Ellenzi az E.On Románia MVM általi átvételét egy fontos állami hatóság

MVM

Kútba esik? Az értesülések szerint a beruházásokat vizsgáló testület ellenzi, hogy az MVM tulajdonába kerüljön az E.On romániai érdekeltségének jelentős része

Fotó: MVM Csoport

Nem hagyta jóvá a Közvetlen Külföldi Befektetéseket Vizsgáló Bizottság azt a tranzakciót, amelynek keretében a magyar állami energetikai vállalat, az MVM átvenné a német E.On romániai gáz- és villamosenergia-ellátási üzletágát – közölte az Economica.net gazdasági portál a helyzethez közel álló forrásokra hivatkozva.

Krónika

2025. augusztus 19., 10:302025. augusztus 19., 10:30

2025. augusztus 19., 10:542025. augusztus 19., 10:54

A portál közölte, egyelőre nem ismeretes, miért nem hagyta jóvá a kormány alárendeltségébe tartozó hatóság az MVM és az E.On közötti tranzakciót, de ugyanazon források szerint a CEISD által elvetett ügylet kapcsán

végül a nemzetbiztonsági kérdésekben illetékes Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) mondja ki az utolsó szót.

A CEISD-nek a működését szabályozó törvény értelmében három lehetősége volt.

korábban írtuk

A bukaresti aggályok miatt az MVM kitolta az E.ON romániai üzletága megvásárlásának becsült időpontját
A bukaresti aggályok miatt az MVM kitolta az E.ON romániai üzletága megvásárlásának becsült időpontját

Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.

Az első az, hogy engedélyezze a tranzakciót, a második, hogy feltételesen engedélyezze, amihez a kormánynak ki kellett volna dolgoznia a vonatkozó feltételeket tartalmazó jogszabályt. Végül a harmadik, hogy elutasítsa, „amennyiben úgy ítéli meg, hogy az hátrányosan érinti Románia biztonságát vagy közrendjét, vagy az Európai Unió számára érdekes projekteket vagy programokat”, ahogyan a jogszabályban szerepel.

Ugyanott az is szerepel, hogy a második vagy harmadik esetben a CEISD kikéri a CSAT véleményét, amelyet a kérelem benyújtásától számított legfeljebb 90 napon belül tesz közzé.

Így a tranzakció a CSAT elé kerül, amelynek három hónapon belül döntést kell hoznia.

korábban írtuk

MVM–E.ON-tranzakció: „nemzetbiztonsági szempontból nem problémamentes”, így a CSAT elé kerülhet
MVM–E.ON-tranzakció: „nemzetbiztonsági szempontból nem problémamentes”, így a CSAT elé kerülhet

Várhatóan a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) asztalára kerül az E.ON Energie Románia MVM általi felvásárlása – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Bogdan Chirițoiu, a Versenytanács elnöke.

Mint arról beszámoltunk, a német E.On csoport 2024 decemberében jelentette be, hogy megállapodást kötött a többségi állami tulajdonban lévő magyar MVM vállalattal az E.ON romániai gáz- és villamosenergia-ellátó divíziójának és az E.ON Asist Complet szolgáltató cégnek az eladásáról.

A tranzakciót 2025 első felében tervezték lezárni, értékét nem hozták nyilvánosságra, de piaci források szerint 200-210 millió euróról van szó.

korábban írtuk

Derűlátó az MVM vezérigazgatója: már a nyáron lezárulhat a tranzakció az E.ON-nal
Derűlátó az MVM vezérigazgatója: már a nyáron lezárulhat a tranzakció az E.ON-nal

Optimális esetben már idén nyáron lezárulhat a tranzakció a magyar MVM és az E.ON romániai leányvállalata között – adott hangot derűlátásának Mátrai Károly, az MVM Csoport vezérigazgatója.

Később a bukaresti hatóságok bejelentették, hogy a tranzakció „bekerül a komplex jóváhagyási folyamatba, mind nemzeti, mind európai szinten”, ami magában foglalja a versenyjogi szabályok betartásának részletes elemzését, valamint a CEISD vizsgálatát, „amely a stratégiai beruházásokat felügyeli Románia érdekeinek védelme érdekében”.

A CEISD-hez az akkori energiaügyi miniszter, Sebastian Burduja fordult.

korábban írtuk

MVM-ügylet: Burduja még mindig „oroszveszélyt” vizionál, emiatt ellenzi az E.ON romániai cégének átvételét
MVM-ügylet: Burduja még mindig „oroszveszélyt” vizionál, emiatt ellenzi az E.ON romániai cégének átvételét

Továbbra is az „oroszveszélytől” tart Sebastian Budruja román energiaügyi miniszter, ezért ellenzi, hogy a magyar MVM átvegye a német E.ON romániai földgázüzletágát.

A volt tárcavezető több okot is felsorolt, ilyen többek között a vevő kapcsolata az Oroszországi Föderációval, az E.ON Energie România részvényei későbbi átruházásának kockázata nem uniós szervezetekre, valamint az MVM e vásárláshoz felhasznált forrásainak tisztázatlan eredete.

„Románia köteles megvédeni szuverenitását és stratégiai érdekeit.

Idézet
Nem fogjuk hagyni, hogy a kritikus ágazatok, mint például az energetika, sebezhetővé váljanak olyan geopolitikai vagy gazdasági játszmákkal szemben, amelyek nem tartják tiszteletben európai verseny-, átláthatósági és egységes piaci elveinket. Határozottan és egyértelműen fogunk fellépni Románia nemzetbiztonságának és az Európai Unió energiaellátásának védelme érdekében, amelynek véglegesen meg kell szabadulnia az orosz gáztól való függőségtől.

Az energetikai zsarolásnak a múlt szomorú emlékének kell maradnia, a jövőnek pedig a valódi energiafüggetlenségnek kell lennie, nem pedig annak, amelyet azok hirdetnek, akik valójában visszadobnak minket Moszkva karjaiba. Ez az igazi szuverenitás: senkitől sem függni. Legfeljebb mások függjenek tőlünk. Románia energiája csak a románok szolgálatában állhat!” – mondta Burduja januárban.

korábban írtuk

Burduja Szijjártónak az MVM–E.ON-tranzakcióról: Románia meg fogja védeni szuverenitását
Burduja Szijjártónak az MVM–E.ON-tranzakcióról: Románia meg fogja védeni szuverenitását

Méltányos energiaárakra van szükség Európában, és ehhez az összes tagállamnak teljesítenie kell a hálózat-összekapcsolási kötelezettségeit, ahogyan azt Románia is megtette – jelentette ki Sebastian Burduja energiaügyi miniszter.

Később Mátrai Károly, az MVM magyar állami vállalatcsoport vezérigazgatója kijelentette, hogy nem lát versenyproblémát a román piacon, ha az MVM megvásárolja az E.On romániai energia- és gázszolgáltató vállalatát.

Azt is kijelentette, hogy

az MVM nem azért vásárol, hogy aztán másoknak eladja a céget, és azt mondta, hogy nem fog orosz gázt hozni az E.On-tól átvett jövőbeli ügyfeleinek ellátására, mert az drágább, hanem Romániában kitermelt gázt fog szállítani.

korábban írtuk

MVM-botrány: földbe döngölte az energiaügyi minisztert az RMDSZ elnöke
MVM-botrány: földbe döngölte az energiaügyi minisztert az RMDSZ elnöke

Szánalmasnak minősítette Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a román energiaügyi minisztérium szerdai közleményét, amelyben jelezte, hogy ellenőrző hatósághoz fordul, miután a német E.ON romániai érdekeltségeit a&

Amúgy Burduja nem sokkal később, amikor kiderült, hogy vészesen ürülnek a romániai gáztározók, már arról beszélt: a gázmolekulának „nincs nemzetisége”.

korábban írtuk

Burduja: Románia nemzetbiztonsági okokból blokkolhatja az E.ON MVM általi felvásárlását
Burduja: Románia nemzetbiztonsági okokból blokkolhatja az E.ON MVM általi felvásárlását

Románia spanyol mintára, nemzetbiztonsági okokból megakadályozhatja, hogy a magyar MVM vásárolja meg a német E.ON energiacég romániai érdekeltségét – jelentette ki a Financial Times-nak nyilatkozva Sebastian Burduja román energiaügyi miniszter.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 19., kedd

Gazdasági miniszter: nem szabad többé megkerülni a kiváltságok megszüntetését

A deficitcsökkentő csomagok gyors egymásutánban történő elfogadása közben nem szabad megfojtani azokat, akik a költségvetés adóbevételeit biztosítják – írta hétfő este a Facebook-oldalán a gazdasági miniszter.

Gazdasági miniszter: nem szabad többé megkerülni a kiváltságok megszüntetését
2025. augusztus 19., kedd

Újabb fúzió zárult le a romániai bankpiacon

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Románia fúziója – közölte az UniCredit Bank.

Újabb fúzió zárult le a romániai bankpiacon
2025. augusztus 18., hétfő

Ingatlanpiac: inkább Nagyvárad, mint Kolozsvár

Az egyre megfizethetetlenebb kolozsvári lakások hozama a legalacsonyabb az országban a nagyvárosok között, jelenleg Temesvár vagy Nagyvárad sokkal jobb hosszú távú befektetési alternatíva – állítják ingatlanpiaci szakértők.

Ingatlanpiac: inkább Nagyvárad, mint Kolozsvár
2025. augusztus 18., hétfő

Három fontos állami hatóságnál is csökkenteni kell a béreket és az alkalmazottak létszámát

A GDP 9 százalékát meghaladó tavalyi költségvetési hiány lefaragása érdekében meghozandó megszorító intézkedések az állami hatóságokat sem kerülik el.

Három fontos állami hatóságnál is csökkenteni kell a béreket és az alkalmazottak létszámát
2025. augusztus 18., hétfő

Meghátrálhat a kormány, nagyobb összeghez biztosíthat hozzáférést egyben a magánnyugdíjból

Nem az eredeti formájában fogadják el a magánnyugdíjak kifizetéséről szóló törvénytervezetet, miután az heves vitákat váltott ki a társadalomban és politikai körökben – értesült az Economica.net.

Meghátrálhat a kormány, nagyobb összeghez biztosíthat hozzáférést egyben a magánnyugdíjból
2025. augusztus 18., hétfő

Bolojan: Romániának be kell tartania a vállalt kötelezettségeket, hogy visszanyerje a hitelességét

A kötelezettségvállalások betartása és a döntések következetessége az egyetlen módja annak, hogy Románia hosszú távon visszanyerje hitelességét és kiszámíthatóságát – jelentette ki Ilie Bolojan kormányfő.

Bolojan: Romániának be kell tartania a vállalt kötelezettségeket, hogy visszanyerje a hitelességét
2025. augusztus 18., hétfő

„Bolojan hibát követett el” egy PSD-s szenátor szerint, aki azt is elárulta: nem Iliescu miatt nem tárgyalnak a koalícióval

Durván beszólt Ilie Bolojan miniszterelnöknek Daniel Zamfir, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátusi frakcióvezetője, aki szerint vannak más lehetőségek is az óriásira dagadt költségvetési hiány visszaszorítására, mint a kormányfő által bejelentettek.

„Bolojan hibát követett el” egy PSD-s szenátor szerint, aki azt is elárulta: nem Iliescu miatt nem tárgyalnak a koalícióval
2025. augusztus 17., vasárnap

Elnöki tanácsadó: a várt gazdasági növekedés elmarad, de a recesszió elkerülhető, szükség van a megszorításokra

A gazdasági adatok az év folyamán romlottak, mert Románia költségvetése egy 2,5 százalékos hipotetikus növekedésen alapul, amelyet nem fog elérni, de a recesszió elkerülhető – jelentette ki Radu Burnete elnöki tanácsadó szombaton este az Antena 3 hírcsatornának.

Elnöki tanácsadó: a várt gazdasági növekedés elmarad, de a recesszió elkerülhető, szükség van a megszorításokra
2025. augusztus 17., vasárnap

Bolojan a megszorításokról: nincs más megoldás, nélkülük ugyanoda jutunk, ahonnan elindultunk

Nincs más megoldás a 9 százalékos költségvetési hiány leszorítását célzó gazdasági megszorító intézkedések helyett – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök egy vas&a

Bolojan a megszorításokról: nincs más megoldás, nélkülük ugyanoda jutunk, ahonnan elindultunk
2025. augusztus 16., szombat

Bolojan: a megszorító intézkedések nélkül fizetésképtelenné válhat Románia

Románia fizetésképtelenné válhat, ha a kormány nem csökkenti gyorsan az elmúlt évek túlzott kiadásait – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök egy, a Bloombergnek adott interjúban.

Bolojan: a megszorító intézkedések nélkül fizetésképtelenné válhat Románia