Húzóágazat. Az adókedvezmények is szerepet játszottak a számítástechnika látványos fejlődésében
Fotó: Barabás Ákos
Az egyenlő bánásmód elve mentén a Nemzeti Liberális Párt (PNL) kezdeményezheti az IT-szektor adómentességének a megszüntetését, de erre semmiképp nem idén kerül sor Florin Cîţu pénzügyminiszter ígérete szerint.
2020. január 28., 17:092020. január 28., 17:09
A tárcavezető a Digi 24 hírtelevízió hétfő esti műsorában leszögezte, a 2020-as év folyamán nem tervezik az adótörvénykönyv módosítását. Mint hangsúlyozta: a kiszámíthatóság és átláthatóság biztosításáról ígéretet tett az üzleti szféra képviselőinek, és ezt párttársainak a tudomására hozta.
– fogalmazott a pénzügyminiszter, aki amúgy „ideiglenes” megoldásként utalt az IT-szektor adómentességére, amelynek célja az ágazat serkentése volt. „2020. után a PNL előáll egy adópolitikával, meglátjuk majd akkor, hogy melyek a prioritások, hogyan képzeljük el Romániát a jövőben, de a cél a költségvetési egyensúly biztosítása középtávon, másként nem hitelesek a reformok” – szögezte le Cîţu.
Kijelentései annak apropóján hangzottak el, hogy Ludovic Orban miniszterelnök a minap a Hotnews portálnak adott interjúban úgy nyilatkozott,
„A polgárok és a cégek közötti egyenlő adóügyi bánásmód kormányzásunk egyik prioritása” – mondta.
Megszólalt a témában Klaus Johannis államfő, aki hétfőn úgy vélekedett, az egyenlő adózás elve „alapjában véve helyes”, azonban figyelembe kell venni azt is, hogy az IT-szektor a serkentő intézkedésnek köszönhetően tíz év alatt „jelentéktelen szintről” úgy felfejlődött, hogy „jelenleg a GDP 6 százalékát adja”. „Ezt még meg kell vitatni” – szögezte le Johannis.
Románia nem küldte meg az Európai Bizottságnak (EB) a költségvetési hiány csökkentéséről szóló éves előrehaladási jelentést, amelyet április 30-ig kellett volna megküldenie a hétéves költségvetési terv végrehajtásának részeként.
Donald Trump amerikai elnök pénteken közölte, hogy javasolni fogja kabinetjének: június 1-jétől 50 százalékos vámot vezessenek be az Európai Unióból származó árukra, mert az uniós blokk „nehézkes” volt a kereskedelmi tárgyalások során.
A Környezetvédelmi Alap (AFM) a nap folyamán több száz pályázatot hagyta jóvá a villanypásztorprogramban, amelyet még 2023-ban hirdettek meg Tánczos Barna akkori környezetvédelmi miniszter kezdeményezésére – tájékoztatott csütörtökön az RMDSZ.
Szóba sem jöhet a kedvezményes áfakulcsok kivezetése a következő időszakban – jelentette ki pénteken Nicușor Dan megválasztott államfő.
Megvalósíthatónak tartja az európai beruházások és projektek minisztere Nicușor Dan megválasztott elnöknek azt a javaslatát, hogy az állami kiadásokat az áfa (TVA) emelése nélkül csökkentse a kormány.
Mintegy 463 000 nyugdíjas már hónapok óta várja nyugdíjának újraszámítását, amely a bónuszok és a nem állandó jövedelmek figyelembevételével magasabb jövedelmet hozna számukra.
Kedvezményes gazdahitelt hirdet meg a bukaresti mezőgazdasági minisztérium, egy agrárvállalkozás legfeljebb 50 000 eurónak megfelelő lej kölcsönt igényelhet. Az állam a 3 hónapos ROBOR-ral egyenértékű kamatrészt vállalja át a gazdahitelből.
Bár tavaly nagy garral jelentették be, hogy a helyi Sinteza gyár az amerikai Lockheed Martinnal közösen egy fenntartható és stabil energia előállítását támogató, szén-dioxid-kibocsátásmentes akkumulátorgyárat épít Nagyváradon, a terv végül meghiúsult.
Négy repülőtér – köztük három erdélyi – felújítási munkálatára biztosítanak a tartalékalapból 484 millió lejt – döntött csütörtökön a kormány.
A villamosenergia-piacot július 1-jétől mindenképpen liberalizáljuk, és nincs szó az ársapka meghosszabbításáról – jelentette ki Sebastian Burduja energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!