Fotó: Facebook/Gadget.ro
Románia a jövő évre halasztja az 5G telekommunikációs hálózat kiépítésére vonatkozó közbeszerzési pályázat kiírását, miután nem teljesült valamennyi feltétel az eljárás idei lebonyolítására – jelentette be csütörtökön a román távközlési szakhatóság.
2019. október 31., 18:372019. október 31., 18:37
Sorin Grindeanu, a szakhatóság elnöke elmondta, hogy az általa vezetett intézménynek nem áll módjában valamennyi feltételt közölni az érdeklődő vállalatokkal, ilyen körülmények között nem bonyolítható le a közbeszerzési pályázat.
Az eredeti ütemterv szerint Románia az idei év második felében bonyolította volna le az eljárást, és az év végére már meghirdették volna a győzteseket. Grindeanu szerint
A teljesítendő feltételek között említette a Románia és az Egyesült Államok között az idén nyáron aláírt memorandumba foglaltaknak törvénybe ültetését. Grindeanu felidézte, hogy a memorandum az 5G hálózattal kapcsolatban biztonsági kérdéseket szabályoz, illetve olyan részleteket, amelyek a két ország stratégiai partnerségéhez fűződnek. Ezt törvénybe kell ültetni, de ehhez előbb a román kormánynak fel kell oldania a dokumentum titkosítását – magyarázta. Grindeanu szerint a román kormány döntött úgy, hogy titkosítja a dokumentumot, amit ő nem tartott volna szükségesnek. Úgy vélte,
Emellett a román kormánynak el kell fogadnia még egy határozatot, amely előírja a vállalatok által fizetendő illeték ütemtervét – tette hozzá Grindeanu. Elmondta, hogy az Európai Bizottság az év végéig fog közölni egy biztonsági elvárásrendszert, amit teljesíteni kell az új generációs telekommunikációs hálózatok esetében, Romániának ezt is figyelembe kell majd vennie.
Jelentős, akár 20–30 százalékos visszaesés lehet idén a romániai idegenforgalomban a közalkalmazottaknak nyújtott üdülési csekkek körüli módosulások, illetve az áfa megemelése miatt – kongatták meg a vészharangot a turizmusban érdekelt vállalkozók.
Nagy nyomás nehezedik az új otthonban gondolkodókra, hiszen a deficitcsökkentés miatt augusztus elsejétől megszűnik a kedvezményes áfakulcs, és 21 százalékosra emelkedik az új építésű lakások értékesítésekor felszámolt általános forgalmi adó.
A román vízügyi igazgatóság (ANAR) átszervezése veszélyezteti a vízgazdálkodási infrastruktúrát és pusztító hatása lesz az alkalmazottakra és családjaikra – közölte egy nyílt levélben az intézmény szakszervezete (SMAR).
A hosszas csődeljárás után a bíróság döntött az első román fapados légitársaság, a Blue Air felszámolásáról – írta a Profit.ro a csődbiztos közleménye alapján.
Az Európai Bizottság a következő pénzügyi ciklusban gyökeresen átalakítaná a területalapú mezőgazdasági támogatások rendszerét, amelynek legnagyobb vesztesei a kelet-európai gazdák lennének. Ez ellen gyűjtenek aláírásokat a romániai gazdaszervezetek is.
Májusban áprilishoz képest 139 lejjel, azaz 2,5 százalékkal 5508 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A májusi 5,45 százalékról júniusban 5,7 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A Moody's szerint a kormány első deficitcsökkentő csomagja fontos lépés a költségvetési egyensúly megteremtéshez, ám a felvállalt céloktól való bármilyen eltérés Románia leminősítéséhez vezethet.
Akár ötszörösére is megemelték egyes állami cégek vezetőinek a juttatásait az elmúlt hónapokban, miközben a kormány a takarékossági intézkedéseken dolgozott – közölte Radu Miruță gazdasági miniszter.
A bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest stagnált, 2024 első negyedévéhez képest pedig 0,3 százalékkal nőtt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett előzetes adataiból.
szóljon hozzá!