Ezer munkavállaló repül a Wizz Airtől

Ezer munkavállaló repül a Wizz Airtől

Fotó: Beliczay László

Ezer munkavállalóját, a dolgozók 19 százalékát kénytelen elbocsátani a Wizz Air a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben, és az eddiginél is több embert küld kényszerszabadságra.

Hírösszefoglaló

2020. április 14., 12:392020. április 14., 12:39

A légitársaság honlapján megjelent közlemény szerint a felső vezetők fizetését átlagosan 22 százalékkal, a pilótákét, légiutas-kísérőket és az irodai dolgozókét pedig átlagosan 14 százalékkal csökkenti a magyar kötődésű légitársaság. Emellett a cég a bérlési idő lejártával nem hosszabbítja meg 32 idősebb Airbus A320-asának szerződését, így azok visszakerülnek a lízingbe adóhoz – számolt be az MTI. A Váradi József vezette cégnek a közlés szerint 1,5 milliárd euró szabad készpénzállománya van, anyagi helyzete stabil.

Márciusban az utasforgalom 34 százalékkal csökkent, jelenleg a társaság a korábbi kapacitásai mindössze 3 százalékán üzemel.

Az Abu Dzabi-i leányvállalat megalapítása nem áll le, az ütemtervnek megfelelően halad - olvasható a közleményben. A március 31-ével zárult negyedik pénzügyi negyedévben a cég várhatóan 70-80 millió eurós veszteséget könyvel el, így a teljes pénzügyi évre várható adózott eredmény 270-280 millió eurós nyereséget lehet. Arról a társaságnak egyelőre nincsen becslése, hogy milyen üzleti eredmények várhatóak a 2021. március 31-ével záródó pénzügyi évben.

A Wizz Air a közleményben megerősítette korábbi terveit, amelyek a pandémia utáni időszakra évenkénti átlagos 15 százalékos kapacitás-bővítésről szóltak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 11., csütörtök

Ismét perrel fenyegetik a napelemszerelők a Környezetvédelmi Alapot

Egy vállalkozás kész beperelni a Környezetvédelmi Alapot, amiért a román állam nem fizet a cégeknek a napelemes áramtermelő rendszerek háztartási telepítését ösztönző Zöldház programban.

Ismét perrel fenyegetik a napelemszerelők a Környezetvédelmi Alapot
2024. április 11., csütörtök

Ciolacu olyan beruházás finanszírozását harangozta be, mely célja az oktatási rendszer összekapcsolása a munkaadók igényeivel

Az uniós forrásokból történő beruházások továbbra is „első számú prioritást” jelentenek, és a kormány kilenc új projektre különít el pénzt az EU helyreállítási alapjából lehívott összegekből – jelentette ki csütörtökön Marcel Ciolacu.

Ciolacu olyan beruházás finanszírozását harangozta be, mely célja az oktatási rendszer összekapcsolása a munkaadók igényeivel
2024. április 11., csütörtök

Egyetlen jelentkező „közül” is nehéz kiválasztani a győztest az egyre csak dráguló kolozsvári körgyűrűn

Sürgős döntéshozatalra szólította fel a kolozsvári hatóságokat a Pro Infrastruktúra Egyesület, amely érthetetlennek tartja, miért kell immár négy és fél hónapja várni a körgyűrű második szakasza ügyében kiírt versenytárgyalás eredményére.

Egyetlen jelentkező „közül” is nehéz kiválasztani a győztest az egyre csak dráguló kolozsvári körgyűrűn
2024. április 11., csütörtök

Bázisállomást hoz létre Nagyváradon a HiSky légitársaság

Nagyváradon hozza létre negyedik bázisát a HiSky moldovai légitársaság – jelentette be a cég vezérigazgatója csütörtökön.

Bázisállomást hoz létre Nagyváradon a HiSky légitársaság
2024. április 11., csütörtök

ANAF: ha nem ad nyugtát a fodrász, nem kell fizetni – Növelnék az adózási kedvet a szépségiparban

„Kérd a nyugtát a szépségszalonban! Ha a gazdasági szereplő megtagadja, jogosult vagy az ingyenes szolgáltatásra!” – tanácsolja Facebook-oldalán az ANAF, amely átfogó, a szépségiparban tevékenykedőket megcélzó kampányt indított márciusban.

ANAF: ha nem ad nyugtát a fodrász, nem kell fizetni – Növelnék az adózási kedvet a szépségiparban
2024. április 11., csütörtök

Drasztikusan vissza kell fogni a nagy tehergépkocsik és autóbuszok szén-dioxid-kibocsátását

Az Európai Parlament szerdán új, az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanáccsal már egyeztetett intézkedéseket fogadott el az új nehézgépjárművekre vonatkozó szén-dioxid-kibocsátás-csökkentési célok szigorítása érdekében.

Drasztikusan vissza kell fogni a nagy tehergépkocsik és autóbuszok szén-dioxid-kibocsátását
2024. április 11., csütörtök

Csökkent márciusban az infláció, de az árak még mindig jóval magasabbak, mint tavaly

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerdán közölt adatai szerint a februári 7,23 százalékról 6,61 százalékra csökkent márciusban az éves infláció Romániában.

Csökkent márciusban az infláció, de az árak még mindig jóval magasabbak, mint tavaly
2024. április 10., szerda

Még el sem kezdték építeni a Nagyvárad–Arad gyorsforgalmi utat, máris „úttorlaszba” ütköztek

Rögtön az elején akadályokba ütközik a Nagyvárad és Arad között tervezett gyorsforgalmi út építése: óvás miatt felfüggesztik az egyik szakasz megépítésére kiírt közbeszerzési eljárást.

Még el sem kezdték építeni a Nagyvárad–Arad gyorsforgalmi utat, máris „úttorlaszba” ütköztek
2024. április 09., kedd

Újra drágultak az üzemanyagok – 7,5 lej felett a gázolaj literenkénti ára a piacvezetőnél

A romániai üzemanyagpiacot vezető Petrom kedden reggel ismét emelte a benzin és a gázolaj literenkénti árát – ez már a harmadik emelés ebben a hónapban.

Újra drágultak az üzemanyagok – 7,5 lej felett a gázolaj literenkénti ára a piacvezetőnél
2024. április 08., hétfő

Olcsóbb gázt és áramot ígér a lakossági fogyasztóknak a miniszter már májustól

Jövő hónaptól sokan árcsökkentést fognak tapasztalni, különösen a gáz esetében, de az elektromos energia esetében is – jelentette ki hétfőn Sebastian Burduja energiaügyi miniszter.

Olcsóbb gázt és áramot ígér a lakossági fogyasztóknak a miniszter már májustól