Mihai Tudose kormányfő szerint egymásnak adják majd a kilincset a befektetők
Fotó: Gov.ro
Mihai Tudose miniszterelnök azt nyilatkozta kedden a Realitatea hírtelevízió műsorában, hogy a következő hónapokban „nagy beruházók” jönnek az országba Európából és Amerikából.
2017. július 18., 22:142017. július 18., 22:14
2017. július 18., 22:152017. július 18., 22:15
„A következő hónapokban nagy beruházók jönnek Európából és Amerikából” – jelentette ki a kormányfő.
Amikor arról kérdezték, hogy angol befektetők is jönnek-e, a miniszterelnök azt válaszolta: „nagy nevek jönnek, de nem csak Angliából, hanem az Atlanti-óceán túlsó partjáról is”.
„Nem mondtunk le róla, de egyelőre nem vagyunk erre felkészülve sem technikailag, sem az emberi erőforrás szempontjából” – idézte az Agerpres hírügynökség a miniszterelnököt.
Tudose nem tudott megjelölni egy időpontot, amikor bevezethetik a kabinetje programjában szereplő családi adózást. A miniszterelnök arról biztosított mindenkit, hogy a kormány valamennyi adómódosítást alaposan kidolgoz és idejében ismertet.
A kormányfő arról is beszélt, hogy pozitív költségvetés-kiigazításra kerül sor és semmilyen beruházástól nem vonnak el pénzösszegeket. Mihai Tudose megerősítette: van megfelelő fedezet a fizetések folyósítására.
A Moody's szerint a kormány első deficitcsökkentő csomagja fontos lépés a költségvetési egyensúly megteremtéshez, ám a felvállalt céloktól való bármilyen eltérés Románia leminősítéséhez vezethet.
Akár ötszörösére is megemelték egyes állami cégek vezetőinek a juttatásait az elmúlt hónapokban, miközben a kormány a takarékossági intézkedéseken dolgozott – közölte Radu Miruță gazdasági miniszter.
A bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest stagnált, 2024 első negyedévéhez képest pedig 0,3 százalékkal nőtt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett előzetes adataiból.
Anyagilag egyre megerőltetőbb lesz gépkocsit fenntartani, vezetni, hiszen akár havi több száz lejes pluszköltséget generálhatnak az autótulajdonosoknak a kormány megszorító intézkedései, melyek egyéb drágulásokkal karöltve érkeznek.
Ilie Bolojan miniszterelnök takarékossági okokból arra utasította a minisztériumokat és a közintézményeket, hogy ritkítsák az alkalmazottak külföldi útjait.
A második deficitcsökkentő csomag a Környezetvédelmi Alap (AFM) programjairól is rendelkezni fog, beleértve a roncsautóprogramot is – nyilatkozta szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.
Románia nagyon jó jelzést kapott az Európai Bizottságtól, miután a kormány felelősséget vállalt az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagért, és ezzel mérséklődött az ország leminősítésének kockázata – véli Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Újabb, menetrendszerű tiltakozó akciókat hirdetett kedden az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) a kormány deficitcsökkentő intézkedései ellen.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedd este azt nyilatkozta, ügyvivő államfőként meglepetéssel értesült arról, hogy a bírák és ügyészek átlagosan 48 éves korban vonulnak nyugdíjba és az átlagnyugdíjuk 5000 euró.
A költségvetési hiány korrekciója prioritás Románia számára – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter kedden, az uniós pénzügyminiszterek tanácsának (Ecofin) ülésén.
szóljon hozzá!