Beperelte a román államot az osztrák OMV

Beperelte a román államot az osztrák OMV

A privatizációs szerződés megszegése miatt beperelte a román államot a párizsi nemzetközi kereskedelmi bíróságon az osztrák OMV olajtársaság, a román Petrom vállalat többségi tulajdonos

MTI

2017. április 24., 23:082017. április 24., 23:08

Az osztrák társaság éves jelentésében – az Agerpres hírügynökség tudósítása szerint – közölte, hogy beperelte a román államot, amelytől 34 millió eurót követel a privatizációs szerződésben vállalt környezetvédelmi beruházások megtérítése címén.

A szerződés szerint a román állam vállalta, hogy megtéríti az OMV-nek azokat a környezetvédelmi beruházásokat, amelyeket az egykori állami tulajdonban levő Petrom vállalat által okozott szennyezések kiküszöbölése, valamint a környezet rehabilitálása érdekében kell végrehajtania a szerződéskötést követő 30 évben – állítja az OMV. Az ilyen típusú költségeket, amelyeket a román államtól akarnak behajtani, összesen 542 millió euróra becsülte a vállalat.

Az osztrák társaság tavaly áprilisban értesítette a román államot, hogy 34 millió eurót költöttek olajkutak fertőtlenítésére, a környezet rehabilitációjára, és ezt az összeget a román államnak kell állnia.
A feleknek 180 nap állt a rendelkezésükre, hogy megegyezzenek, de mivel ez nem történt meg, az OMV március elején a párizsi bírósághoz fordult a kártérítési követeléssel. Az OMV 2004 decemberében vásárolta meg a legnagyobb román olajvállalatnak számító Petrom részvényeinek 51 százalékát két lépésben, összesen 1,499 milliárd euróért.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 03., péntek

A hús, a növényi olajok és a gabona drágulása miatt tovább nőttek az élelmiszerárak

Áprilisban már a második egymást követő hónapban nőttek a globális élelmiszerárak havi összevetésben, ezúttal elsősorban a hús, a növényi olajok és gabonafélék drágulása miatt, amit nem tudott ellensúlyozni a cukor és a tejtermékek árának csökkenése.

A hús, a növényi olajok és a gabona drágulása miatt tovább nőttek az élelmiszerárak
2024. május 03., péntek

Jócskán megnőtt a román államadósság, meghaladja a GDP felét

Idén februárban 841,292 milliárd lejre nőtt az államadósság az előző havi 801,687 milliárd lejről – közölte pénteken a pénzügyminisztérium.

Jócskán megnőtt a román államadósság, meghaladja a GDP felét
2024. május 03., péntek

Gyökeres váltást sürget a tömegtermelésre berendezkedett mezőgazdaságban az agrárkutató

Környezetkímélő gazdálkodást folytató szegedi gazdaközösség tagjaként tartott előadást Csíkszentgyörgy gazdanapján dr. Petróczi István gabonakutató a szántás nélküli talajművelésről. A magyarországi szakembert a mezőgazdaság átállásáról kérdeztük.

Gyökeres váltást sürget a tömegtermelésre berendezkedett mezőgazdaságban az agrárkutató
2024. május 02., csütörtök

Viszi a pénzt a hatalmas államadósság: zsugorodott a román jegybank devizatartaléka

Április végére a március végi 64,279 milliárd euróról 2,7 százalékkal 62,511 milliárd euróra csökkent a Román Nemzeti Bank (BNR) devizatartaléka.

Viszi a pénzt a hatalmas államadósság: zsugorodott a román jegybank devizatartaléka
2024. május 02., csütörtök

Amerikai pénzből épül újabb magasfeszültségű távvezeték Románia és a Moldovai Köztársaság között

Újabb magasfeszültségű távvezeték épül Románia és a Moldovai Köztársaság között, most amerikai finanszírozással.

Amerikai pénzből épül újabb magasfeszültségű távvezeték Románia és a Moldovai Köztársaság között
2024. május 02., csütörtök

Már négy városban is drágábbak a lakások, mint Bukarestben

Miután a kolozsvárit követően a brassói lakások is drágábbak lettek, mint a bukarestiek, két másik város is megelőzte a fővárost ebben a tekintetben. Bukarest így már csak az ötödik legdrágább város.

Már négy városban is drágábbak a lakások, mint Bukarestben
2024. május 01., szerda

Sokkal több vállalkozást töröltek idén a cégjegyzékből, mint a tavalyi első negyedévben

Az idei év első három hónapjában 25 300 vállalkozást töröltek a cégjegyzékből Romániában, 40,53 százalékkal többet, mint 2023 azonos időszakában – derül ki az országos cégbíróság (ONRC) szerdán közölt adataiból.

Sokkal több vállalkozást töröltek idén a cégjegyzékből, mint a tavalyi első negyedévben
2024. május 01., szerda

Már az 52 százalékot is meghaladta Románia államadóssága

A GDP 52,4 százalékára nőtt februárban Románia államadóssága – közölte szerdán a bukaresti pénzügyminisztérium. Az ország adósságállománya 841,292 milliárd lejt tett ki.

Már az 52 százalékot is meghaladta Románia államadóssága
2024. április 30., kedd

Jóváhagyta a Versenytanács, hogy német fegyvergyártó tulajdonába kerüljön egy erdélyi cég

Jóváhagyta a Versenytanács azt a tranzakciót, amely során a német Rheinmetall Landsysteme GmbH átveszi az Automecanica Mediaș Kft.-t és annak leányvállalatát, az Atelierele Speciale Autocamioane Mediaș-t.

Jóváhagyta a Versenytanács, hogy német fegyvergyártó tulajdonába kerüljön egy erdélyi cég
2024. április 30., kedd

Kazah tulajdonú kőolajipari vállalat perelte be a román államot

Beperelte a román államot a bíróságon a Rompetrol kőolajipari vállalat.

Kazah tulajdonú kőolajipari vállalat perelte be a román államot