Nem örökre szólt? A tervek szerint még visszatérhet az OTP a romániai bankpiacra
Fotó: Facebook/OTP Bank Romania
Az OTP Banknak a romániai piacról való kivonulásáról is szó esett a magyar pénzintézet éves közgyűlésén, pénteken Budapesten.
2025. április 25., 15:562025. április 25., 15:56
Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója felszólalásában úgy fogalmazott, a romániai piacról való kivonulás rövid és középtávon jó döntés volt, azonban a tervek szerint később a pénzintézet visszatérhet a régió egyik legnagyobb banki piacára, immár „nagyobb jelenléttel”.
– jelentette be az MTI szerint Csányi Sándor.
Aki amúgy a közgyűlésen az OTP történelmének legsikeresebb évének nevezte a 2024-est, amikor is a pénzintézet „kiemelkedő jövedelmezőséget ért el, tőkehelyzete rendkívül stabil, a régióban piacvezető”.
Csányi Sándor a pénteki közgyűlési beszéde végén bejelentette: az igazgatóság pénteki döntése értelmében különválasztják az OTP elnöki és vezérigazgatói feladatkörét május elsejei hatállyal. Az elnök-vezérigazgató 33 év után a bank igazgatóságának elnökeként folytatja munkáját és a stratégiai feladatokra fókuszál. A vezérigazgatói feladatokat Csányi Péter, az OTP Bank Digitális Divíziójának vezérigazgató-helyettese, a bank igazgatóságának tagja veszi át, aki elmondta, hogy a stratégiai és az operatív irányítás szétválasztásával tovább javulhat a bank hatékonysága.
Mint ismeretes, a Transilvania Bank tavaly 347,5 millió euróért vásárolta meg az OTP Bank Romániát és az OTP Csoport többi romániai leányvállalatát, a tranzakció mára lezárult, és „transzissá” váltak az OTP Románia korábbi ügyfelei.
Lezárult az OTP Bank Romániának a Transilvania Bankba történt integrálása, így már hivatalosan is „transzisok” a magyar bankcsoport (most már csak volt) romániai ügyfelei. Mutatjuk, hogyan zajlik a teljes átállás.
A pénzintézet akkor közölte, a bank organikus növekedési stratégiájával párhuzamosan az OTP Csoport úgy döntött, hogy az OTP Bank Románia stratégiai lehetőségeinek körét kibővíti a bank esetleges eladásának piaci tesztelésével.
Az OTP a kétezres évek elején vetette meg a lábát a romániai piacon, felvásárolva a Robankot. A magyar tőkéjű pénzintézet a 2008-as gazdasági válságot követően megszerezte a Millennium Bank Romániát is. További terjeszkedési törekvését azonban a bukaresti hatóságok elgáncsolták: a Román Nemzeti Bank (BNR) 2018-ban megakadályozta, hogy az OTP Bank Románia felvásárolja görög tulajdonosától a Banca Româneascát. Ami így került az Exim Bank tulajdonába. Mint megírtuk, többek között ez játszhatott szerepet abban, hogy Budapesten úgy látták, nincs növekedési potenciál a romániai pénzintézetben.
E nélkül pedig véleménye szerint a romániai piacon nehéz kis bankból nagyot csinálni, az OTP távozásának pedig láthatólag „örültek az illetékes hatóságok”.
Romániából kivonult, máshol folytatja a terjeszkedést az OTP Bank – hangzott el a társaság pénteki éves közgyűlését követő sajtótájékoztatón.
A román állam 18 új pályázati felhívást közölt bányászati koncessziós jog megszerzésére. A többek között arany-, grafit-, lignit-, feketekőszén-, érc- és sólelőhelyek közül hét helyszín Erdélyben található.
A Román Vasúttársaság utasszállító részlege túlélésre rendezkedett be: nem megy csődbe, nem állítja le a vonatokat, viszont a fizetésképtelenség veszélye fenyegeti – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján a vállalat vezérigazgatója.
Az eladó nélküli önkiszolgáló, más néven okosboltok olyan üzletek, amelyekben nincs szükség hagyományos kiskereskedelmi eladókra a vásárlók kiszolgálásához.
Ahhoz képest, hogy milyen villanyárak voltak két-három évvel ezelőtt, a most ajánlott díjszabások nagyon barátságosnak tűnnek, jókor liberalizálják a villamosenergia-piacot – jelentette ki a Krónikának Nagy-Bege Zoltán energetikai szakértő.
Amennyiben Romániát augusztusban leminősítik, és bekerül a befektetésre nem ajánlott, vagy bóvli (angolul junk) minősítésű országok sorába, a 2009-eshez hasonló helyzet alakulna ki – figyelmeztet Adrian Codirlașu, a CFA Románia elnöke.
A Környezetvédelmi Alap (AFM) szerdán bejelentette, hogy az új kormány megalakulásáig felfüggeszti finanszírozási programjainak elindítását.
A Mentsétek meg Románát Szövetség (USR) parlamenti képviselője, Oana Țoiu szerint a jövendőbeli koalíciót alkotó pártok megállapodtak a deficitcsökkentő intézkedéscsomag 80 százalékáról.
Márciusban 56,1 százalékra nőtt Románia GDP-arányos államadóssága – közölte szerdán a pénzügyminisztérium.
Rendkívüli támogatást igényel a román mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium az EU mezőgazdasági tartalékalapjából a gyümölcs- és szőlőtermesztőknek szánt kárenyhítő juttatásra.
Az energiaügyi minisztérium becslései szerint a villamosenergia-piac július 1-jei liberalizációja után mintegy 3,5 millió háztartás fog részesülni az áramszámlák kifizetésére nyújtott állami támogatásból.
szóljon hozzá!