Felpörögtek az árak, dübörög az építőipar: stabilizálódik a brutális anyagdrágulás, de csökkenés nem várható

Lendületben az építőipar. A megnövekedett kereslet is hozzájárult az árak meredek emelkedéséhez •  Fotó: Jakab Mónika

Lendületben az építőipar. A megnövekedett kereslet is hozzájárult az árak meredek emelkedéséhez

Fotó: Jakab Mónika

Több tényező együttes hatása pörgette az építőanyagok árát a Krónikának nyilatkozó szakember szerint, aki azt mondja, még legalább egy évig ezzel a szinttel kell számolni.

Bíró Blanka

2021. október 27., 08:112021. október 27., 08:11

Korábban soha nem tapasztalt mértékben drágult az építőanyag, a PriceFlux online árfigyelő kimutatása szerint a romániai barkácsáruházakban akár 300 százalékos drágulás is tetten érhető egyes termékeknél. A kereskedők a gyártókra mutogatnak, nemcsak a brutális drágulás, hanem az időről időre jelentkező építőanyag-hiány miatt is.

Lapunk a Baumit csoport pénzügyi igazgatóját, Kovács Attilát kérdezte az összefüggésekről. A Baumit mögött egy több mint 110 éves múlttal rendelkező, családi tulajdonban lévő építőanyag-ipari konszern áll, a Bécsben élő Kovács Attila közgazdász ennek a pénzügyi igazgatója. Az ausztriai székhelyű vállalkozásnak Fehéroroszország kivételével valamennyi európai országban, és Törökországban vannak leányvállalatai, gyárai. A homlokzati vakolatok, festékek, hőszigetelő rendszerek gyártásával foglalkozó cégnek Romániában két gyára van.

Európa-szerte elszálltak az árak

„Európa minden országában drágult az építőanyag, vannak olyan termékek, melyek ára két-háromszorosára emelkedett” – osztotta meg velünk tapasztalatait Kovács Attila. Példaként említette, hogy a raklap egy évvel ezelőtt országtól függően 5–7 euróba került, most már 14–16 euró.

A drágulás hátterében elmondása szerint több tényező áll, váratlan egybeesések vezettek az árrobbanáshoz.

Elsősorban az egészségügyi válság, ami megtorpanásra kényszerítette a gazdaságot, erre válaszként Európában és az Amerikai Egyesült Államokban is helyreállítási programokat kezdeményeztek. A gazdaságot leginkább építkezéssel lehet újraindítani, hiszen minden eurónyi támogatás a többszörösét generálja. Ilyen körülmények között a kormányok több pénzt juttattak vagy ígértek a beruházásokra, fejlesztésekre, az évek óta leállt építőtelepek újraindultak, újak nyíltak, így felpörgött az ágazat, megnövekedett a kereslet, az építőanyag-gyártók pedig azonnal nem tudták tartani a lépést.

Idézet
„Sokkal többet tudtunk volna eladni, mint amennyit a gyártási kapacitás lehetővé tett”

– mutatott rá Kovács Attila. Hozzáfűzte: a helyzetet súlyosbította, hogy két váratlan akadály merült fel az ellátási láncban. Idén februárban a szokatlanul nagy fagy miatt leálltak a texasi kőolaj-finomítók, és hirtelen leállt az építőanyag-iparban is használt egyik alapanyag szállítása. Erre senki nem számított, addig a beszállítás folyamatos volt, nem voltak tartalékok, részletezte Kovács Attila.

Aztán márciusban a Szuezi-csatornát elzárta egy keresztbe akadt teherhajó, így Kínából sem érkezett alapanyag.

Amire minden helyreállt, felgyűltek a rendelések, a hatalmas igényt nem tudták rövid idő alatt kielégíteni, bár maximális kapacitáson működtek a gyárak. Így a nyár folyamán, amikor leginkább szükség volt az építőanyagra, akadozott az ellátás. A Baumit általában egyik napról a másikra, de legkésőbb három nap alatt teljesíti a rendeléseket, a nyáron volt egy rövid időszak, amikor nem is tudták megbecsülni, mikorra tudnak szállítani, majd három hétre sikerült lecsökkenteni a várakozási időt. Ez azóta rendeződött, de az akkori óriási nyomás tovább pörgette az árakat.

Kovács Attila rámutatott, a piac természetes működéséhez hozzátartozik, hogy amikor lehet drágítani, megteszik.

A teljes láncon minden szereplő növelte a maga árait, az alapanyag drágult, a gyártók ezt beleépítették a saját áraikba, a kereskedők is hozzátettek, végül a kivitelezők is drágítottak, így a végeredmény brutális emelkedés lett.

