Fotó: Sándor Csilla
Az üzemanyagok kiskereskedelmi értékesítése nyers adatként 9,8 százalékkal, szezonalitással kiigazítva pedig 2,3 százalékkal visszaesett szeptemberben az előző hónaphoz mérten, miután szeptember 15-étől nőtt mind a benzin, mind pedig a gázolaj jövedéki adója.
2017. november 07., 13:382017. november 07., 13:38
A bukaresti döntéshozók alig jelentették be adóemelési szándékukat, rögtön drágulásnak indult mind a gázolaj, mind pedig a benzin. A hivatásos fuvarozók pedig már a tervek közlésekor azzal fenyegetőztek, hogy drágulás esetén, amikor csak tehetik, külföldön fognak tankolni, az áremelkedés ugyanis sokuk számára csődhöz fog vezetni.
A mutató összességében véve – nyers adatként – 4,9 százalékkal zsugorodott, miután 9,8 százalékkal visszaestek az üzemanyag-eladások, 5 százalékkal kevesebb élelmiszert, italt és dohányipari terméket értékesítettek, mint ahogy a nem élelmiszer-jellegű áruk esetében is 1,9 százalékos visszaesést mértek.
Állami üzemanyagár-figyelő létesül Romániában, amelytől azt remélik a hatóságok, hogy a fogyasztók tájékoztatását szolgáló rendszer kiépítése az árak csökkenését is maga után vonja.
A kiskereskedelmi forgalom szezonalitással kiigazítva összességében 0,5 százalékkal nőtt szeptemberben az előző hónaphoz mérten, miután az élelmiszerek, italok és dohányipari termékek értékesítése esetében 0,9 százalékos bővülést regisztráltak, s a nem élelmiszerek eladása is 0,2 százalékkal gyarapodott. Az üzemanyag-eladások ellenben 2,3 százalékkal visszaestek.
A kiigazított érték szerint a bővülés 8,8 százalék volt. A nem élelmiszerek értékesítése 12,5 százalékkal nőtt, az üzemanyag eladása 11,8 százalékkal bővült, míg az élelmiszerek, italok és dohánytermékek értékesítése 5,6 százalékkal gyorsult. Szeptemberben a kiskereskedelmi forgalom volumene 13,7 százalékkal nőtt a tavalyi kilencedik hónaphoz képest, a szezonális és naptári hatással kiigazítva a bővülés 12,9 százalék volt.
miután a bukaresti hatóságok több lépcsőben csökkentették az általános forgalmi adót. Az elemzők arra számítanak, hogy az idén lassulni fog a kiskereskedelmi forgalom bővülése, de így is a belföldi fogyasztás marad a gazdasági növekedés fő hajtóereje. A kormány az idén 5,6 százalékos GDP-bővülést remél.
A Romániai Közúti Szállítók Országos Szövetsége (UNTRR) hétfőn felszólította a kormányt, hogy mielőbb kezdeményezzen egy új, az üzemanyagok után befizetett jövedéki adó egy részének visszajuttatását célzó eljárást. Közleményükben kiemelték, ezúttal nem a korábbi 4 centet várják vissza bankszámlájukra, hanem 5 centet kérnek, ami által a gázolaj nem lenne drágább, mint Magyarországon. „Minden kamion, amelyik már nem Romániában tankol, hússzor nagyobb közvetett kárt okoz az állami költségvetésben, mint az extra jövedéki adóból visszakért összeg” – hívják fel a figyelmet közleményükben a fuvarozók.
Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.
Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.
Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.
Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.
Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.
Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.
Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.
Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.
Miután kétévnyi viszonylagos stabilitás után az elmúlt 5 évben tapasztalt legnagyobb, 2,5 százalékos ugrással kedden az árfolyam átlépte az 5 lej/eurós lélektani határt, szerdán is tovább gyengült a román deviza az európai fizetőeszközzel szemben.
Bár Románia továbbra is az Európai Unió alacsonyabb átlagbéreket kínáló országai közé tartozik, a vásárlóerő-paritás (PPS) alapján már nem szerepel a sereghajtók között – derül ki az Euronews elemzéséből.
szóljon hozzá!