2012. október 25., 09:262012. október 25., 09:26
Amint arról korábban beszámoltunk, a kincses városi üzemben vezérlési elektronikus egységeket gyártanak majd, s az alkalmazottak száma az előzetes bejelentések szerint jövő év végéig eléri majd a 325 személyt. A Bosch tegnapi közleménye értelmében az építési munkálatokat várhatóan 2013 második felében fejezik be, de további terjeszkedést is kilátásba helyeztek az elkövetkező években. A tervezett beruházások az építkezési munkálatok fázisában 77 millió euróra rúgnak, a központ összesen 38 ezer négyzetméteren terül majd el.
A kolozsvári üzem az Automotive Electronics egység része lesz, amelynek jelen pillanatban világszerte 17 gyára van, s összesen mintegy 20 ezer alkalmazottat foglalkoztat. A Bosch-csoport eddig három romániai városban volt jelen, Balázsfalván gyártóegységet működtetnek, amelynek bővítése folyamatban van, Temesváron egy kommunikációs központtal rendelkeznek, miközben Bukarestben elektromos szerszámokat, fűtő-, biztonsági, valamint kommunikációs berendezéseket forgalmazó létesítményük van. A konszern romániai alkalmazottainak a száma az idei év elején 1400 személy volt.
Marcel Boloș nem hinné, hogy adóemelés nélkül sikerül előteremteni a 7 százalékos idei deficitcél teljesítéséhez szükséges 30 milliárd lejt.
Az Európai Bizottság az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési igényéből csak 1,279 milliárd eurót utal át Romániának, 869 millió euró kifizetését pedig felfüggesztették.
Az Európai Unióban 19,5 millió gyereket érint szegénység vagy társadalmi kirekesztettségi kockázata, ez az uniós gyermekpopuláció 24,2 százalékát jelenti – olvasható az EU statisztikai hivatalának (Eurostat) tavalyi évre vonatkozó felmérésében.
Június 30-ig el kell készülnie a 2025 második félévére vonatkozó deficitcsökkentő intézkedéscsomagnak – jelentette ki Nicușor Dan elnök a munkáltatói szövetségekkel tartott csütörtöki találkozóján.
A magyar Építési és Közlekedési minisztérium kiírta a Debrecen és Nagyvárad között megépítendő vasútvonal első szakaszának megtervezésére vonatkozó pályázatot.
Több tucat magyarországi álláskereső talált munkát a minap Nagyváradon, ahol nagyszabású állásbörzét tartottak. Békési Csabával, az állásbörzét szervező Bihar megyei munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatójával járjuk körül a témát.
Jövő héten, egészen pontosan június 4-én startol az önkormányzatok és közintézmények számára a Roncsautóprogram 2025-ös kiírása; a magánszemélyek június 19-étől pályázhatnak a gépkocsipark felújítását célzó program keretében nyújtott támogatásokra.
Románia nehéz gazdasági helyzetben van, ezért sürgős intézkedésekre van szükség, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) pedig vállalja, hogy része lesz annak a kormánynak, amely meghozza ezeket az intézkedéseket – jelentette ki Ilie Bolojan.
A költségvetési hiány egy „üszkösödés” a román gazdaság testén – fogalmazott kedden Daniel Dăianu, aki szerint illúzió, hogy a deficitet csupán a kiadások lefaragásával mérsékelni lehet, ezért szerinte bizonyos adóemelések nem kerülhetők el.
A pénteken jegyzett évi 7,29 százalékról 7,10 százalékra csökkent hétfőn a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb (ROBOR) – közölte a Román Nemzeti Bank (BNR).