A Baumit alapanyagai különböző mértékben drágultak, van, amelyik csak 5 százalékot, de olyan is, amelyik 70 százalékkal kerül többe. A cég országonként változó módon építette be ezt az áremelkedést a saját áraiba. Huszonhat országban vannak jelen, ezek közül négy országban tudták az alapanyag-drágulást teljes mértékben beleszámolni a saját áraikba, az országok többségében csak részben, és néhány országban elenyésző mértékben.

•  Fotó: Jakab Mónika Galéria

Fotó: Jakab Mónika

Országonként változó árak

A Baumitnak minden országban, ahol jelen van, gyára is működik, az elvük, hogy helyben szolgálják ki a regionális piacot, arra törekednek, hogy minél közelebb legyen a termelés a felvásárlókhoz, és az egyik legfontosabb alapanyagot biztosító kőbányákhoz. Ugyanakkor egy adott országban befolyásolja a termékek árát, hogy mennyibe kerül a munkaerő, az energia és a cement.

Ha egy országban alacsonyabb a munkabér, olcsóbb az energia, és emiatt olcsóbb a cement, akkor a termékeiket is kisebb áron tudják piacra dobni, vázolta az igazgató.

Két szomszédos országban is lehetnek eltérések. Előfordulhat, hogy emiatt a kivitelezők átviszik a terméket például Romániából Magyarországra vagy Lengyelországból Szlovákiába, de ez a mozgás nem olyan mértékű, hogy a cégcsoport figyelje. Viszont azzal szembesültek, hogy Törökországban hiánycikknek számít a cement, holott az országnak hatalmas cementipara van. Erre az a magyarázat, hogy az európai országok beleszámolják az árba a zöld bizonylatokat, a török gyártók ezt nem fizetik, így Európába exportálják a cementet, hiszen nagyobb nyereségre tesznek szert.

Felmerült, megtörténhet-e, hogy az olcsóbb romániai terméket a cég elviszi például Németországba, ahol dupla áron értékesítheti, ezzel mintegy rákényszerítve a romániai piacot, ahol kisebb a vásárlóerő, hogy ugyanazt a németországi árat kifizesse. Kovács Attila leszögezte, ez nem fordulhat elő, hiszen az építőanyag piaca regionális, másrészt nem éri meg nagy távolságokra szállítani.

A tapasztalatok szerint országonként változnak az igények, az építkezési szokások, még Németországon belül is mások az elvárások a nyugati és a keleti részen.

Például nyugaton egyik legfontosabb szempont, hogy könnyen használható legyen az építőanyag, a munkásoknak ne kelljen hatalmas zsákokat emelgetniük. Vannak ugyanakkor olyan országok, ahol fontos elvárás, hogy tükörsima legyen a fal, máshol erre nem fektetnek akkora hangsúlyt. Emellett a termékekben is vannak eltérések, hiszen a különböző kőbányákból nem ugyanolyan minőségű követ nyernek. A gyártó az adott kőhöz illeszti a receptúrát, a végtermékben vannak eltérések, amit a kivitelezők azonnal érzékelnek.

Például a két romániai gyárban készült termék sem pontosan ugyanolyan, az építők pedig azzal szeretnek dolgozni, amit megszoktak, tudják, miként viselkedik a termék, mennyi vizet kell hozzátenni, ha át kellene szokni egy másra, időveszteséget jelent, amit nem engedhetnek meg maguknak,

részletezte Kovács Attila. Ugyanakkor nem kifizetődő nagy távolságokra szállítani az építőanyagot. A zsákos termékeik tonnánként 50–500 euró között mozognak, az átlagár 200 euró, ezt a szállítási ár 10 százalékkal is megdobná, így nem éri meg. A Romániában gyártott termék valóban többe kerül Franciaországban, de nem kifizetődő elvinni odáig, szögezte le a pénzügyi igazgató.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

Stabilizálódnak az árak, terjeszkednek a gyártók

Az építőanyagok árában legalább még egy évig ezzel a szinttel kell számolni, véli Kovács Attila. Még októberben is nagy erőkkel dolgoznak az építkezésekben, próbálják a tél beállta előtt befejezni a munkálatokat, tehát a kereslet nem csökkent, így az árak sem mérséklődnek. Meglátása szerint kisebb-nagyobb ingadozások lehetnek, de az ideihez hasonló drasztikus drágulásokra nem kell számítani.

Várhatóan a következő években még nagy lesz a kereslet, hiszen az európai uniós források lehívása, az ebből zajló beruházások folytatódnak.

Kovács Attila abban bízik, nem lesznek fennakadások az ellátásban, hiszen most jól megy a cégeknek, van pénz a befektetésre, a terjeszkedésre, több országban építenek gyárakat a nagyvárosok vonzáskörzetében.

Idézet
„Az építkezésben előre látható ciklusok érhetők tetten, néhány évig dübörög, aztán lassul az ágazat, de most érdemes befektetni, terjeszkedni, amikor jól megy, amikor van rá pénz”

– húzta alá az igazgató.

