Fotó: Gábos Albin
A közszféra alkalmazottai ugyanazokban a bérekben és juttatásokban részesülnek idén, mint tavaly – jelentette ki csütörtökön Florin Cîţu miniszterelnök, aki azt is leszögezte, hogy nem várhatók elbocsátások.
2021. február 25., 14:072021. február 25., 14:07
2021. február 25., 14:082021. február 25., 14:08
„Ebben az évben senkit nem bocsátanak el, mindenki megkapja a pótlékokat, és megkapja ugyanazt a fizetést, amit 2020-ban” – fogalmazott Cîţu egy bukaresti rendezvényen.
A miniszterelnök ezzel arra a felvetésre reagált, miszerint a szakszervezeti vezetők a társadalmi párbeszéd hiányával vádolják őt. Cîţu válaszként azt mondta: a szakszervezeti vezetők harminc éve ugyanazok.
Mindenhol változnak a dolgok, de ott 30 éve ugyanazok a szakszervezeti vezetők. El kéne gondolkodnunk, hogy is működik ez, és az említett társadalmi dialógus keretében talán fel kéne tennünk a kérdést: hogy kerültek oda?” – jött a kormányfő válasza.
A Moody's szerint a kormány első deficitcsökkentő csomagja fontos lépés a költségvetési egyensúly megteremtéshez, ám a felvállalt céloktól való bármilyen eltérés Románia leminősítéséhez vezethet.
Akár ötszörösére is megemelték egyes állami cégek vezetőinek a juttatásait az elmúlt hónapokban, miközben a kormány a takarékossági intézkedéseken dolgozott – közölte Radu Miruță gazdasági miniszter.
A bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest stagnált, 2024 első negyedévéhez képest pedig 0,3 százalékkal nőtt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett előzetes adataiból.
Anyagilag egyre megerőltetőbb lesz gépkocsit fenntartani, vezetni, hiszen akár havi több száz lejes pluszköltséget generálhatnak az autótulajdonosoknak a kormány megszorító intézkedései, melyek egyéb drágulásokkal karöltve érkeznek.
Ilie Bolojan miniszterelnök takarékossági okokból arra utasította a minisztériumokat és a közintézményeket, hogy ritkítsák az alkalmazottak külföldi útjait.
A második deficitcsökkentő csomag a Környezetvédelmi Alap (AFM) programjairól is rendelkezni fog, beleértve a roncsautóprogramot is – nyilatkozta szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.
Románia nagyon jó jelzést kapott az Európai Bizottságtól, miután a kormány felelősséget vállalt az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagért, és ezzel mérséklődött az ország leminősítésének kockázata – véli Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Újabb, menetrendszerű tiltakozó akciókat hirdetett kedden az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) a kormány deficitcsökkentő intézkedései ellen.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedd este azt nyilatkozta, ügyvivő államfőként meglepetéssel értesült arról, hogy a bírák és ügyészek átlagosan 48 éves korban vonulnak nyugdíjba és az átlagnyugdíjuk 5000 euró.
A költségvetési hiány korrekciója prioritás Románia számára – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter kedden, az uniós pénzügyminiszterek tanácsának (Ecofin) ülésén.
szóljon hozzá!