Fotó: Jakab Mónika
A közúti fuvarozók kéréseiből kiindulva több módosítást is fontolóra vesz a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb, RCA) piacán – tájékoztatott csütörtökön az intézmény.
2024. január 18., 14:592024. január 18., 14:59
A közlemény szerint ezek között szerepel a biztosítási szerződés hatályának felfüggesztése arra az időszakra, amíg a járművet nem használja a tulajdonosa, és a szerződés érvényességének meghosszabbítása a felfüggesztés időtartamával.
Emellett
Az ASF közleménye szerint az elmúlt napokban a hatóság egyeztetett a közúti fuvarozók és a biztosítótársaság képviselőivel is, és az egyeztetéseket a következő időszakban folytatják.
A tárgyalásokon elhangzott, hogy a Romániai Gépjármű-biztosítók Irodájának (BAAR) megoldásokat kell találnia a magas kockázatú biztosítottak jogállására.
A Romániai Fuvarozók Szövetségének (COTAR) elnöke, Vasile Ştefănescu csütörtökön az Agerpres-nek elmondta:
Hozzátette, hogy a következő napokban folytatják a tárgyalásokat a tehergépjárművek további kategóriáinak kötelező biztosítási szerződéséről.
Stagnált az új autók piaca Romániában az év első négy hónapjában – közölte kedden a romániai autógyártók egyesülete (ACAROM).
Közel 3000 ukrán állampolgár talált munkát Romániában a háború kitörése óta az Országos Munkaerő-elhelyező Ügynökség (ANOFM) közvetítésével.
Idén április végén 4 748 274 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 4274-gyel kevesebbet, mint egy hónappal korábban; az átlagnyugdíj 2248 lej volt – közölte vasárnap az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) közzétett adataiból.
Lassú emelkedésbe kezdtek a hónapokig mélyponton álló szalmás gabonafelvásárlási árak, de ennél látványosabb drágulás elé néz a két legkeresettebb olajos növény, a repce és a napraforgó.
Az Európai Bizottság 2024 végéig meghosszabbította az ukrajnai háború okozta válság miatt bajban levő mezőgazdasági farmoknak nyújtandó támogatást. Tizenöt tagállam viszont azt kéri, a kistermelőknek szánt de minimis támogatások összege megduplázódjon.
Nemigen túlóráznak a romániai alkalmazottak: amíg itt a 2 százalékot sem éri el azoknak a munkavállalóknak az aránya, akik tavaly a rendes munkaidőn túl is dolgoztak, az éllovas országokban meghaladja a 10 százalékot.
Áprilisban már a második egymást követő hónapban nőttek a globális élelmiszerárak havi összevetésben, ezúttal elsősorban a hús, a növényi olajok és gabonafélék drágulása miatt, amit nem tudott ellensúlyozni a cukor és a tejtermékek árának csökkenése.
Idén februárban 841,292 milliárd lejre nőtt az államadósság az előző havi 801,687 milliárd lejről – közölte pénteken a pénzügyminisztérium.
Április végére a március végi 64,279 milliárd euróról 2,7 százalékkal 62,511 milliárd euróra csökkent a Román Nemzeti Bank (BNR) devizatartaléka.
Újabb magasfeszültségű távvezeték épül Románia és a Moldovai Köztársaság között, most amerikai finanszírozással.
szóljon hozzá!