Összekötik a határon az A3-as és M4-es autópályát

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Petru Sorin Bușe közlekedési miniszter találkozóján megegyezés született arról, hogy 2018-tól újabb autópálya-összeköttetés jön létre Magyarország és Románia között, ezúttal az M4-es és az A3-as autópályák összekötésével.

Krónika

2016. augusztus 26., 17:502016. augusztus 26., 17:50

2016. augusztus 26., 20:492016. augusztus 26., 20:49

A Külgazdasági és Külügyminisztériumnak az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében kiemelték: a két miniszter a Dubrovniki Fórum alkalmával folytatott kétoldalú megbeszélést. Mint írták, a megállapodás értelmében a határátkelőt a magyar fél építi, ennek technikai előkészületei meg is kezdődtek.

A magyarországi M4-es sztráda nagy része még csak tervezési szakaszban van. Az autópálya Budapestet köti majd össze az országhatárral, a Hajdú-Bihar megyei Kisteleki térségében. A romániai A3-as sztráda a határ menti Borsnál kezdődik, helyenként építés alatt álló észak-erdélyi szakasza pedig Brassóig vezet majd, végső „állomása” pedig Bukarest.

A két miniszter egyetértett továbbá abban, hogy „ésszerűtlen és megmagyarázhatatlan az a helyzet”, hogy jelenleg tíz határon átívelő utat nem használhatnak a határ mentén élők, ezért a magyar kormány javaslatot tett a román kormánynak arra, hogy Románia schengeni tagságának elnyeréséig egyszerűsített határellenőrzés mellett lehessen átkelni ezeken az utakon – áll a magyar tárca közleményében.

A Dubrovniki Fórum nemzetközi konferenciát először 2006-ban rendezték meg állam- és kormányfők részvételével. A házigazda Horvátország akkoriban kezdte meg csatlakozási tárgyalásait az Európai Unióval, amelynek 2013 óta a tagja. Az idei konferencia mottója Európa megerősítése, különös tekintettel a kontinens északi és déli térségei közötti együttműködésre. A nemzetközi konferencián Magyarország, Szlovénia, Litvánia és Bulgária köztársasági elnöke is részt vett, Csehország, Szlovákia, Románia, Ausztria és Észtország miniszteri szinten képviseltette magát.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Drágultak az élelmiszerek, történelmi csúcson a hús ára

Kissé nőtt az élelmiszertermékek világpiaci árának referenciaértéke júniusban az előző hónaphoz képest a hús-, a tej- és a növényi olajárak emelkedésének hatására az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján közzétett adatok szerint.

Drágultak az élelmiszerek, történelmi csúcson a hús ára
2025. július 07., hétfő

Deficitcsökkentés felelősségvállalással: hétfőn délután ül össze a parlament

Felelősséget vállal az Ilie Bolojan vezette kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetért a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén.

Deficitcsökkentés felelősségvállalással: hétfőn délután ül össze a parlament
2025. július 04., péntek

Tovább nőttek a lakásárak Romániában

Az idei első negyedévben 2024 hasonló időszakához képest az Európai Unióban 5,7 százalékkal, az euróövezetben 5,4 százalékkal emelkedtek a lakásárak, miután tavaly 4,9, illetve 4,1 százalékos növekedést regisztráltak.

Tovább nőttek a lakásárak Romániában
Tovább nőttek a lakásárak Romániában
2025. július 04., péntek

Tovább nőttek a lakásárak Romániában

2025. július 04., péntek

Újabb jelentős finn cég épít gyárat a Partiumban

Nagyváradon nyit termelési központot a közel 17 000 alkalmazottat foglalkoztató és évente mintegy 5 milliárd eurós forgalmat bonyolító finn ipari gépgyártó, a Metso – közölte a Profit.ro gazdasági portál.

Újabb jelentős finn cég épít gyárat a Partiumban
2025. július 04., péntek

Enyhén nőtt a külföldi turisták száma

Májusban 7 százalékkal nőtt a külföldi turisták száma Romániában éves összevetésben – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Enyhén nőtt a külföldi turisták száma
Enyhén nőtt a külföldi turisták száma
2025. július 04., péntek

Enyhén nőtt a külföldi turisták száma

2025. július 04., péntek

Bolojan: ez a deficitcsökkentő csomag volt az egyetlen megoldás az államkassza gyors gyarapítására

Ilie Bolojan csütörtök esete kijelentette: Nicușor Dan államfő a kormány beiktatásakor arra kérte őt, hogy tegyen meg mindent az adóemelések elkerülésért, de a költségvetés állapota ezt nem tette lehetővé.

Bolojan: ez a deficitcsökkentő csomag volt az egyetlen megoldás az államkassza gyors gyarapítására
2025. július 03., csütörtök

Új gázmezőre bukkant az OMV Petrom

Az OMV Petrom új gázlelőhelyre bukkant Dél-Romániában, a Craiovától 70 kilométerre fekvő Spineni-ben.

Új gázmezőre bukkant az OMV Petrom
Új gázmezőre bukkant az OMV Petrom
2025. július 03., csütörtök

Új gázmezőre bukkant az OMV Petrom

2025. július 03., csütörtök

A legszegényebbeknek fog a legjobban fájni: elemző a Krónikának a deficitcsökkentő intézkedéscsomagról

Mindenki megkapja a keserű pirulát, de nem egyformán fog fájni – fogalmazta meg Rácz Béla Gergely közgazdász, amikor csütörtökön a Bolojan-kormány által közvitára bocsátott deficitcsökkentő intézkedéscsomagról kérdeztük.

A legszegényebbeknek fog a legjobban fájni: elemző a Krónikának a deficitcsökkentő intézkedéscsomagról
2025. július 03., csütörtök

Tánczosék magyarázzák a deficitcsökkentő „bizonyítványt”

Táncos Barna miniszterelnök-helyettes csütörtöki sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a kormány által javasolt deficitcsökkentő intézkedések nélkül fenntarthatatlanná vált volna a költségvetési hiány.

Tánczosék magyarázzák a deficitcsökkentő „bizonyítványt”
2025. július 03., csütörtök

Még semmi nincs kőbe vésve? Folytatódnak az egyeztetések a deficitcsökkentő intézkedéscsomagról

Ilie Bolojan kormányfő csütörtökön a szakszervezeti szövetségek képviselőivel egyeztetett a Victoria-palotában a deficitcsökkentő intézkedésekről.

Még semmi nincs kőbe vésve? Folytatódnak az egyeztetések a deficitcsökkentő intézkedéscsomagról