Épülhet. Román és ukrán cégből álló konzorcium építheti a gyorsforgalmi út harmadik ütemét
Fotó: Környezetvédelmi minisztérium
Román-ukrán konzorcium építheti a Nagyvárad és Arad között tervezett gyorsforgalmi út harmadik szakaszát – jelentették be hétfőn a közlekedési illetékesek.
2024. december 16., 20:322024. december 16., 20:32
2024. december 16., 20:492024. december 16., 20:49
A közúri infrastruktúráért felelős országos társaság (CNAIR) közlése szerint a gyorsforgalmi út említett szakaszát az ukrán Automagistral Pivden Kft. és a Bihar megyei Precon Transilvania Kft. épjtheti meg.
A 47.7 kilométeres szakasz megépítése 2,97 milliárd lejbe kerül áfa nélkül.
Sorin Grindeanu közlekedési miniszter tudatta:
és magában foglalja az Arad nyugati iparterületére vezető 2,9 km hosszú út és egy 592 méter hosszú, a vasútvonal és a 709B jelzésű megyei út felett átívelő felüljáró építését.
Hét ajánlat érkezett az Arad-Nagyvárad gyorsforgalmi út első, 33,7 kilométeres szakaszának megépítésére meghirdetett versenytárgyalásra.
Az Arad - Nagyvárad gyorsforgalmi út másik két üteme jelenleg a pályázat elbírálásának szakaszában van, de a tervek szerint év végéig mindkét esetben győztest hirdethetnek.
Rögtön az elején akadályokba ütközik a Nagyvárad és Arad között tervezett gyorsforgalmi út építése: óvás miatt felfüggesztik az egyik szakasz megépítésére kiírt közbeszerzési eljárást.
Arad - Nagyvárad gyorsforgalmi út teljes hossza 120,47 kilométer lesz, és a beruházás három részletben zajlik: az 1., Nagyvárad és Nagyszalonta közötti szakasz 33,7 kilométer, a 2., Nagyszalonta és Kisjenő közötti szakasz 39,7 kilométer (amelyhez hozzáadódik a magyar határhoz vezető összekötő 10 kilométeres út, a 3., Kisjenő és Arad közötti rész 47,07 kilométer (amelyhez hozzáadódik az Arad iparnegyedéhez vezető 2,9 kilométeres összekötő út).
Mint ismeretes, a projekt az aradi és bihari önkormányzatok, a CNAIR és a közlekedési minisztérium közötti partnerség keretében valósul meg.
A finn Nokian Tyres megkezdi a gumiabroncsok szállítását abból a gyárból, amelyet hivatalosan 2024 szeptemberében nyitottak meg Nagyváradon, 650 millió eurós beruházás nyomán.
Egy év alatt több mint 22 százalékkal nőtt az átlagnyugdíj Romániában. Érdekesség, hogy a 2024-ben országos szinten a legnagyobb összeget felmutató dél-erdélyi megyében az átlagnyugdíj értéke nincs messze az átlagfizetéstől.
Meghaladta a 200 ezret a romániai napelemes áramtermelő-fogyasztók, azaz a prosumerek száma, akik egy évvel korábban még csak 114 ezren voltak. A prosumerré válás „motorja” az állami támogatást nyújtó Zöld ház program.
A romániai lakosság az elmúlt három évben kezdett ráérezni az aranybefektetések ízére – állapította meg Victor Dima, a nemesfémek és devizák értékesítésével foglalkozó Tavex Románia igazgatója.
A romániai sörértékesítés kilencven százaléka a hipermarketekben, szupermarketekben és kisboltokban zajlik, míg a vendéglátóhelyek – éttermek, bárok és kávézók – csupán tíz százalékos részesedéssel bírnak.
Az Egyesült Államok a jelenleg tervezettnél „jóval nagyobb” mértékű vámokat vethet ki az Európai Unióra és Kanadára, ha közösen próbálnak fellépni az amerikai vámok ellen – közölte Donald Trump amerikai elnök a saját közösségi oldalán csütörtökön.
Beruházási és Fejlesztési Bank (Banca de Investiții si Dezvoltare – BID) néven megkezdte működését az új román állami bank.
Év eleje óta több mint 670 millió italcsomagolást váltottak vissza a fogyasztók Romániában a betétdíjas visszaváltási rendszeren keresztül, a rendszert működtető RetuRO vállalat pedig 50 000 tonna csomagolást már átadott az újrahasznosító állomásoknak.
Az elhúzódó választási ciklus valószínűleg legalább 2025 második feléig késleltetni fogja a további költségvetési konszolidációs intézkedéseket, és további intézkedések nélkül a 2025-re a GDP 7,5 százalékára várt hiánycélt kockázatok terhelik.
A nagy adófizetők közül 44-nek volt adóhátraléka 2024 végén, összesen 3,23 milliárd lej értékben – közölte szerdán az Országos Adóhatóság (ANAF).
szóljon hozzá!