Új járatokat indít a nagyváradi repülőtérről a HiSky légitársaság

Nagyvárad

Az új járatoknak kijáró fogadtatásban részesült a nagyváradi reptéren a HiSky gépe

Fotó: Nagyváradi Nemzetközi Repülőtér

Közvetlen járatokat indít a Nagyváradi Nemzetközi Repülőtérről Bukarestbe és Londonba a HiSky légitársaság: az első bukaresti járat hétfőn szállt fel, kedden pedig a tervek szerint elindul az első gép Londonba (Stansted) is.

Krónika

2024. október 14., 08:572024. október 14., 08:57

A Nagyvárad–Bukarest-járat hetente hét alkalommal fog közlekedni, így a nagyváradiaknak lehetőségük lesz naponta – hétfőtől vasárnapig – utazni a két város között. A londoni járatok kedden, csütörtökön és vasárnap lesznek elérhetőek.

Nagyvárad Galéria

Hétfőtől Bukarestbe, keddtől pedig Londonba is el lehet jutni a HiSky gépeivel a nagyváradi reptérről

Fotó: Nagyváradi Nemzetközi Repülőtér

„A bukaresti járatok optimalizált menetrendjének köszönhetően az utasok a HiSky teljes hálózatához hozzáférhetnek. Így Nagyváradról egyetlen jegyet vásárolhatnak olyan nemzetközi célállomásokra, mint Dublin, Frankfurt, Párizs, Malaga, Barcelona, Chișinău, Tel Aviv, Brüsszel és New York” – húzza alá a Krónikához eljuttatott közlemény.

Idézet
Nagy örömünkre szolgál, hogy ma új fejezetet nyitunk a nagyváradi repülőtér fejlődésében a HiSky légitársaság által a bukaresti és londoni közvetlen járatok elindításával.

Ez a fontos lépés tükrözi elkötelezettségünket, hogy bővítsük a Nagyváradról elérhető célállomások hálózatát, és stratégiai partnerségek révén megkönnyítsük az utasok számára a nemzetközi útvonalakhoz való hozzáférést. Meggyőződésünk, hogy az új járatok jelentősen hozzájárulnak a régió gazdasági fejlődéséhez és a nagyváradi repülőtér regionális légiközlekedési referenciapontként betöltött szerepének megszilárdításához” – jelentette ki hétfőn Răzvan Horga, a nagyváradi repülőtér vezérigazgatója.

Mint ismeretes, az új járatok elindítása a HiSky és az Air Oradea, vagyis a nagyváradi városháza és a Bihar Megyei Tanács által megalapított légitársaság között idén áprilisban aláírt megállapodás eredménye.

Az új járatok mellett a váradi reptérről a Tarom román állami légitársaság gépeivel Bukarestbe lehet repülni, míg a LOT lengyel állami légitársaság Varsóba szállítja az utasokat, ahonnan további desztinációk elérhetőek.

korábban írtuk

Átadták a nagyváradi repülőtér új, a korábbinál négyszer nagyobb utasterminálját (VIDEÓ)
Átadták a nagyváradi repülőtér új, a korábbinál négyszer nagyobb utasterminálját (VIDEÓ)

Átadták szombaton a nagyváradi repülőtér új, 40 millió eurós beruházással épült utasterminálját.

korábban írtuk

A felújítás befejezése után nagyméretű gépek is használhatják a nagyváradi repülőteret – már ha sikerül járatokat odacsábítani
A felújítás befejezése után nagyméretű gépek is használhatják a nagyváradi repülőteret – már ha sikerül járatokat odacsábítani

Hamarosan hivatalosan is befejezettnek nyilvánítják a nagyváradi repülőtér korszerűsítési munkálatait, miután az utolsó szükséges eljárások után elkezdték a projekt átvételét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
2025. július 10., csütörtök

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak

A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak
2025. július 10., csütörtök

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra

A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra
2025. július 10., csütörtök

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem

Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem
2025. július 10., csütörtök

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt

Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt
2025. július 10., csütörtök

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit

Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit
2025. július 10., csütörtök

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt

Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt
2025. július 10., csütörtök

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)

A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)
2025. július 09., szerda

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat

Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat
2025. július 09., szerda

Adományokat vitt a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász

Átadta szerdán a Kovászna megyei Kökösbácsteleken az újabb, adománygyűjtő akcióból származó 16 millió forintos (mintegy 200 ezer lej) támogatását a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász.

Adományokat vitt a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász