Az Untold diktálja a szállásárakat: a zsebükbe kell nyúlniuk a kolozsvári fesztiválozóknak

Óriási árfelhajtó erővel hat a kolozsvári Untold fesztivál a helyi ingatlanpiacra: a rendezvény négy napja alatt akár 3000 ezer eurót is elkérhetnek egy lakás bérléséért, de van, aki „beéri” ezer euróval. Közben már alig akad szálláshely.

Kiss Előd-Gergely

2017. július 17., 11:362017. július 17., 11:36

Az utazása időpontjában már csak a szálláshelyek 19 százaléka áll rendelkezésére – figyelmeztetett csütörtökön az Airbnb.com szállásközvetítő portál, amikor az idén augusztus 3–6. között Kolozsváron zajló Untold fesztivál idejére kerestünk szálláslehetőséget a kincses városban. Nagyon keresett, már csak két szoba maradt oldalunkon – figyelmeztettet piros betűkkel a Booking.com is, amikor a legkelendőbb szállodai helyekre kerestünk rá.

A nagyon magastól a csillagászati árakig

A helyzet nyertesei azok, akiknek még van szabad szobájuk, lakásuk, ők hirdetik most csillagászati áron a helyeiket, és ahogy a trendeket elnézzük, nem valószínű, hogy hoppon maradnak. Egy négycsillagos Hajnal lakónegyedi szállodában például egy kétszemélyes szobáért az Untold idejére, három éjszakára csütörtökön 6163 lejért lehetett szállást foglalni, egy másik négycsillagos szálloda egy kicsivel távolabb, a város szélén eközben „potom” 3158 lejért kínálta a kétszemélyes szobát a három éjszakára.

Galéria

Egy 45 négyzetméteres lakás mintegy 4900 lejbe kerül három éjszakára, egy 68 négyzetméteresért már 5500 lejnél is többet elkérnek. A még tehetősebbek akár egy egész villát is kibérelhetnek csaknem 9 ezer lejért, egy hatszemélyes apartmanért három éjszakára 20 500 lejt is elkértek. Aki beéri egy hármcsillagos panzióval is, 1370 lejért kap egy kétszemélyes szobát erre a három éjszakára, ha a vasárnap estét is itt tölti, és csak hétfőn utazik haza, akkor az 1826 lejbe fog kerülni.

A belvárosi Napoca szállóban már kitették a megtelt táblát, legalábbis egyetlen szabad szobát sem hirdetnek.

Elkelt minden szoba a Hóstát (Mărăști) lakónegyedi Paradisban is. Azok aki bevállalják, hogy Tordáról ingáznak Kolozsvárra, egy négyszemélyes apartmant 959 lejért is kibérelhetnek három éjszakára. Persze lehet ennél olcsóbban is lakni az Untold ideje alatt Kolozsváron, de még így is mélyen zsebükbe kell nyúlniuk a bulizó fiataloknak (vagy szüleiknek).

Az OLX apróhirdetési portálon 650 euróért hirdetnek a fesztivál idejére egy háromszobás lakást hat személy részére, egy kétszobás kégli 400 euróba, míg garzonlakás 300 euróba kerül.

De ezek csak a kiemelt hirdetések. Aki figyelmesen olvassa az apróhirdetéseket, és szerencséje van, 186 euróért is kivehet egy garzonkást. Van aki éjszakánként 80 euróért kínál szobát.

•  Fotó: Untold Galéria

Fotó: Untold

Természetesen akad széles látókörű lakástulajdonos is, aki tudja, hogy nemcsak az Untoldból áll a világ, nála a Bonchidán most zajló Electric Castle fesztivál idejére is lehet csomagban lakást bérelni.

Valószínűleg az utolsó pillanatban is lehet szállást keríteni, hiszen sokan kivárják, amíg kialakult a kereslet-kínálat alapon a piaci ár,

és akkor hirdetik meg a kiadó lakást.

Aki pedig olcsóbban szeretne megszállni, a környékbeli sátortáborok és az egyetemi kollégiumok kínálatából választhat kedvére valót, ha ott is ki nem teszik a megtelt táblát.

Ilyen a bulis ár, s így is kapós

Az Untold ideje alatt mindent ki lehet adni, ami a városban van – vallja Bónis Endre is. A Reform ingatlanközvetítő iroda vezetője a Krónika megkeresésére elmondta: ismer olyan kolozsvári lakástulajdonost, akinek 16 lakása van, és szállodai áron adja ki azokat, de most még kivár, mert nem tudja, milyenek lesznek a végső árak.

Galéria

Mint részletezte, nagyon sokan megkeresik az ingatlanügynökségeket is, hogy segítsenek értékesíteni ingatlanjaikat a fesztivál idejére, bár ők nem foglalkoznak vele. Kérdésünkre, hogy mennyire tartja a valóságtól elrugaszkodottnak az árakat, kifejtette: ha a szilveszter környékén kiadott hétvégi menedékházak árfekvéséhez hasonlítjuk, akkor teljesen normálisnak is nevezhetjük.

„Ha felmész a Hargitára, és ki akarsz szilveszterre venni egy házat, ott is elkérnek ezer eurót, akár többet is” – szemléltette. Mint részletezte:

a fesztivál generálja a keresletet, azért kérnek ilyen árakat, mert azokat meg is adják.

Hozzáfűzte: az Untold közönsége különleges közönség, aki ilyenkor szállást igényel, az nem feltétlenül a „legkiegyensúlyozottabb” társasághoz tartozik, ezért van némi kockázata is a bérbe adásnak.

Idézet
Nem mindenki adja oda szívesen bulizó fiataloknak a lakását”

– mutatott rá az ingatlanszakértő.

Daniel Răducan ingatlanügynök eközben arra hívta fel a figyelmet, hogy a keresletet jól mutatja: a tavaly nyáron Kolozsvár 20 kilométeres körzetében valamennyi szálláshely foglalt volt az Untold idején.

korábban írtuk

Több mint 180 új név az Untold fesztiválon
Több mint 180 új név az Untold fesztiválon

Újabb 180 nemzetközi és hazai fellépővel bővült az augusztus 3–6. között szerevezendő kolozsvári Untold fesztivál programja.

Az adóhatóság is lefölözné a hasznot

A fesztivál által generált ingatlanpiaci zsongás ugyanakkor az adóhatóságot sem hagyja hidegen, már figyelmeztették is a kolozsvári lakástulajdonosokat, hogy kötelességük bejelenteni, ha nagyobb bevételre tettek szert fesztiválnak köszönhető bérbeadásból. Aki harminc napon belül nem jelentkezik a bérleti szerződéssel, ötventől ötszáz lejig terjedő bírságot kockáztat.

Az Untold fesztiválra egyébként még lehet jegyet kapni. Online a fesztivál honlapján (www.untold.com/tickets.) és az eventim.ro oldalon is meglehet vásárolni. A fesztivál szervezői ugyanakkor csütörtökön azt közölték lapunkkal, hogy már csak 5000 bérlet maradt - ezeket június 16-áig, azaz vasárnapig lehet megvásárolni a kedvezményesnek számító 450 lej + áfa áron. Július 17-től kezdve ugyanis már 550 lej + áfába kerül a fesztíválbérlet. Lehet még kapni napijegyeket is 225 lej + áfáért - az Untold szemmel láthatóan átvette az Egyesült Államokbeli gyakorlatot, ahol minden ár áfa nélkül szerepel a különböző árucikkeken. A tehetősebbek pedig még mindig megvásárolhatják az áfa nélkül is 1100 lejbe kerülő VIP-belépőiket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Mérséklődött a sokkhatás: hajszálnyit csökkent, de még 5 lej fölött az euró, lassult a ROBOR növekedése

Úgy tűnik, péntekre valamelyest mérséklődött az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye, majd az abból eredő kormányválság által okozott sokkhatás.

Mérséklődött a sokkhatás: hajszálnyit csökkent, de még 5 lej fölött az euró, lassult a ROBOR növekedése
2025. május 09., péntek

Burduja: Románia objektív okokból nem zárhatja be a széntüzelésű hőerőműveket

Az energiaügyi minisztérium ragaszkodik az országos helyreállítási terv újratárgyalásához és a széntüzelésű hőerőművek bezárásának elhalasztásához, mert a létesítmények leállása még nagyobb nyomást gyakorolna az energiaárakra – írta Sebastian Burduja.

Burduja: Románia objektív okokból nem zárhatja be a széntüzelésű hőerőműveket
2025. május 09., péntek

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint

Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint
2025. május 08., csütörtök

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP

Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP
2025. május 08., csütörtök

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint

Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint
2025. május 08., csütörtök

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen

Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen
2025. május 08., csütörtök

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat

Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat
2025. május 08., csütörtök

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre

Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre
2025. május 07., szerda

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég

Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég
2025. május 07., szerda

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli

Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli