Egyelőre búcsúzik Nagyvárad a milánói repülőjáratoktól
Fotó: Nagyváradi Nemzetközi Repülőtér
Májustól már nem lehet jegyet foglalni a Nagyvárad–Milánó (Bergamo) útvonalon a HiSky által működtetett repülőjáratokra – jelezték többen is az elmúlt időszakban. Az Ebihoreanul.ro helyi portál megtudta, a légitársaság – amelyet amúgy szubvenciókkal csábítottak a Körös-parti város repterére a helyi és megyei hatóságok – egyelőre felfüggeszti az olasz városba indított járatait. A HiSky ugyanakkor ezzel párhuzamosan arra készül, hogy ismét heti háromra növeli a Nagyváradról induló londoni járatainak számát.
2025. március 25., 17:002025. március 25., 17:00
A HiSky tavaly ősz óta üzemelteti a nagyváradi repülőtérről a milánói (Bergamo) járatot. A helyi sajtó értesülései szerint ezt jelezte is a légikikötő vezetőségének, akik azonban nem tájékoztatták a potenciális utazóközönséget.
„Múlt csütörtökön, március 19-én a HiSky küldött nekünk egy operatív e-mailt, amelyben arról tájékoztatott, hogy a nyári szezon végéig, május 3-ától kezdődően felfüggeszti a Milánóba tartó járatokat” – ismerte el az Ebihoreanul.ro portálnak Răzvan Horga, a nagyváradi repülőtér igazgatója, anélkül, hogy megmagyarázta volna, miért nem tájékoztatta a nyilvánosságot a változásról.
Egyedül a német Lufthansa légitársaság nyújtott be ajánlatot a Bihar megyei önkormányzat Nagyvárad és München közötti menetrend szerinti repülőjáratok üzemeltetésére kiírt pályázatára – tájékoztatott hétfőn a megyei közgyűlés sajtóosztálya.
„A HiSky a járatok alacsony kihasználtsága miatt nem fogja tovább üzemeltetni a milánói (bergamói) útvonalat” – erősítette meg a portálnak Mihaela Nastea, a városháza és a Bihar Megyei Tanács tulajdonában lévő Air Oradea megbízott igazgatója, akivel a légitársaság tavaly tavasszal kötött szerződést.
Ennek értelmében – mint ismeretes – a HiSky vállalta, hogy tavaly októbertől kezdődően 5 éven át heti 5 járatot üzemeltet Nagyvárad és Bukarest között, valamint heti 3 járatot Nagyvárad és London (Stansted) között. Ennek fejében pedig összesen 750 ezer euró, azaz évi 150 ezer euró támogatásban részesül.
Az Air Oradea képviselője viszont egyúttal bejelentette, hogy a HiSky e hónap végétől ismét heti 3 járatot fog indítani Londonba (Stansted), miután a nagyváradi és a megyei tanács beleegyezésével január óta heti kettőre csökkentette a járatszámot.
A Nagyvárad–London-járatok 2024. október 15-én indultak, de december 20-án a HiSky abban állapodott meg az Air Oradea légitársasággal, hogy egy negyedévig csak heti két járatot üzemeltet, de ez nem érinti a szerződésbe foglalt támogatás összegét. A módosítás nyomán az elmúlt közel három hónapban a Nagyvárad–London-járatok csütörtökönként és vasárnaponként közlekedtek, a szerződésben rögzített gyakorisághoz való visszatéréssel a harmadik járat keddenként teszi majd meg az oda-vissza utat.
Közvetlen járatokat indít a Nagyváradi Nemzetközi Repülőtérről Bukarestbe és Londonba a HiSky légitársaság: az első bukaresti járat hétfőn szállt fel, kedden pedig a tervek szerint elindul az első gép Londonba (Stansted) is.
Világszerte és Romániában is jelentősen megugrott a villamosenergia-fogyasztás 2024-ben, amit főként a légkondicionálók használata okozott. Az extrém időjárás, a hőség és a hideg egyaránt hozzájárult a fogyasztás növekedéséhez.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) 15 millió eurónyi adócsalást fedezett fel a fuvarmegosztó alkalmazásoknál – nyilatkozta Tánczos Barna pénzügyminiszter a Digi 24 hírtelevíziónak.
Elkezdődtek a fúrások Románia legnagyobb fekete-tengeri gázmezőjén, a Neptun Deepen – jelentette be Christina Verchere, az OMV Petrom vezérigazgatója.
A romániai munkaerőpiac 2025 első három hónapjában visszaesett a korábbi év azonos időszakához viszonyítva, a legaktívabb álláskeresők jelenleg a 25 és 34 év, illetve a 18 és 24 év közöttiek.
Ha összegszerűen nézzük, akkor 4,2 milliárd lejes költségvetésével Kolozsvár az első helyezett a romániai megyeszékhelyek rangsorában, ha azonban azt vesszük górcső alá, hogy mennyi pénz jut egy lakosra, akkor viszont Nagyvárad a listavezető.
Belépett a romániai piacra az osztrák Addiko Bank.
Borúsan látja a nadrágszíjparcellákkal küszködő mezőgazdasági termelők helyzetét Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A szakember prioritásnak nevezte a földek tagosítását a Krónikának adott interjúban.
A romániai juhtenyésztők felháborodtak amiatt, hogy a juhpestis-riadó következtében az év legfontosabb időszakában nem tudják majd értékesíteni húsvéti bárányaikat a jobban fizető európai piacon, miután az Európai Bizottság korlátozásokat vezetett be.
Florin Barbu mezőgazdasági miniszter pénteken bejelentette, hogy körülbelül két hónap múlva indul új beruházási program az állattenyésztők számára.
Április 1-jétől emeli a bukaresti pénzügyminisztérium a cigaretta jövedéki adóját.
szóljon hozzá!