Ízháború: kilenc élelmiszer esetében bizonyosodott be a kettős mérce

Laboratóriumi vizsgálatok alapján kilenc termék esetében találtak eltérést a bukaresti illetékes hatóságok a Nyugat-Európában és Romániában forgalmazott azonos termékek összevetése következtében – jelentette be szerdán a mezőgazdasági minisztérium.

Krónika

2017. július 26., 17:472017. július 26., 17:47

Amint arról korábban beszámoltunk, a román állami szervek több alkalmazottja is élelmiszermintákat gyűjtött június 19–26. között a hollandiai Maastrichtban, a németországi Aachenben, valamint Belgium fővárosában, Brüsszelben, hogy összehasonlító tanulmányt tudjanak készíteni a kettős mércével gyanúsított élelmiszerekről.

A mintákat németországi és hollandiai Lidl boltokból, németországi Kauflandból, valamint a belgiumi Delhaize (a romániai Mega Image megfelelője) üzletlánchoz tartozó egységből hozták. A vizsgálatot az élelmiszerbiztonsági hatóság alárendeltségébe tartozó intézetben végezték el. A hivatalos tájékoztatás szerint 29 terméket vettek górcső alá, köztük húsból készült termékek, tejtermékek, halkonzervek és csokoládék is vannak.

„Nem adjuk ki egyetlen érintett termelő vagy kereskedő nevét sem” – mondta Petre Daea mezőgazdasági miniszter a szerdai sajtótájékoztatón, közölve egyúttal, hogy

a kormány kérni fogja az Európai Bizottságot, mielőbb alakítson ki egy átlátható, egységes szabályozást az Európai Unióban, amely lehetővé teszi a hasonló ellenőrzéseket.

A Digi24 hírtelevízió értesülései szerint – gyártók vagy márkák megjelölése nélkül – egy németországi sertés párizsi, egy német grillkolbász, egy német halkonzerv, egy Csehországban gyártott májpástétom, belgiumi aprított bacon, német sertés sonka, két fajta franciaországi makréla konzerv, valamint egy német hering konzerv esetében bizonyosodott be a kettős mérce, vagyis, hogy nem ugyanolyan minőségű a Romániában értékesített termék, mint a Nyugatról hozott minta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Mérséklődött a sokkhatás: hajszálnyit csökkent, de még 5 lej fölött az euró, lassult a ROBOR növekedése

Úgy tűnik, péntekre valamelyest mérséklődött az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye, majd az abból eredő kormányválság által okozott sokkhatás.

Mérséklődött a sokkhatás: hajszálnyit csökkent, de még 5 lej fölött az euró, lassult a ROBOR növekedése
2025. május 09., péntek

Burduja: Románia objektív okokból nem zárhatja be a széntüzelésű hőerőműveket

Az energiaügyi minisztérium ragaszkodik az országos helyreállítási terv újratárgyalásához és a széntüzelésű hőerőművek bezárásának elhalasztásához, mert a létesítmények leállása még nagyobb nyomást gyakorolna az energiaárakra – írta Sebastian Burduja.

Burduja: Románia objektív okokból nem zárhatja be a széntüzelésű hőerőműveket
2025. május 09., péntek

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint

Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint
2025. május 08., csütörtök

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP

Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP
2025. május 08., csütörtök

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint

Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint
2025. május 08., csütörtök

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen

Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen
2025. május 08., csütörtök

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat

Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat
2025. május 08., csütörtök

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre

Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre
2025. május 07., szerda

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég

Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég
2025. május 07., szerda

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli

Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli