Átmeneti feketelistával a beruházásokért – Látszatintézkedésnek tűnik az út- és vasútépítő cégek pellengérre állítása

Beválik vagy sem? A sztrádaépítések felgyorsítását is remélik az új feketelistáktól •  Fotó: Rab Zoltán

Beválik vagy sem? A sztrádaépítések felgyorsítását is remélik az új feketelistáktól

Fotó: Rab Zoltán

Eltérően vélekednek az új közbeszerzési törvénybe foglalt feketelistázásról a Krónika által megszólaltatott szakértők. A közútkezelő hatóság szóvivője szerint ez ösztönzi a cégeket, hogy betartsák a szerződésbe foglalt ígéreteiket, Benedek Zakariás képviselő viszont úgy véli, nem fenyegetni kell a kivitelezőket, hanem megoldani a problémákat, és ha a cég nem hajlandó az együttműködésre, ki kell zárni a közbeszerzési folyamatokból.

Bíró Blanka

2022. augusztus 05., 19:302022. augusztus 05., 19:30

Átmeneti feketelistát adott ki az Országos Autópálya- és Közútkezelő Társaság (CNAIR) és a Román Vasúttársaság (CFR) – ez az első abból a három lépésből, amelyet meg kell tenni, mielőtt felbontanak egy szerződést a versenytárgyalásból győztesként kikerült kivitelezővel. Sorin Grindeanu közlekedésügyi miniszter korábban úgy fogalmazott, ez egy figyelmeztetés a kivitelezőknek, hogy tartsák be a szerződésbe foglalt határidőket.

A listát 90 naponta frissítik, így a cégeknek ez lehetőséget biztosít, hogy behozzák a lemaradásokat, s így elkerüljék, hogy újra negatív véleményezést kapjanak. Három egymást követő elmarasztalás esetén viszont a cég már nem vehet részt a közbeszerzéseken.

Kesztyűs kézzel bánnak a cégekkel

„Az átmeneti negatív véleményezés ösztönzi a cégeket, hogy betartsák a szerződésbe foglalt ígéreteiket, a határidőket” – jelentette ki megkeresésünkre Elekes Róbert, az Országos Autópálya- és Közútkezelő Társaság regionális szóvivője. Hozzátette: nehéz időszakon mennek keresztül, az építőanyagárak megemelkedtek, ez megnehezíti a cégek dolgát. A kormány több rendeletet is kiadott, hogy megnövelhessék a tarifákat, és utolérjék az elszabadult árnövekedést, de közben az üzemanyag drágulása tovább srófolta az építkezések árát.

„Általában »kesztyűs kézzel« bánunk a cégekkel, mert számunkra minden szerződésbontás hatalmas időveszteséget jelent, újra ki kell írni a munkálatot licitre, ez féléves, akár egyéves csúszást okozhat” – részletezte a szóvivő.

Ugyanakkor rámutatott, azok a kivitelezők, amelyek évek óta húzzák a munkálatokat, nem számíthatnak megértésre.

„Az a politikánk, hogy minden szerződést próbálunk megmenteni, de nem engedhetjük, hogy ezzel visszaéljenek. A negatív értékelés arra jó, hogy a cégek érezzék a nyomást, és tartsák be a szerződésbe foglaltakat” – szögezte le Elekes Róbert. Kifejtette, különböző típusú munkálatok vannak, például az aszfaltozásra mindig nagy a túljelentkezés, a hídépítésre viszont alig van vállalkozó.

Idézet
Érthetetlen az a helyzet, amikor egy cég foggal-körömmel harcol, hogy megszerezzen egy munkálatot, majd pár hónap után azt mondja, nem hajlandó vagy nem képes elvégezni.

Abban bízunk, hogy ha kapnak egy negatív véleményezést, jobban megfontolnak majd minden lépést, hiszen egy útépítő cég halálra van ítélve, ha nem vehet részt közbeszerzéseken, abból nem tudják fenntartani magukat, hogy időközönként leaszfaltozzák valamelyik nagyáruház parkolóját” – összegezte Elekes Róbert.

