Gyurcsány Ferenc (archív felvétel)
A 15 évvel ezelőtt elhangzott őszödi beszéd után indult meg a baloldal szétesése, szétaprózódása, a Gyurcsány Ferenc által akkor elmondottak pedig ma is jól jellemzik a baloldalt a XXI. Század Intézet szerint. Az évfordulóra kiadott elemzésben azt írták: a 2009-ben megbukott kormányfő ma ismét a baloldal vezetője.
2021. május 26., 15:072021. május 26., 15:07
Az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben arra emlékeztetnek, hogy Gyurcsány Ferenc másfél évtizeddel korábbi „elhíresült szónoklatában” beismerte, hogy átverésre, hazugságra alapozva nyerte meg a 2006-os országgyűlési választást. Gyurcsány Ferenc beszéde egy hónappal a parlamenti választási győzelem után az MSZP frakció zárt balatonőszödi ülésén hangzott el, és abban a bevezetendő reformok mellett érvelt.
„Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. (...)
– idézte a beszéd egy részletét az intézet.
Mint írták, a beszéd nyilvánosságra kerülése, illetve a gazdasági megszorítócsomagok hatására a korábban több milliós szavazótáborral rendelkező MSZP támogatottsága süllyedésnek indult, a baloldal pedig szétesett, sok kicsi párt jelent meg.
Az elemzés szerint „nemcsak a magyar parlamentáris demokrácia tekintélye sérült ekkor, hanem a miniszterelnök politikai és erkölcsi hitele is megsemmisült”, és a kormányba vetett bizalom megtörése után tüntetések kezdődtek Budapesten és az ország nagyvárosaiban, a kormányfő lemondását követelve.
– idézi fel a beszéd után a közvéleményben történt változásokat az intézet.
Az elemzésben arra hívták fel a figyelmet, hogy hiába alakult ki Gyurcsány Ferenc körül a rendszerváltoztatás után látott legnagyobb hitelességi válság, ma ismét ő a baloldal vezetője. „Gyurcsány Ferenc mindezek ellenére ragaszkodott a hatalomhoz és a kialakult morális válság mellett egészen 2009. március 21-ig nem adta át a hatalmat, de azóta is politikai befolyásának erősítésére törekszik” – írták.
Az intézet szerint a 2019-es európai parlamenti választás óta Gyurcsány Ferenc már a nyilvánosság előtt is újra a baloldal vezetőjeként jelenik meg, a fővárosi döntéshozatal mellett a baloldali hatalmi harcok során is megkerülhetetlen politikus lett.
Az elemzés szerint a mostani „baloldali előválasztásnak nevezett mozgósítókampány” során is az látható, hogy Gyurcsány Ferenc akarata érvényesült:
A XXI. Század Intézet szerint az őszödi beszédben elmondottak ma is jól jellemzik a baloldalt: „Karácsony Gergely sem önazonos kommunikációt folytat, azonban míg Gyurcsány Ferenc csak a választások után, addig Karácsony Gergely már a kampányindítójánál lebukott a valótlan állításaival.”
Felidézték, az őszödi beszédben Gyurcsány Ferenc egyebek mellett arról beszélt, hogy csupán üres kampányszlogeneket hangoztattak a választási kampányban, amelyek mögött nem volt valódi tartalom. „Ez a víziónélküliség jellemzi mind a mai napig a baloldalt, sőt az intellektuális leépülés még tovább folytatódott: a baloldalnak ma nincsenek nagy gondolkodói, szellemi műhelyei és világklasszis politikusai, amit jól példáz a jelenlegi miniszterelnök-jelöltek személye” – áll az elemzésben. Azt írták,
így Gyurcsány Ferenc 2006-os választási kampányához hasonlóan jól hangzó szlogeneket és soha meg nem valósuló ígéreteket fog majd hangoztatni a konkrétumok helyett.
Az őszödi beszéd 2006. szeptember 17-i került nyilvánosságra, és ez országszerte tüntetéseket, utcai zavargásokat váltott ki. A 2006. május 26-án zárt körben elhangzott, helyenként durva szavakkal kísért beszédében Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy a kormány „végighazudta” az előző másfél két évet, négy évig nem csinált semmit, és ezért messze túllépték az ország gazdasági lehetőségeit.
Ukrajnával kíván dróngyártásról szóló együttműködési megállapodást kötni Románia.
A Közös Agrárpolitikát (KAP) a 2028-2034-es európai uniós költségvetésben is külön kell választani a kohéziós alapoktól, és Franciaország és Németország csatlakozott Románia erre irányuló törekvéséhez – jelentette be Florin Barbu.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter csütörtökön bejelentette, csökkenteni fogják az elektromos autók vásárlását támogató utalvány értékét, mert a költségvetés „egyszerűen nem tudja fedezni” a fejenként 37 ezer lejes támogatást.
A romániai piacon kapható sertéshús mintegy 80 százaléka importból származik, a boltokban értékesített hús nagy része nem helyi gazdaságokból érkezik – figyelmeztetett Paul Anghel, az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) vezérigazgatója.
Az Európai Bizottság csütörtökön úgy döntött, hogy indoklással ellátott véleményt küld Romániának, Belgiumnak, Bulgáriának, Görögországnak és Spanyolországnak.
Az Eurostat csütörtökön közzétett adatai szerint júniusban 2,3 százalékra nőtt a májusi 2,2 százalékról az éves infláció az Európai Unióban, a tagállamok közül pedig továbbra is Romániában a legmagasabb, 5,8 százalékos az infláció.
Már közlekednek az autók azoknak a sztrádaszakaszoknak a nagy részén, amelyek egyesek szerint nem fognak megépülni – jelentette ki Sorin Grindeanu korábbi közlekedési miniszter, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke szerda este.
Tucatnyi romániai, köztük számos erdélyi autópálya-szakasz marad az országos helyreállítási terv (PNRR) részeként odaítélt európai uniós támogatás nélkül.
Ismét drágítja a Vodafone a mobil-előfizetéseket Romániában.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
szóljon hozzá!