Fotó: Lukácsi Lehel
Kilencven perc alatt elfogyott a háztartási gépek roncsprogramjának harmadik szakaszára kiutalt 15 millió lejes büdzsé – tájékoztat Facebook-oldalán a környezetvédelmi minisztérium.
2021. június 18., 13:192021. június 18., 13:19
2021. június 18., 13:342021. június 18., 13:34
„A harmadik szakasz startját követően 90 perc alatt elfogyott a klímaberendezések, ruhaszárító gépek és porszívók vásárlására szánt értékjegyekre kiutalt 15 millió lejes keretösszeg. A „voucherek” június 22-én, kedden válnak aktívvá” – írja a tárca.
Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter szerint rendkívül nagy volt az érdeklődés, és reméli, hogy a kiosztott értékjegyeket fel is fogja használni a lakosság az elkövetkező két hét során.
Elmondta, hogy a program három szakaszában fel nem használt utalványok értékét újra fogják osztani egy későbbi időpontban. A program célja a háztartások energiafogyasztásának csökkentése, a környezet védelme, hangsúlyozta a miniszter.
A háztartási gépek roncsprogramjának harmadik szakasza pénteken 10 órakor rajtolt.
Pénteken 10 órakor elrajtolt a háztartási gépek roncsprogramjának harmadik szakasza, amelyben klímaberendezések, ruhaszárító gépek és porszívók vásárlását támogató utalványokat bocsátanak ki.
A legalább az A++ energiahatékonysági osztályba tartozó klímaberendezések és a hasonló kategóriájú ruhaszárító gépek vásárlását 400 lejjel támogatják, a porszívókét pedig, amelyek éves fogyasztása kevesebb, mint 43 kWh, 200 lejjel.
Májusban áprilishoz képest 139 lejjel, azaz 2,5 százalékkal 5508 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A májusi 5,45 százalékról júniusban 5,7 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A Moody's szerint a kormány első deficitcsökkentő csomagja fontos lépés a költségvetési egyensúly megteremtéshez, ám a felvállalt céloktól való bármilyen eltérés Románia leminősítéséhez vezethet.
Akár ötszörösére is megemelték egyes állami cégek vezetőinek a juttatásait az elmúlt hónapokban, miközben a kormány a takarékossági intézkedéseken dolgozott – közölte Radu Miruță gazdasági miniszter.
A bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest stagnált, 2024 első negyedévéhez képest pedig 0,3 százalékkal nőtt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett előzetes adataiból.
Anyagilag egyre megerőltetőbb lesz gépkocsit fenntartani, vezetni, hiszen akár havi több száz lejes pluszköltséget generálhatnak az autótulajdonosoknak a kormány megszorító intézkedései, melyek egyéb drágulásokkal karöltve érkeznek.
Ilie Bolojan miniszterelnök takarékossági okokból arra utasította a minisztériumokat és a közintézményeket, hogy ritkítsák az alkalmazottak külföldi útjait.
A második deficitcsökkentő csomag a Környezetvédelmi Alap (AFM) programjairól is rendelkezni fog, beleértve a roncsautóprogramot is – nyilatkozta szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.
Románia nagyon jó jelzést kapott az Európai Bizottságtól, miután a kormány felelősséget vállalt az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagért, és ezzel mérséklődött az ország leminősítésének kockázata – véli Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Újabb, menetrendszerű tiltakozó akciókat hirdetett kedden az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) a kormány deficitcsökkentő intézkedései ellen.
szóljon hozzá!