2009. augusztus 31., 10:272009. augusztus 31., 10:27
Ennek ellenére a légitársaság minden bizonynyal eléri az egymilliós számot a ferihegyi bázisán, ahogyan azt 2009-re tervezték. Az első nyolc hónap forgalma alapján a terv teljesülni látszik – fűzte hozzá a szóvivő. A Wizz Air 26 Airbus A320-as repülőgépet üzemeltet összesen 11 bázisról, amely Magyarország mellett Lengyelországban, Bulgáriában, Romániában, Ukrajnában és Csehországban van. Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója a június végi sajtótájékoztatón elmondta: az elmúlt 12 hónapban 6,5 millió utast szállított a cég.
A legnagyobb bázisuk továbbra is Lengyelország, gépeik több mint 130 útvonalon repülnek, a flotta 25 repülőgépből áll. Hangsúlyozta, hogy a Wizz Air fejlődése töretlen volt az elmúlt években, idén 7,5 millió utassal számolnak a tavalyi 5,9 millióval szemben. Váradi szerint a Wizz Air ma a legnagyobb légitársaság Kelet-Közép-Európában az utasszám alapján. Magyarországon a diszkontpiacon 45,6 százalékos a cég részesedése, hasonló az arány Lengyelországban, és ennél is jobb, 60 százalék feletti Bulgáriában, illetve 93,4 százalék Ukrajnában.
Hozzátette: amelyik piacra belépett a légitársaság, ott 3-4 év alatt piacvezetővé vált. Ismertetése szerint a válság ellenére elkönyvelt növekedés az „ultra low cost” modellnek, a leginkább költségtakarékos működésnek köszönhető. A Wizz Air üzleti modellje sikeres, ezért agresszíven csökkentik az árakat tovább, az üzemeltetési költségekkel együtt – mondta.
Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.
Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.
Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.
Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.
Románia gazdasága erős és ellenálló – szögezte le Tánczos Barna pénzügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett posztban.
Márciusban 16 százalékkal, közel 10,5 milliárd euróra nőttek a költségvetés bevételei – jelentette be Marcel Ciolacu miniszterelnök a szerdai kormányülés elején.
Az idei első negyedévben 21.006 vállalkozást töröltek a romániai cégjegyzékből, 16,95 százalékkal kevesebbet, mint 2024 első három hónapjában – derül ki az országos cégbíróság (ONRC) szerdán közölt adataiból.
Az Alstomnak 50 millió eurós kötbért kell fizetnie a Vasúti Reformhatóságnak (ARF), mert nem tartotta be 37 új vasúti szerelvény szállítási ütemtervét – közölte az ARF.
A fenntarthatatlan ikerdeficit miatt a román gazdaság számára a legfőbb rövid távú kockázatot az jelenti, hogy leminősítik a bóvli (angolul junk, vagyis szemét) kategóriába – kongatta meg a vészharangot Adrian Codirlașu, a CFA Románia elnöke.