Megszűnt a gépkocsi-regisztrációs díj

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Több helyen internetes foglalás beindításával, máshol túlórával készültek a gépjármű-regisztrációs díj eltörlésére.

Bálint Eszter

Bíró Blanka

2017. február 01., 12:062017. február 01., 12:06

Szerda éjféltől interneten is kérhetnek időpontot azok a Bihar megyei sofőrök, akik gépkocsit akarnak beíratni a forgalomba. A prefektúra így próbálja meg elejét venni a tolongásnak, miután szerdától megszűnik a regadóként emlegetett, az autók forgalomba íratásakor kért környezetvédelmi bélyegilleték. Az érdeklődők a prefektúra honlapján, az on-line foglalások menünél kérhetnek időpontot. A kormányhivatal ugyanakkor emlékeztet, minden reggel 8 és 8.30 között személyesen is lehet igényelni sorszámot.

A prefektúra egyúttal arról is döntött, hogy a mostanáig működő három ügyintéző ablak mellé még nyit kettőt, az öt ablakból pedig egy kizárólag az interneten bejelentkezetekkel foglalkozik. Alexandru Laza, a gépjármű-nyilvántartó hivatal vezetője elmondta, a gépjárművezetői vizsgák sínylik meg a két új ablak megnyitását. Becslései szerint egyébként 20-25 ezerrel fog megnőni a forgalomba íratások száma, naponta pedig mintegy 200 személyt tudnak kiszolgálni.

Kovászna megyében túlóráznak

Szerdától túlóráznak a gépjármű-nyilvántartó hivatal Kovászna megyei alkalmazottai, sőt több munkatárs dolgozik majd az ügyfélszolgálatnál – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Sebastian Cucu prefektus. Hangsúlyozta, már a megnövekedett ideiglenes, vagyis piros rendszámok alapján meg tudják becsülni, hogy sokan február elsejéig vártak a beíratással, amikor életbe lépett a 102 illeték eltörléséről szóló törvény, és már nem kell befizetni a regadóként emlegetett környezetvédelmi bélyegilletéket és az önkormányzatoknál fizetendő beíratási illetéket. Mint részletezte, szerdától megpróbálják külön ablaknál fogadni a jogi és a magánszemélyeket, ilyen módon rendszerezni, hogy aki csak egy iratcsomóval áll sorba, ne kelljen órákat várnia a felhatalmazással érkező ügyintéző cégekre, melyek képviselői egyszerre akár húsz dossziét is benyújthatnak.

Nem hiába készülnek

Amint arról korábban írtunk, az ügyintéző cégek valóban ugrásra készen várják a pillanatot, van, amelyik már több száz aktacsomót előkészített az elmúlt hetekben. Dávid Attila, az egyik sepsiszentgyörgyi vállalkozás szakembere nemrég lapunknak elmondta, az ügyfeleik többsége már megvásárolta a használt gépkocsit, de azt a régi tulajdonos nevén hagyta, hogy ne kelljen befizetnie a több száz eurós környezetvédelmi bélyegilletéket, illetve a személygépkocsik esetében 60 lejes, a teherautók esetében pedig 145 lejes beíratási illetéket.

Sebastian Cucu prefektus azt mondja, arra számítanak, hogy a nagy roham néhány hét alatt, legtöbb egy hónap alatt lecseng, és minden visszaáll a megszokott kerékvágásba. A Kovászna megyei gépjármű-nyilvántartónál különben jelenleg tizenegyen dolgoznak, egyiküket azonban felfüggesztették tisztségéből, mert még nem zárult le az ellene megvesztegetésért indított per. Az irodában több ízben volt már korrupciós botrány, több alkalmazottat eltiltottak a közönséggel való kapcsolattartástól, de ők már előre hozott vagy betegnyugdíjba mentek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Állami roncshoz irányítanák a lakosságnak szánt milliárdokat?

A Romániai Prosumerek és Energiaközösségek Szövetsége (APCE) azzal vádolta meg Diana Buzoianu új környezetvédelmi minisztert, hogy a roncsprogramok és a Zöld ház program 2025-ös programjainak teljes leállítását tűzte ki célul.

Állami roncshoz irányítanák a lakosságnak szánt milliárdokat?
2025. július 07., hétfő

Máris visszafogta a költekezést a lakosság, elemzők szerint a recesszió sem zárható ki

Bár a Bolojan-kormány által az óriásira dagadt költségvetési hiány visszaszorítására kidolgozott megszorítások még csak ezután jönnek, a lakosság máris visszafogta a kiadásait.

Máris visszafogta a költekezést a lakosság, elemzők szerint a recesszió sem zárható ki
2025. július 07., hétfő

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz
2025. július 07., hétfő

Újra utcára vonultak a megszorításokat ellenző a közalkalmazottak

A kormány deficitcsökkentő csomagjába foglalt intézkedések ellen tiltakoznak hétfőn a nyugdíjpénztárak, a román vízügyi igazgatóság (ANAR) és a mezőgazdasági minisztérium alkalmazottai.

Újra utcára vonultak a megszorításokat ellenző a közalkalmazottak
2025. július 07., hétfő

Gazdasági miniszter: Románia olyan, mint egy intenzív osztályon fekvő beteg

Félrekezelt súlyos beteghez hasonlította Romániát Radu Miruță gazdasági miniszter .

Gazdasági miniszter: Románia olyan, mint egy intenzív osztályon fekvő beteg
2025. július 07., hétfő

Drágultak az élelmiszerek, történelmi csúcson a hús ára

Kissé nőtt az élelmiszertermékek világpiaci árának referenciaértéke júniusban az előző hónaphoz képest a hús-, a tej- és a növényi olajárak emelkedésének hatására az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján közzétett adatok szerint.

Drágultak az élelmiszerek, történelmi csúcson a hús ára
2025. július 07., hétfő

Deficitcsökkentés felelősségvállalással: hétfőn délután ül össze a parlament

Felelősséget vállal az Ilie Bolojan vezette kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetért a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén.

Deficitcsökkentés felelősségvállalással: hétfőn délután ül össze a parlament
2025. július 04., péntek

Tovább nőttek a lakásárak Romániában

Az idei első negyedévben 2024 hasonló időszakához képest az Európai Unióban 5,7 százalékkal, az euróövezetben 5,4 százalékkal emelkedtek a lakásárak, miután tavaly 4,9, illetve 4,1 százalékos növekedést regisztráltak.

Tovább nőttek a lakásárak Romániában
Tovább nőttek a lakásárak Romániában
2025. július 04., péntek

Tovább nőttek a lakásárak Romániában

2025. július 04., péntek

Újabb jelentős finn cég épít gyárat a Partiumban

Nagyváradon nyit termelési központot a közel 17 000 alkalmazottat foglalkoztató és évente mintegy 5 milliárd eurós forgalmat bonyolító finn ipari gépgyártó, a Metso – közölte a Profit.ro gazdasági portál.

Újabb jelentős finn cég épít gyárat a Partiumban
2025. július 04., péntek

Enyhén nőtt a külföldi turisták száma

Májusban 7 százalékkal nőtt a külföldi turisták száma Romániában éves összevetésben – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Enyhén nőtt a külföldi turisták száma
Enyhén nőtt a külföldi turisták száma
2025. július 04., péntek

Enyhén nőtt a külföldi turisták száma