarékossági intézkedéseken dolgozott – közölte Radu Miruță gazdasági miniszter.
A bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest stagnált, 2024 első negyedévéhez képest pedig 0,3 százalékkal nőtt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett előzetes adataiból.
Anyagilag egyre megerőltetőbb lesz gépkocsit fenntartani, vezetni, hiszen akár havi több száz lejes pluszköltséget generálhatnak az autótulajdonosoknak a kormány megszorító intézkedései, melyek egyéb drágulásokkal karöltve érkeznek.
Ilie Bolojan miniszterelnök takarékossági okokból arra utasította a minisztériumokat és a közintézményeket, hogy ritkítsák az alkalmazottak külföldi útjait.
A második deficitcsökkentő csomag a Környezetvédelmi Alap (AFM) programjairól is rendelkezni fog, beleértve a roncsautóprogramot is – nyilatkozta szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.
Románia nagyon jó jelzést kapott az Európai Bizottságtól, miután a kormány felelősséget vállalt az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagért, és ezzel mérséklődött az ország leminősítésének kockázata – véli Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
szóljon hozzá!