A jelenlegi helyzetet úgy összegezte, hogy óriási mértékben nőttek az építőanyagárak, Európa-szerte egyre nehezebb munkaerőt találni az építkezésben, ennek hatása néhány éven belül csapódik le, hiszen olyan mértékben drágulnak az ingatlanok, hogy azt a vásárlóerő nem tudja követni. „Félő, hogy az ingatlanfejlesztők megépítik a lakásokat, és nem tudják majd eladni, ennek a hatása két-három év múlva érződik majd a gazdaságban” – fogalmazta meg Kovács Attila.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Tovább nőtt az infláció, az élelmiszerek drágultak a legnagyobb mértékben

A májusi 5,45 százalékról júniusban 5,7 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Tovább nőtt az infláció, az élelmiszerek drágultak a legnagyobb mértékben
2025. július 10., csütörtök

Damoklész kardjaként lebeg a leminősítés kockázata Románia feje felett

A Moody's szerint a kormány első deficitcsökkentő csomagja fontos lépés a költségvetési egyensúly megteremtéshez, ám a felvállalt céloktól való bármilyen eltérés Románia leminősítéséhez vezethet.

Damoklész kardjaként lebeg a leminősítés kockázata Románia feje felett
2025. július 10., csütörtök

Gazdasági miniszter: számos állami cég vezetőinek nőttek a juttatásai az elmúlt hónapokban

Akár ötszörösére is megemelték egyes állami cégek vezetőinek a juttatásait az elmúlt hónapokban, miközben a kormány a takarékossági intézkedéseken dolgozott – közölte Radu Miruță gazdasági miniszter.

Gazdasági miniszter: számos állami cég vezetőinek nőttek a juttatásai az elmúlt hónapokban
2025. július 10., csütörtök

Nem túl biztatóak a román GDP-adatok

A bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest stagnált, 2024 első negyedévéhez képest pedig 0,3 százalékkal nőtt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett előzetes adataiból.

Nem túl biztatóak a román GDP-adatok
Nem túl biztatóak a román GDP-adatok
2025. július 10., csütörtök

Nem túl biztatóak a román GDP-adatok

2025. július 09., szerda

Mennyire lesz luxus autót vezetni? Összefoglaló a sofőröket többszörösen sújtó intézkedésekről

Anyagilag egyre megerőltetőbb lesz gépkocsit fenntartani, vezetni, hiszen akár havi több száz lejes pluszköltséget generálhatnak az autótulajdonosoknak a kormány megszorító intézkedései, melyek egyéb drágulásokkal karöltve érkeznek.

Mennyire lesz luxus autót vezetni? Összefoglaló a sofőröket többszörösen sújtó intézkedésekről
2025. július 09., szerda

A külföldi utazások ritkítását várja Bolojan, aki maga hagyna jóvá minden kiszállást

Ilie Bolojan miniszterelnök takarékossági okokból arra utasította a minisztériumokat és a közintézményeket, hogy ritkítsák az alkalmazottak külföldi útjait.

A külföldi utazások ritkítását várja Bolojan, aki maga hagyna jóvá minden kiszállást
2025. július 09., szerda

Roncsautóprogram: homályba vész a folytatás

A második deficitcsökkentő csomag a Környezetvédelmi Alap (AFM) programjairól is rendelkezni fog, beleértve a roncsautóprogramot is – nyilatkozta szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.

Roncsautóprogram: homályba vész a folytatás
2025. július 09., szerda

Pénzügyminiszter: mérséklődött az ország leminősítésének kockázata

Románia nagyon jó jelzést kapott az Európai Bizottságtól, miután a kormány felelősséget vállalt az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagért, és ezzel mérséklődött az ország leminősítésének kockázata – véli Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Pénzügyminiszter: mérséklődött az ország leminősítésének kockázata
2025. július 09., szerda

Folytatják a tiltakozást, „a megszorítások fekete doboza” elnevezéssel online kampányt indítanak a szakszervezetek

Újabb, menetrendszerű tiltakozó akciókat hirdetett kedden az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) a kormány deficitcsökkentő intézkedései ellen.

Folytatják a tiltakozást, „a megszorítások fekete doboza” elnevezéssel online kampányt indítanak a szakszervezetek
2025. július 09., szerda

A kormány célkeresztjében a különnyugdíjak, illetve a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatára

Ilie Bolojan miniszterelnök kedd este azt nyilatkozta, ügyvivő államfőként meglepetéssel értesült arról, hogy a bírák és ügyészek átlagosan 48 éves korban vonulnak nyugdíjba és az átlagnyugdíjuk 5000 euró.

A kormány célkeresztjében a különnyugdíjak, illetve a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatára