Beváltak a székelyföldi coworking irodák, a fiatal vállalkozókat bevonzó közösségi terek együttműködésre készülnek.
2017. február 09., 12:432017. február 09., 12:43
Átjárást teremtenek a csíkszeredai és a sepsiszentgyörgyi coworking iroda között – jelentette be Mátyus Enikő, a háromszéki létesítmény koordinátora. A Székelyföldön a sepsiszentgyörgyi InnoHub volt az első közösségi tér, ahol fiatal vállalkozók munkapontot, vagyis tulajdonképpen egy asztalt bérelhetnek, másokkal egy térben dolgozhatnak.
Az elmúlt évben sikerült élettel megtölteni a vállalkozói inkubátorházban működő irodát, majd annak a mintájára alakult meg a csíkszeredai The House közösségi munkatér. Most pedig – avatott be Mátyus Enikő – azt tervezik, hogy a fiatal vállalkozók számára átjárást teremtenek a két iroda között, első lépésben a sepsiszentgyörgyi és csíkszeredai fiatalok ingyen használhatják egymás irodáit, ha a másik városba utaznak. A szentgyörgyi iroda koordinátora szerint a két hub jelentős szerepet tölt be a gazdasági fejlődés terén, a pályakezdők támogatásában, a fiataloknak csak élniük kell a lehetőségekkel.
Mátyus Enikő hangsúlyozta, nyitott a tér, bárkit befogadnak, aki közösséget keres, interaktív térben szeretne dolgozni. A sepsiszentgyörgyi irodában jelenleg ügyvéd, informatikus, dizájner, fotó, turizmus, zöldenergia területén tevékenykedő szakember dolgozik, akik hatékonyan együttműködnek – például az informatikus az ügyvédtől kér jogi tanácsot, de ez fordítva is működik. Az irodába ugyanakkor most egy portugál kutató is bejár, s idén több külföldi szakembert is terveznek fogadni, mert meglátásuk szerint ők új, nagyvilági szemléletet hoznak a térségbe.
A sepsiszentgyörgyi és a csíkszeredai közösségi térben különben jelenleg egy szoftverfejlesztőképzés-sorozatnak adnak otthont, amit a Cognitive Creators mobilalkalmazásokat fejlesztő cég szervez azzal a céllal, hogy a Székelyföldön is kialakuljon egy aktív informatikusokból álló csoport, akik nem bérmunkásként akarnak dolgozni, hanem innovatívan hozzájárulnak a gazdasági fejlődéshez.
A Moody's szerint a kormány első deficitcsökkentő csomagja fontos lépés a költségvetési egyensúly megteremtéshez, ám a felvállalt céloktól való bármilyen eltérés Románia leminősítéséhez vezethet.
Akár ötszörösére is megemelték egyes állami cégek vezetőinek a juttatásait az elmúlt hónapokban, miközben a kormány a takarékossági intézkedéseken dolgozott – közölte Radu Miruță gazdasági miniszter.
A bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest stagnált, 2024 első negyedévéhez képest pedig 0,3 százalékkal nőtt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett előzetes adataiból.
Anyagilag egyre megerőltetőbb lesz gépkocsit fenntartani, vezetni, hiszen akár havi több száz lejes pluszköltséget generálhatnak az autótulajdonosoknak a kormány megszorító intézkedései, melyek egyéb drágulásokkal karöltve érkeznek.
Ilie Bolojan miniszterelnök takarékossági okokból arra utasította a minisztériumokat és a közintézményeket, hogy ritkítsák az alkalmazottak külföldi útjait.
A második deficitcsökkentő csomag a Környezetvédelmi Alap (AFM) programjairól is rendelkezni fog, beleértve a roncsautóprogramot is – nyilatkozta szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.
Románia nagyon jó jelzést kapott az Európai Bizottságtól, miután a kormány felelősséget vállalt az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagért, és ezzel mérséklődött az ország leminősítésének kockázata – véli Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Újabb, menetrendszerű tiltakozó akciókat hirdetett kedden az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) a kormány deficitcsökkentő intézkedései ellen.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedd este azt nyilatkozta, ügyvivő államfőként meglepetéssel értesült arról, hogy a bírák és ügyészek átlagosan 48 éves korban vonulnak nyugdíjba és az átlagnyugdíjuk 5000 euró.
A költségvetési hiány korrekciója prioritás Románia számára – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter kedden, az uniós pénzügyminiszterek tanácsának (Ecofin) ülésén.
szóljon hozzá!