Csak fenyegetőzés, nem megoldás

„Ezt a feketelistát valójában csak fenyegetésnek szánják, inkább minden nagyberuházás esetén egyenként kellene elemezni a szerződést, meg kellene vizsgálni, hol tartanak a vállalt határidőhöz képest, mi a késés oka, és azt kellene orvosolni” – vallja ezzel szemben Benedek Zakariás, a képvizelőház infrastrukturális beruházásokkal foglalkozó és közlekedésügyi szakbizottságának tagja, aki szerint ha ezek után sem iparkodik a cég, akkor kell kizárni a közbeszerzésekből.

„A késésnek több oka lehet, például nem adták át időben a nyomvonalat, vagy az is hátráltatja a kivitelezést, hogy az állam soha nem fizet időben. Bár a törvény szerint a számla kiállítása utáni 30 napon belül kellene fizetni, ez általában 45–50 napra történik. Közben az új helyzetben az építőanyagot már előlegben ki kell fizetni. A tavasszal például a vasbetonra 3 napos árajánlatot adtak a beszállítók, az anyag még meg sem érkezett, és már ki kellett fizetni” – ecsetelte a szakember. Rámutatott: a vonatkozó kormányrendeletek azt szabályozzák, hogy a statisztikai hivatal által kiszámított építkezésianyag-drágulással lehet emelni százalékarányosan a kivitelezés értékét, de ez csak a Romániában gyártott anyagokra vonatkozik, miközben például bitument egyáltalán nem gyártanak az országban, és a vasbetont is külföldről hozzák.

A szakpolitikus arra is kitért, hogy a kivitelező és a tervező cégek rákerülhetnek a feketelistára, ám a konzultáns cégek nem, holott ez utóbbiaknak kellene időben figyelmeztetniük a megrendelőt abban az esetben, ha a kivitelező nem tartja az ütemtervet, tehát ugyanúgy felelnek a határidőkért és a minőségért, mint a kivitelező, és ezért megkapják a szerződés értékének 8–10 százalékát.

Benedek Zakariás szerint a Mérnöki Tanácsadó Nemzetközi Szövetség, más néven FIDIC, által kidolgozott szerződésmodellek minden esetre kínálnak megoldást, pontosan leírják, mi a teendő, ha felmennek az árak, ha egy árvíz elmossa a munkaterületet, ha a cég csődbe megy, vagy ha egyszerűen nem hajlandó elvégezni a munkát. „A FIDIC-szerződések demokratikusak, nemcsak a beruházó, a tervező és a kivitelező kötelességeit, hanem jogait is taglalják” – irányította rá a figyelmet a lehetséges megoldásra Benedek Zakariás.

1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint

Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint
2025. május 08., csütörtök

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP

Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP
2025. május 08., csütörtök

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint

Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint
2025. május 08., csütörtök

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen

Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen
2025. május 08., csütörtök

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat

Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat
2025. május 08., csütörtök

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre

Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre
2025. május 07., szerda

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég

Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég
2025. május 07., szerda

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli

Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli
2025. május 07., szerda

Borús kilátások: 5,09 lejre nőtt az euró árfolyama, gyors tempóban emelkedik a ROBOR szintje is

Miután kétévnyi viszonylagos stabilitás után az elmúlt 5 évben tapasztalt legnagyobb, 2,5 százalékos ugrással kedden az árfolyam átlépte az 5 lej/eurós lélektani határt, szerdán is tovább gyengült a román deviza az európai fizetőeszközzel szemben.

Borús kilátások: 5,09 lejre nőtt az euró árfolyama, gyors tempóban emelkedik a ROBOR szintje is
2025. május 06., kedd

Átlagbérek Európában: Luxemburg és Svájc a jövedelmi lista élén, Románia az uniós átlag alatt

Bár Románia továbbra is az Európai Unió alacsonyabb átlagbéreket kínáló országai közé tartozik, a vásárlóerő-paritás (PPS) alapján már nem szerepel a sereghajtók között – derül ki az Euronews elemzéséből.

Átlagbérek Európában: Luxemburg és Svájc a jövedelmi lista élén, Románia az uniós átlag alatt