Fotó: Barabás Ákos
Jövőre is érvényben maradhat az üzemanyagár-kompenzáció Romániában – a România Tv információi szerint erről hétfő reggel állapodott meg Nicolae Ciucă kormányfő, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke Marcel Ciolacu szociáldemokrata (PSD) pártelnökkel.
2022. december 12., 13:562022. december 12., 13:56
A hírtelevíziónak nyilatkozó politikai források szerint ugyanakkor arról még nem született döntés, hogy konkrétan meddig maradna az árkompenzáció, mint ahogy arról sem, hogy ennek értéke a jelenlegi literenkénti 50 banis szinten marad-e.
Mint ismeretes, a bukaresti kormány először júniusban döntött arról, hogy literenként 50 banival kompenzálja az üzemanyagok árát. A július elsején hatályba lépett intézkedés három hónapra vonatkozott, és a kormányrendelet hatálya pedig október elsején lejárt volna. Nicolae Ciucă miniszterelnök azonban szeptember 29-én bejelentette: év végéig meghosszabbítják az üzemanyagok árának kompenzálását.
Az árkompenzáció felét az állami költségvetésből fedezik, másik felét a kőolajipari társaságokra terhelték. Becslések szerint az intézkedés az elmúlt három hónapban mintegy 900 millió lejes költségvetési ráfordítást igényelt.
Nicolae Ciucă miniszterelnök a csütörtöki kormányülés elején bejelentette: év végéig meghosszabbítják az üzemanyag árának kompenzálását.
Románia nincs olyan helyzetben, hogy a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) kelljen fordulnia segítségért, és kormányválságra utaló jelek sincsenek – közölte szerdán az elnöki hivatal.
Amerikai vállalatok új romániai beruházásainak lehetőségéről is tárgyalt Marcel Ciolacu miniszterelnök az Egyesült Államok kongresszusi delegációjának tagjaival kedden a Victoria-palotában. Erről a szerdai kormányülés elején beszélt.
Az Európai Unió éves inflációs rátája márciusban tovább csökkent, 2,5 százalékra a februári 2,7 százalékról, Románia viszont ismét a legmagasabb inflációval rendelkező ország lett, 5,1 százalékos éves áremelkedéssel – közölte az Eurostat.
Bár a román hatóságok váltig állítják, nem áll fenn a teljes áramszünet veszélye húsvétkor, a példátlan óvintézkedések hallatán sejteni lehet, hogy ilyen közel ritkán kerül az ország a rettegett „blackouthoz”.
Nyolc hónapos késéssel, de az illetékesek szerint most már tényleg a végéhez közeledik a nyugdíjak újraszámítása.
A megfontoltság a jelszó a legtöbb romániai háztartásban húsvét közeledtével is.
Elfogadja a kormány szerdai ülésén az üdülési csekkek odaítélésének szabályait rögzítő határozattervezetet – jelentette be az ülés elején Marcel Ciolacu miniszterelnök.
A foglalkoztatott személyek aránya az Európai Unió 20 és 64 év közötti népességén belül 2024-ben 75,8 százalék volt, ami 197,6 millió főt jelent. Ez a legmagasabb arány 2009 óta – derül ki az EU statisztikai hivatalának kedden közölt adataiból.
Bogdan Ivan gazdasági miniszter kedden azt nyilatkozta, hogy elküldték jóváhagyásra a közalkalmazottaknak járó üdülési csekkek odaítélésének szabályait rögzítő határozattervezetet, amelyet még e heti ülésén elfogadhat a kormány.
Az elmúlt háromnegyed év lakásdrágulásának ellenére még mindig Budapest számít az egyik legmegfizethetőbbnek a régiós fővárosok közül – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből.
szóljon hozzá!