Az állam 25 500 lejjel támogatja egy 100 százalékban elektromos új autó beszerzését
Fotó: Pinti Attila
Augusztus 19-én, hétfőn indul a környezetkímélő járművek vásárlását támogató Roncsautó Plusz (Rabla Plus) program újabb szakasza – közölte szerdán a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
2024. augusztus 14., 19:052024. augusztus 14., 19:05
A tájékoztatás szerint a magánszemélyek, a jogi személyek, a közigazgatási egységek és a közintézmények is hétfőn 10 órától iratkozhatnak be a programba. A magánszemélyek a programban részt vevő márkaképviseleteknél tehetik ezt meg, a jogi személyeknek pedig az erre létrehozott platformon kell jelentkezniük.
Ebben a szakaszban a magánszemélyek számára 100 millió lejt, a jogi személyek, önkormányzatok és közintézmények számára szintén 100 millió lejt különítettek el. Előbbiek november 25-éig, utóbbiak szeptember 19-éig igényelhetik a támogatást. A sikeresen pályázók egy használt gépkocsi leadásáért cserébe értékjegyet kapnak egy új környezetkímélő jármű megvásárlásához. Legtöbb két használt gépkocsit lehet értékjegyekre váltani.
Az utalványt legtöbb 70 000 euró értékű új környezetkímélő autó megvásárlására lehet fordítani. Az állami intézmények és a közigazgatási egységek 120 ezer lej támogatásra jogosultak, és nem kell régi autót leadniuk cserébe – számolt be az Agerpres.
Március 19-én rajtolnak el a roncsautóprogramok – jelentette be hétfőn Laurenţiu Adrian Neculaescu, a Környezetvédelmi Alap (AFM) elnöke.
Jelenleg 900 ezer romániai munkavállaló él a nyugdíjrendszer harmadik pillére, a fakultatív magánnyugdíjalap adta megtakarítási lehetőséggel, míg további mintegy 96 ezren már megkapták az itt felgyűlt pénzüket az első 18 év után.
Drágul a hitelfelvétel az év második felében – figyelmeztetnek szakemberek.
Bár az alapélelmiszerek ára egyelőre nem nő – legalábbis nem az árrés megemelése miatt –, számos területen hozott drágulásokat az év második fele. A legnagyobb áremelkedés a villamosenergia esetében lesz.
A fejlesztési és közigazgatási minisztérium ma közvitára bocsátott egy jogszabálytervezetet, amely szerint szigorú, teljesítményalapú feltételekhez kötik az európai uniós forrásokból finanszírozott beruházásokon dolgozó közalkalmazottak bérpótlékát.
Lesújtó képet vázolt fel Alexandru Nazare pénzügyminiszter a román gazdaság helyzetéről.
Ismét egy aszályos nyárra kell számítani, ami nagyon megnehezíti a gazdák dolgát. Miközben a Kárpátokon túli területeken – ha lassan is, de – bővülnek az öntözhető mezőgazdasági területek, Erdély egyelőre kimaradt a román állami irrigációs beruházásokból.
Jóváhagyta pénteki ülésén a kormány a munkaügyi minisztérium rendelet-tervezetét, amely szerint a villanyáram hatósági árszabályozásának kivezetése után a kiszolgáltatott fogyasztók havi 50 lej értékű elektronikus energiautalványra lesznek jogosultak.
Pénteki ülésén a kormány további három hónappal meghosszabbította az alapélelmiszerek kereskedelmi árrésének korlátozását.
A munkaügyi minisztérium társadalmi párbeszéd bizottságának pénteki ülésén a szakszervezetek képviselői a Háromoldalú Érdekegyeztető Tanács sürgős összehívását kérték a deficitcsökkentő csomag egészének megvitatására.
Az EU tagállamai közül tavaly Romániában voltak a legolcsóbbak az élelmiszerek és az alkoholmentes italok – közölte pénteken az Eurostat adataira hivatkozva az Országos Statisztikai Intézet (INS).
szóljon hozzá!