Az IMF szerint annyira azért nem dübörög...
Várhatóan 4-4,5 százalékra csökkenti a román gazdaság idei növekedési prognózisát a korábbi 5,1 százalékról a Nemzetközi Valutaalap (IMF) őszi világgazdasági prognózisában.
2018. szeptember 06., 19:272018. szeptember 06., 19:27
Alejandro Hajdenberg, IMF Romániáért felelős képviselője csütörtökön egy bukaresti konferencián elmondta: októberben várhatóan csökkenteni fogják az előrejelzést, miután az első fél évben lassult a román gazdasági növekedés a korábbi várakozásokhoz képest. A hosszú távra vonatkozó becslés, amely évente 3-3,5 százalékos gazdasági növekedéssel számol, változatlan marad – mondta Hajdenberg.
Eugen Teodorovici román pénzügyminiszter csütörtökön kijelentette, hogy a román kormány becslései megalapozottak, és meggyőződése, hogy az év végére megvalósul a kormány által remélt 5,5 százalékos gazdasági növekedés.
A román kormány már tavaly óta 5,5 százalékos gazdasági növekedéssel készítette el az idei költségvetést, a héten végrehajtott költségvetés-kiigazításkor is változatlan maradt a becslés.
Az IMF a tavaszi jelentésében emelte 4,4 százalékról 5,1 százalékra a román gazdaság idei várható növekedését, a mostani csökkentés lényegében az eredeti prognózishoz való visszatérést jelentené.
Az Európai Bizottság is 4,5 százalékos gazdasági növekedésre számít. Az első fél évben a román GDP 4 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához mérten.
Kétszeresére emelték nemrég a Tarom román légitársaság igazgatótanácsi tagjainak illetményét. A döntést azzal magyarázzák, hogy a cég a 2024-ben profitot termelt, ami „példátlan” az elmúlt tíz évben.
A Romániai Prosumerek és Energiaközösségek Szövetsége (APCE) azzal vádolta meg Diana Buzoianu új környezetvédelmi minisztert, hogy a roncsprogramok és a Zöld ház program 2025-ös programjainak teljes leállítását tűzte ki célul.
Bár a Bolojan-kormány által az óriásira dagadt költségvetési hiány visszaszorítására kidolgozott megszorítások még csak ezután jönnek, a lakosság máris visszafogta a kiadásait.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
A kormány deficitcsökkentő csomagjába foglalt intézkedések ellen tiltakoznak hétfőn a nyugdíjpénztárak, a román vízügyi igazgatóság (ANAR) és a mezőgazdasági minisztérium alkalmazottai.
Félrekezelt súlyos beteghez hasonlította Romániát Radu Miruță gazdasági miniszter .
Kissé nőtt az élelmiszertermékek világpiaci árának referenciaértéke júniusban az előző hónaphoz képest a hús-, a tej- és a növényi olajárak emelkedésének hatására az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján közzétett adatok szerint.
Felelősséget vállal az Ilie Bolojan vezette kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetért a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén.
Az idei első negyedévben 2024 hasonló időszakához képest az Európai Unióban 5,7 százalékkal, az euróövezetben 5,4 százalékkal emelkedtek a lakásárak, miután tavaly 4,9, illetve 4,1 százalékos növekedést regisztráltak.
Nagyváradon nyit termelési központot a közel 17 000 alkalmazottat foglalkoztató és évente mintegy 5 milliárd eurós forgalmat bonyolító finn ipari gépgyártó, a Metso – közölte a Profit.ro gazdasági portál.
szóljon hozzá!