Megtépázta a Duna-delta vonzerejét az ukrajnai háború
Fotó: Oláh Eszter
A turisták száma a Duna-deltában tavaly legalább 40 százalékkal csökkent az előző évhez képest a közelben dúló ukrajnai háború miatt, de az utazásszervezők optimisták az idei előrejelzést illetően.
2024. január 22., 19:312024. január 22., 19:31
A legnagyobb, 65 százalékos visszaesést a turisták száma a Duna Chilia-ágán, a román–ukrán határon lévő vendéglátóhelyeken regisztrálták, míg a legkisebb visszaesést a rezervátum belterületi, autózható területein tapasztalták.
„Sajnos a kormány rosszul kezelte a kiküldött üzeneteket (az ukrajnai háborúról küldött RoAlert-figyelmeztetések – szerk. megj.), ami súlyosan érintette a deltában a turizmust, és megyénként átlagosan 40 százalékos csökkenésről tudok beszélni a vendégéjszakák számát tekintve.
– nyilatkozta az Agerpresnek Daniel Ilușcă, a Duna-delta Turisztikai Munkáltatóinak Szövetségének (APTDD) elnöke.
Tulcea városában idegenforgalommal foglalkozó vállalkozók eközben úgy számolnak, hogy 2023-ban a turisták száma 30 százalékkal csökkent az előző évhez képest. „A csökkenés 30 százalékos volt 2022-hez képest. Az egy turistára jutó költött összeg is csökkent. Még a szállodákban, de az éttermekben is megfigyelhető az egy családtagra jutó összeg csökkenése. Látszik, odafigyelnek arra, hogy mire költik a pénzüket, előfordul, hogy két személyre elosztanak egy ételt” – fejtette ki Raluca Cacencu, az egyik helyi szálloda vezetője, a Tulcea megyei turisztikai desztináció menedzsment szervezet kezdeményezője.
„Az emberek már jobban hozzászoktak a háború gondolatához, és jó eséllyel rá fognak jönni, hogy ha két éve nem volt veszély, Tulcea megye még mindig biztonságos úti cél” – mondta Raluca Cacencu. Amúgy Daniel Ilușcă is optimista.
„Biztos vagyok benne, hogy a foglaltsági arány növekedni fog, és implicite a jövedelmek és a bevételek is növekedni fognak, mert választási év van. Választási év lévén a kormány nagyvonalúbb, és automatikusan több területet fog támogatni, aminek konkrét pozitív eredményei lesznek” – fejtette ki a vállalkozó.
A Duna-delta Szentgyörgy-ágának torkolatánál partig sodródott tengeri aknát semmisített meg a román haditengerészet különítménye csütörtökön – közölte az Agerpres hírügynökséggel Corneliu Pavel ezredes, a fegyvernem-parancsnokság szóvivője.
Az orosz hadsereg által használtakhoz hasonló drón darabjaira bukkantak szombaton a román katonák – közölte a védelmi minisztérium. A korábbi incidens kapcsán Jens Stoltenberg NATO-főtitkár azt mondta, nem Romániát akarták megtámadni az oroszok.
A bukaresti Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) csütörtöki ülésén a védelmi minisztérium konkrét intézkedéscsomagot terjesztett elő a hadsereg légi megfigyelési, felderítési és beavatkozási kapacitásának növelésére az orosz drónok becsapódása miatt.
Nem az eredeti formájában fogadják el a magánnyugdíjak kifizetéséről szóló törvénytervezetet, miután az heves vitákat váltott ki a társadalomban és politikai körökben – értesült az Economica.net.
A kötelezettségvállalások betartása és a döntések következetessége az egyetlen módja annak, hogy Románia hosszú távon visszanyerje hitelességét és kiszámíthatóságát – jelentette ki Ilie Bolojan kormányfő.
Durván beszólt Ilie Bolojan miniszterelnöknek Daniel Zamfir, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátusi frakcióvezetője, aki szerint vannak más lehetőségek is az óriásira dagadt költségvetési hiány visszaszorítására, mint a kormányfő által bejelentettek.
A gazdasági adatok az év folyamán romlottak, mert Románia költségvetése egy 2,5 százalékos hipotetikus növekedésen alapul, amelyet nem fog elérni, de a recesszió elkerülhető – jelentette ki Radu Burnete elnöki tanácsadó szombaton este az Antena 3 hírcsatornának.
Nincs más megoldás a 9 százalékos költségvetési hiány leszorítását célzó gazdasági megszorító intézkedések helyett – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök egy vas&a
Románia fizetésképtelenné válhat, ha a kormány nem csökkenti gyorsan az elmúlt évek túlzott kiadásait – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök egy, a Bloombergnek adott interjúban.
A Fitch nemzetközi hitelminősítő pénteken megerősítette Románia szuverén minősítését BBB-/ F3 szinten a hosszú és rövid lejáratú devizahitelek tekintetében, de negatív kilátásokat jelez, közölte a pénzügyminisztérium.
Egyértelmű fölényben volt a közalkalmazotti átlagfizetés az országos átlagkeresethez képest az elmúlt tíz évben, ráadásul a bérkülönbség a 2015-ben jegyzett 600 lejről mára 1500 lejre nőtt az állami szektorban dolgozók javára.
Az idei év első felében látványosan megváltozott a romániai lakáspiac képe: egyre többen döntenek a régi építésű, azonnal beköltözhető lakások mellett, és mind gyakrabban készpénzzel fizetik ki az ingatlant.
Megszűnik az 50 000 lejes minimális bevételi küszöb, és minden kereskedőnek biztosítania kell mind a készpénzes fizetés, mind az elektronikus eszközökkel történő fizetés lehetőségét – jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
szóljon hozzá!