Ciucă: a költségvetés-kiigazítás pozitív, a GDP növekedésén alapul

•  Fotó: Gov.ro

Fotó: Gov.ro

A költségvetés-kiigazítás pozitív, és a bruttó hazai termék növekedésén alapul, amelynek köszönhetően az általános konszolidált költségvetés mintegy 30 milliárd lejjel emelkedett – jelentette ki Nicolae Ciucă a csütörtöki kormányülésen.

Hírösszefoglaló

2022. augusztus 18., 13:362022. augusztus 18., 13:36

2022. augusztus 18., 13:452022. augusztus 18., 13:45

Emellett az Országos Statisztikai Intézet (INS) első félévre vonatkozó adatai is megerősítik, hogy a kormány által hozott intézkedéseknek az energiaválság, a szomszédban zajló háború okozta biztonsági válság és az ezek miatt felmerült előre nem látható kiadások ellenére sikerült növekedést generálniuk a román gazdaságban – idézte az elhangzottakat az Agerpres.

A miniszterelnök elmondása szerint az INS adatai a második negyedévben 5,3 százalékos gazdasági növekedést mutatnak a 2021-es év azonos időszakához képest, az első félévben pedig 5,8 százalékos a növekedés a tavalyi év első hat hónapjához viszonyítva.

Idézet
Kötelességünk továbbra is olyan megoldásokat találni és kidolgozni, amelyek a továbbiakban is támogató intézkedéseket biztosítanak a lakosság, a gazdaság számára,

mert a gazdaságnak működnie kell, és a költségvetés-kiigazításban látni fogjuk, hogy ezek azok a prioritások, amelyekre ezt a kiigazítást alapoztuk” – magyarázta Ciucă. A tervezet kidolgozásakor figyelembe vett harmadik fontos elem az európai alapok lehető legnagyobb mértékű lehívása volt – említette meg még a kormányfő.

Elmondása szerint kiegészítették többek között az egészségügy büdzséjét, hogy az egészségügyi szolgáltatások korszerűsítésére és támogatására irányuló valamennyi beruházásra az összegeket biztosítani tudják.

Idézet
A koalícióban megállapodottak értelmében elkülönítettük a szükséges összegeket, hogy a táppénzek kifizetése biztosítható legyen az év végéig

– emelte ki a kormányfő. A minisztérium prioritásaival összhangban további forrásokat biztosítottak az oktatás számára is. Ciucă hangsúlyozta, hogy a kiigazítás tervezésekor figyelembe vették a költségvetés végrehajtását, és hangsúlyozta, hogy jelenleg a kormányprogram egyik fontos pillére a beruházási terv végrehajtása.

„Július végén a beruházási programnak már csaknem 30 százalékát teljesítettük, a 88 milliárdból több mint 25 milliárdot költöttünk el. Jól tudjuk, hogy általában az év második felében megnövekszik a beruházási tevékenység az infrastrukturális befektetések esetében mind a minisztériumok, mind a helyi önkormányzatok szintjén” – mondta a kormányfő, hozzátéve, hogy mindezeket figyelembe véve, kiegészítették a fejlesztési minisztérium büdzséjét is.

Nicolae Ciucă kormányfő ugyanakkor felkérte a minisztereket,

hogy továbbra is tartsák fenn a prioritások listáján az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében kiszabott célokat és mérföldköveket,

amelyeket Romániának a következő időszakban teljesítenie kell.

A miniszterelnök a csütörtöki kormányülésen felhívta a kabinettagok figyelmét, hogy még egy hónap van hátra a tervben szereplő célok és mérföldkövek lezárásáig.

„Amint azt június végén elmondtam, ebben a negyedévben, szeptember közepén lezárjuk a mérföldköveket. Az utolsó két kormányülésen nem fogunk jóváhagyni, nem fogok jóváhagyni semmilyen mérföldkövet vagy célt. Kérem, vegyék ezt figyelembe” – mondta Ciucă minisztereinek.

Arra is felhívta a miniszterek figyelmét, hogy

folytatniuk kell a munkát a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által előírt ütemterv első elemeinek végrehajtása érdekében,

emlékeztetve, hogy szeptemberben Bukarestbe érkezik tárgyalni a szervezet küldöttsége.

