Fotó: Barabás Ákos
Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerint a korábbi bejelentésekkel ellentétben nem újabb adóval kell megállítani a használtautó-importot.
2017. október 19., 08:382017. október 19., 08:38
Nem újabb gépkocsi-regisztrációs adó kivetésén dolgozik a kormány, de Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter feladata egy olyan intézkedéscsomag kidolgozása, ami megfékezi a használt autók importját – jelentette be Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
– fejtette ki a képviselőház elnöke. Ő maga különben azt mondja, a Roncsautóprogramra kiutalt keret növelése jót tenne a romániai autógyártásnak.
A gépkocsik forgalomba írásakor kért környezetvédelmi bélyegilletéket – amit továbbra is mindenki regadóként emlegetett a korábbi elnevezés rövidítéseként – a parlament 2017. február elsejétől törölte el, ettől az időponttól kezdődően pedig megtöbbszöröződött a Romániába behozott nyugati használt autók száma. A kormány éppen ezért munkacsoportot hozott létre, amelynek célja megakadályozni, hogy az ország Európa autótemetőjévé váljon.
A legfrissebb sajtóértesülés például az volt, hogy olyan jogszabályjavaslaton dolgozik a témával megbízott munkacsoport, amely „a legnagyobb szennyező fizessen a legtöbbet” elvet követné. Azt azonban még nem lehetett tudni, hogy ez is regisztrációs díj lesz-e, amit a számtábla kiváltásakor kell befizetni, vagy éves adó formájában határozzák meg.
Nemrég pedig Grațiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter is megerősítette azokat az értesüléseket, amelyek szerint új adóval pótolják a korábban több név alatt is futó gépkocsi-regisztrációs díjat. Közölte, az általa vezetett tárca munkabizottságban elemzi egy új környezetvédelmi illeték bevezetésének lehetőségét, amely a másodkézből vásárolt autókra vonatkozna.
Elmondta, a testületben a minisztérium illetékesei mellett az Országos Környezetvédelmi Alap, a Román Gépkocsi-nyilvántartó Hivatal, az adóhatóság, a gépjárműgyártók és civil szervezetek képviselői is részt vesznek.
Három kritériumot veszünk figyelembe – a hengerűrtartalmat, amelyet minden autónál megadóztatnak, a szennyezési szabványt és harmadsorban a minden jármű által kibocsátott szennyezést. Egyelőre nincs végleges formánk, azt szeretném, ha az elemzés rendkívül alapos lenne” – részletezte a környezetvédelmi miniszter.
Gavrilescu arról nem beszélt, hogy mikortól léphetne életbe az új illeték. Azt azonban fontosnak tartotta kiemelni, hogy nem egy új regadóról lesz szó. „Úgy vélem, hogy nem kell a regisztrációs adót kiróni. Ez olyan, mintha a szekeret kötnénk a lovak elé. Amikor egy ilyen illetéket kiszámítunk, tudnunk kell, hogy mennyit közlekedik az adott jármű egy bizonyos időszakon belül, hogy felbecsülhessük a szennyezőanyag-kibocsátását” – magyarázta el Grațiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter.
A világ eddig kitermelt aranykészlete több ezer tonna, de elosztva csupán néhány gramm fejenként.
Jelentős összegű támogatást hirdetett meg a kormány erdőtelepítésre. Egy hektár tölgyfaerdő telepítése esetén az elérhető teljes támogatás közel húszezer euró, a programban résztvevők húsz éven át évi 640 euró támogatásban részesülnek.
A megismételt romániai elnökválasztás első fordulójának eredménye sokkolta a pénzpiacot, az egyre fokozódó aggodalmak erős érzelmi reakciókat váltottak ki a befektetők és a megtakarításokkal rendelkező lakosság körében is.
Úgy tűnik, péntekre valamelyest mérséklődött az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye, majd az abból eredő kormányválság által okozott sokkhatás.
Az energiaügyi minisztérium ragaszkodik az országos helyreállítási terv újratárgyalásához és a széntüzelésű hőerőművek bezárásának elhalasztásához, mert a létesítmények leállása még nagyobb nyomást gyakorolna az energiaárakra – írta Sebastian Burduja.
Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.
Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.
Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.
Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.
Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.
szóljon hozzá!