Fotó: Haáz Vince
Úgy tűnik, a közlekedésügyi minisztérium illetékesei által az év elején beígért 180 kilométer új autópályából mindössze 43 kilométert vehetnek birtokukba 2019-ben az autózók. Igaz, ezt az alig félszáz kilométert hamarosan, már a nyáron, legkésőbb az ősz elején. Legalábbis is így számol a legfrissebb légi felvételek alapján a Hotnews.ro hírportál.
2019. július 23., 12:552019. július 23., 12:55
A Lugost Dévával összekötő sztráda 3-as és 4-es szakaszáról van szó, amelyek megvalósulása nyomán – egy 13 kilométeres szünetet leszámítva – autópályán juthatunk el Nagyszebentől Nagylakig, vagyis a magyar határig. A Holgya és Marzsina közötti 13 kilométerre viszont – akárcsak a többi építés alatt álló romániai autópályára – még várnunk kell. Egy bonyolultabb, dombok között futó, alagutakat is tartalmazó sztrádaszakaszról van szó, amelynek megtervezésére és megépítésére hosszas huzavona után alig júniusban írták ki a versenytárgyalást.
Amint arról lapunkban korábban beszámoltunk, július elején Răzvan Cuc közlekedési miniszter arról biztosított, hogy ha az időjárás lehetővé teszi, akkor
„Amennyiben az időjárás velünk van, Szebentől Nagylakig autópálya rendszerben lehet majd közlekedni” – fogalmazott a közlekedési tárca vezetője. Jelezte egyúttal, hogy bemutatott Viorica Dăncilă kormányfőnek három projektet, és a miniszterelnök dönti majd el, hogy melyik autópálya épül meg állami finanszírozásból.
A védelmi tanács asztalán a sztrádaépítés
Mégsem köz- és magán-együttműködésben, hanem kizárólag kormányzati forrásokból építik meg a Prahova megyei Comarnic és Brassó közötti autópályát – jelentette be a hét végén Viorica Dăncilă. A kormányfő azt mondta, leveszik a Comarnic–Brassó-sztrádát a köz- és magán-együttműködésben megvalósuló projektek listájáról, mert a bonyolult eljárások és a túlzott bürokrácia késleltetné a kivitelezést. Hozzátette, indítványozta, hogy a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) legközelebbi ülésén nyilvánítsák „országos jelentőségű” projektnek az autópálya megépítését, hogy mielőbb nekiláthassanak az építési munkálatoknak, amelyeket kormányzati forrásokból finanszíroznak majd. A miniszterelnök nem tudta megmondani, hogy ebben a formában mikor kezdhetik el a sztráda építését, állítása szerint ez csak a CSAT döntése után derül ki.
Magyarország legkorszerűbb petrolkémiai gyárát avatták fel a Borsod megyei Tiszaújvárosban Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében. A Mol Poliol Komplexum avatóünnepségére számos kelet-európai országból érkeztek újságírók.
A kormány „eltökélt szándéka” 3700 lejre emelni a minimálbért – jelentette ki kedden Marcel Ciolacu miniszterelnök.
A teljes munkaidőben foglalkoztatott romániai alkalmazottak 15 százalékát az országos bruttó minimálbérrel javadalmazzák a munkaadóik – mutat rá az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) kedden közzétett elemzésében.
A márciusi 6,61 százalékról 5,9 százalékra csökkent áprilisban az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Továbbra sem találni elegendő mezőgazdasági gépkezelőt Romániában, annak ellenére, hogy egyes helyeken – főleg Erdélyben – már 2-3 ezer eurós fizetéseket kínálnak.
Izrael élelmezésbiztonságának erősítése érdekében Avi Dichter mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter vészhelyzeti búzaellátási megállapodást kötött Bukarestben román hivatali partnerével, Florin Barbuval.
A Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsa hétfői ülésén úgy döntött, hogy 7 százalékon tartja az alapkamatot.
Bukarestben szervezett tiltakozó megmozdulást hétfőn az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) és 29 tagszervezete. A tüntetők 10 órától a kormánypalota előtt gyűltek össze, majd dél körül elindultak a gazdasági, a munkaügyi és a pénzügyminisztérium felé.
Idén áprilisban 33,2 százalékkal nőtt a forgalomba helyezett új személyautók száma Romániában 2023 negyedik hónapjához képest; az elektromos autók szegmensében ennél is nagyobb mértékű, 46,8 százalékos növekedést jegyeztek.
Csigalassúsággal halad az öntözhető mezőgazdasági területek növelése Romániában. Napjainkban mindössze 500 ezer hektárra jutott öntözővíz. A bukaresti szaktárca az izraeli mezőgazdasági minisztériummal tárgyal új irrigációs beruházásokról.
szóljon hozzá!