2012. június 18., 14:312012. június 18., 14:31
A környezetvédelmi miniszter szerint a roncsautó-program folytatódni fog, a július 1-től felhasználható értékjegyek kibocsátása pedig 57 millió lejbe kerül az államnak, az ehhez szükséges összeget a Környezetvédelmi Alap forrásaiból teremtik elő
Az idei roncsautó-program áprilisban kezdődött, és kevesebb mint egy hónapon belül közel 12 ezer régi gépkocsi forgalomból való kivonását tette lehetővé. Az értékjegyek az idén is egyenként 3800 lejes kedvezményt jelentenek egy új autó vásárlásakor, egy gépkocsi esetében legtöbb három ilyen értékjegy használható fel.
A programon keresztül 2010-ben közel 190 ezer, míg tavaly több mint 115 ezer régi autót vontak ki a forgalomból.
Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.
Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.
Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.
Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.
Románia gazdasága erős és ellenálló – szögezte le Tánczos Barna pénzügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett posztban.
Márciusban 16 százalékkal, közel 10,5 milliárd euróra nőttek a költségvetés bevételei – jelentette be Marcel Ciolacu miniszterelnök a szerdai kormányülés elején.
Az idei első negyedévben 21.006 vállalkozást töröltek a romániai cégjegyzékből, 16,95 százalékkal kevesebbet, mint 2024 első három hónapjában – derül ki az országos cégbíróság (ONRC) szerdán közölt adataiból.
Az Alstomnak 50 millió eurós kötbért kell fizetnie a Vasúti Reformhatóságnak (ARF), mert nem tartotta be 37 új vasúti szerelvény szállítási ütemtervét – közölte az ARF.
A fenntarthatatlan ikerdeficit miatt a román gazdaság számára a legfőbb rövid távú kockázatot az jelenti, hogy leminősítik a bóvli (angolul junk, vagyis szemét) kategóriába – kongatta meg a vészharangot Adrian Codirlașu, a CFA Románia elnöke.