Felértékelődik a gyógyturizmus

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

A romániai fürdő- és gyógyturizmus fellendítése a legfontosabb célja Albert Tibornak, akit az ország üdülőtelepeit és fürdővárosait tömörítő szövetség elnökévé választottak.

Bíró Blanka

2017. április 19., 13:242017. április 19., 13:24

Országos projekt kidolgozását sürgeti a fürdővárosok fejlesztésére Albert Tibor. Tusnádfürdő polgármesterét választották meg a romániai üdülőtelepeket és fürdővárosokat tömörítő szövetség elnökének a Ialomița megyei Amarán az elmúlt héten megszervezett tisztújító közgyűlésen. Albert Tibor a Krónika megkeresésére elmondta, nem számított a tisztségre, de vállalja a munkát, szerinte sok a tennivaló, hisz a szövetséget is szeretné bővíteni, erősíteni, de elsősorban a romániai fürdő- és gyógyturizmus fellendítése a legfontosabb célja. Hangsúlyozta, szoros kapcsolatot, állandó párbeszédet alakítanak ki a bukaresti turisztikai minisztériummal, és sürgetik a fürdőváro­sokat érintő országos projekt kidolgozását.

„Az európai történések tükrében felértékelődik a romániai turizmus és ezen belül a gyógyturizmus. A biztonság fontos tényező, ezt figyelembe véve sok turista dönthet úgy, hogy a mi ajánlatainkat választja. Erre fel kell készülnünk\" – szögezte le az elöljáró. Rámutatott, már most előnyt élveznek a fürdővárosok különböző kormány- vagy uniós pénzek lehívásánál, például a Regionális Operatív Program 7.1 prioritási tengelyén pluszpontokat kapnak, de azt szeretnék, hogy kiemelten figyeljenek ezeknek a településeknek a fejlesztésére.

„A fürdővárosok általában kis települések, például Tusnádfürdőnek 1500 lakosa van, ám évente egymillió vendég veszi igénybe a különböző szolgáltatásokat. Ebből kiindulva, nemcsak az itt élők érdeke, hogy a település gyorsabb ütemben fejlődjön, hiszen a turizmus az egész nemzetgazdaságra jótékony hatást gyakorol. Ezért kérjük a kiemelt figyelmet, és több pénzt az országos fejlesztési alapból\" – részletezte a szövetség új elnöke. Hozzátette, az infrastruktúra költségvetésből történő fejlesztése, korszerűsítése további fellendülést generál, a vállalkozók is nagyobb bizalommal fektetnek be, a beruházások pedig újabb turistákat csábítanak.

Albert Tibor ugyanakkor arról is beszélt, hogy az egyesületnek jelenleg 27 település a tagja, köztük az összes székelyföldi fürdőváros, ám tovább szeretné bővíteni, mert vannak még az országban olyan üdülőtelepek, amelyek nem csatlakoztak. Az új elnök szorgalmazza, hogy negyedévente találkozzanak, a következő megbeszélésre júniusban Tusnádfürdőn kerül sor, arra konkrét törvényjavaslatokat, módosító indítványokat dolgoznak ki, amelyek segítik a gyógyturizmus fejlődését. Albert Tibor tervei szerint ezekre a találkozókra a turisztikai és a gazdasági minisztérium képviselőit is meghívják, hogy közvetlenül egyeztethessenek a stratégiai kérdésekről.
Az elnök munkáját a szövetség élén alelnökként Constantin Emilian Ana, Pucioasa város polgármestere segíti, a szövetség titkára pedig Chirca Ștefan, a Buzău megyei Merei polgármestere.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Mérséklődött a sokkhatás: hajszálnyit csökkent, de még 5 lej fölött az euró, lassult a ROBOR növekedése

Úgy tűnik, péntekre valamelyest mérséklődött az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye, majd az abból eredő kormányválság által okozott sokkhatás.

Mérséklődött a sokkhatás: hajszálnyit csökkent, de még 5 lej fölött az euró, lassult a ROBOR növekedése
2025. május 09., péntek

Burduja: Románia objektív okokból nem zárhatja be a széntüzelésű hőerőműveket

Az energiaügyi minisztérium ragaszkodik az országos helyreállítási terv újratárgyalásához és a széntüzelésű hőerőművek bezárásának elhalasztásához, mert a létesítmények leállása még nagyobb nyomást gyakorolna az energiaárakra – írta Sebastian Burduja.

Burduja: Románia objektív okokból nem zárhatja be a széntüzelésű hőerőműveket
2025. május 09., péntek

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint

Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint
2025. május 08., csütörtök

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP

Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP
2025. május 08., csütörtök

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint

Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint
2025. május 08., csütörtök

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen

Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen
2025. május 08., csütörtök

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat

Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat
2025. május 08., csütörtök

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre

Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre
2025. május 07., szerda

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég

Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég
2025. május 07., szerda

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli

Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli