Az Európai Bizottság (EB) az idén 4,4 százalékos román gazdasági növekedéssel számol, 0,5 százalékponttal magasabbra a korábbi, őszi előrejelzésében szereplő ütemnél – derült ki az EB hétfőn közzétett téli gazdasági előrejelzéséből.
2017. február 13., 16:342017. február 13., 16:34
2017. február 13., 19:112017. február 13., 19:11
A téli jelentésben a jövő évi várható gazdasági növekedést is javították 0,1 százalékponttal, így Brüsszel 3,7 százalékos román GDP-bővülést vár 2018-ban.
A Sorin Grindeanu vezette balliberális kormány 5,2 százalékos gazdasági növekedésre számít az idén, amit számos elemző túl derűlátó becslésnek tart. A román jegybank pedig 4 és 5 százalék közötti GDP-bővülést valószínűsített.
Az uniós végrehajtó szerv szerint tavaly a román gazdaság 4,9 százalékkal növekedett, ami újabb történelmi csúcsnak számít a 2008-as nemzetközi gazdasági válság kirobbanása utáni időszakban. Megállapították, a növekedést az adócsökkentések és a béremelések serkentették leginkább. A román statisztikai intézet várhatóan kedden közli a GDP alakulásának tavalyi utolsó negyedévre és a tavalyi egész évre vonatkozó gyorsjelentését.
A brüsszeli téli előrejelzés szerint a román államháztartási hiány az idén várhatóan eléri a GDP 3,6 százalékát, ami meghaladja a román kormány által vállalt 2,98 százalékos deficitet. Brüsszel az őszi előrejelzésében még 3,2 százalékos államháztartási hiányt vetített előre. A 0,4 százalékpontos deficitnövekedést a román kormány és parlament újabb év eleji béremelő intézkedéseivel, valamint az áfa január 1-től hatályos 1 százalékpontos csökkentésével magyarázták. Brüsszel 1,6 százalékos román inflációval számol az idén, becslésük szerint 2018-ban 2,9 százalékra gyorsul a fogyasztói árak növekedése.
A Moody's szerint a kormány első deficitcsökkentő csomagja fontos lépés a költségvetési egyensúly megteremtéshez, ám a felvállalt céloktól való bármilyen eltérés Románia leminősítéséhez vezethet.
Akár ötszörösére is megemelték egyes állami cégek vezetőinek a juttatásait az elmúlt hónapokban, miközben a kormány a takarékossági intézkedéseken dolgozott – közölte Radu Miruță gazdasági miniszter.
A bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest stagnált, 2024 első negyedévéhez képest pedig 0,3 százalékkal nőtt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett előzetes adataiból.
Anyagilag egyre megerőltetőbb lesz gépkocsit fenntartani, vezetni, hiszen akár havi több száz lejes pluszköltséget generálhatnak az autótulajdonosoknak a kormány megszorító intézkedései, melyek egyéb drágulásokkal karöltve érkeznek.
Ilie Bolojan miniszterelnök takarékossági okokból arra utasította a minisztériumokat és a közintézményeket, hogy ritkítsák az alkalmazottak külföldi útjait.
A második deficitcsökkentő csomag a Környezetvédelmi Alap (AFM) programjairól is rendelkezni fog, beleértve a roncsautóprogramot is – nyilatkozta szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.
Románia nagyon jó jelzést kapott az Európai Bizottságtól, miután a kormány felelősséget vállalt az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagért, és ezzel mérséklődött az ország leminősítésének kockázata – véli Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Újabb, menetrendszerű tiltakozó akciókat hirdetett kedden az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) a kormány deficitcsökkentő intézkedései ellen.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedd este azt nyilatkozta, ügyvivő államfőként meglepetéssel értesült arról, hogy a bírák és ügyészek átlagosan 48 éves korban vonulnak nyugdíjba és az átlagnyugdíjuk 5000 euró.
A költségvetési hiány korrekciója prioritás Románia számára – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter kedden, az uniós pénzügyminiszterek tanácsának (Ecofin) ülésén.
szóljon hozzá!