Ezen projektek tervezéséhez és megvalósításához a különböző minisztériumoknak összehangoltan együtt kell működniük, mert „nem egyoldalú felelősségekről és intézkedésekről van szó”, nyomatékosította a kormányfő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Damoklész kardjaként lebeg a leminősítés kockázata Románia feje felett

A Moody's szerint a kormány első deficitcsökkentő csomagja fontos lépés a költségvetési egyensúly megteremtéshez, ám a felvállalt céloktól való bármilyen eltérés Románia leminősítéséhez vezethet.

Damoklész kardjaként lebeg a leminősítés kockázata Románia feje felett
2025. július 10., csütörtök

Gazdasági miniszter: számos állami cég vezetőinek nőttek a juttatásai az elmúlt hónapokban

Akár ötszörösére is megemelték egyes állami cégek vezetőinek a juttatásait az elmúlt hónapokban, miközben a kormány a takarékossági intézkedéseken dolgozott – közölte Radu Miruță gazdasági miniszter.

Gazdasági miniszter: számos állami cég vezetőinek nőttek a juttatásai az elmúlt hónapokban
2025. július 10., csütörtök

Nem túl biztatóak a román GDP-adatok

A bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest stagnált, 2024 első negyedévéhez képest pedig 0,3 százalékkal nőtt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett előzetes adataiból.

Nem túl biztatóak a román GDP-adatok
Nem túl biztatóak a román GDP-adatok
2025. július 10., csütörtök

Nem túl biztatóak a román GDP-adatok

2025. július 09., szerda

Mennyire lesz luxus autót vezetni? Összefoglaló a sofőröket többszörösen sújtó intézkedésekről

Anyagilag egyre megerőltetőbb lesz gépkocsit fenntartani, vezetni, hiszen akár havi több száz lejes pluszköltséget generálhatnak az autótulajdonosoknak a kormány megszorító intézkedései, melyek egyéb drágulásokkal karöltve érkeznek.

Mennyire lesz luxus autót vezetni? Összefoglaló a sofőröket többszörösen sújtó intézkedésekről
2025. július 09., szerda

A külföldi utazások ritkítását várja Bolojan, aki maga hagyna jóvá minden kiszállást

Ilie Bolojan miniszterelnök takarékossági okokból arra utasította a minisztériumokat és a közintézményeket, hogy ritkítsák az alkalmazottak külföldi útjait.

A külföldi utazások ritkítását várja Bolojan, aki maga hagyna jóvá minden kiszállást
2025. július 09., szerda

Roncsautóprogram: homályba vész a folytatás

A második deficitcsökkentő csomag a Környezetvédelmi Alap (AFM) programjairól is rendelkezni fog, beleértve a roncsautóprogramot is – nyilatkozta szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.

Roncsautóprogram: homályba vész a folytatás
2025. július 09., szerda

Pénzügyminiszter: mérséklődött az ország leminősítésének kockázata

Románia nagyon jó jelzést kapott az Európai Bizottságtól, miután a kormány felelősséget vállalt az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagért, és ezzel mérséklődött az ország leminősítésének kockázata – véli Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Pénzügyminiszter: mérséklődött az ország leminősítésének kockázata
2025. július 09., szerda

Folytatják a tiltakozást, „a megszorítások fekete doboza” elnevezéssel online kampányt indítanak a szakszervezetek

Újabb, menetrendszerű tiltakozó akciókat hirdetett kedden az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) a kormány deficitcsökkentő intézkedései ellen.

Folytatják a tiltakozást, „a megszorítások fekete doboza” elnevezéssel online kampányt indítanak a szakszervezetek
2025. július 09., szerda

A kormány célkeresztjében a különnyugdíjak, illetve a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatára

Ilie Bolojan miniszterelnök kedd este azt nyilatkozta, ügyvivő államfőként meglepetéssel értesült arról, hogy a bírák és ügyészek átlagosan 48 éves korban vonulnak nyugdíjba és az átlagnyugdíjuk 5000 euró.

A kormány célkeresztjében a különnyugdíjak, illetve a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatára
2025. július 08., kedd

Pénzügyminiszter: el kell kerülni az uniós források befagyasztását, Románia leminősítését

A költségvetési hiány korrekciója prioritás Románia számára – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter kedden, az uniós pénzügyminiszterek tanácsának (Ecofin) ülésén.

Pénzügyminiszter: el kell kerülni az uniós források befagyasztását, Románia leminősítését