A tavalyinál is „keserűbb” évet zárnak a méhészek – a szakemberek 15-20 százalékkal kevesebb mézre számítanak idén

A termelők dolgát nehezíti, hogy csökkent a méz felvásárlási ára, ugyanakkor a sokkal olcsóbb importméz miatt nehezen tudják értékesíteni saját árujukat. •  Fotó: gergely imre

A termelők dolgát nehezíti, hogy csökkent a méz felvásárlási ára, ugyanakkor a sokkal olcsóbb importméz miatt nehezen tudják értékesíteni saját árujukat.

Fotó: gergely imre

A tavalyinál 15-20 százalékkal kisebb méztermésre kell számítani idén, ez várhatóan nem haladja meg a 15-17 ezer tonnát – nyilatkozta csütörtökön az Agerpres hírügynökségnek a Romániai Méhtenyésztők Egyesületének (ACA) elnöke, Ioan Fotea.

Hírösszefoglaló

2019. szeptember 20., 11:372019. szeptember 20., 11:37

2019. szeptember 20., 11:452019. szeptember 20., 11:45

A szakember szerint a 2019-es esztendő a tavalyi, szintén gyengének számító évnél is szűkösebbnek bizonyult, 2018-hoz képest most 15-20 százalékkal kisebb mennyiségű, összességében mintegy 15-17 ezer tonnás méztermés várható.

Főleg a repce- és az akácméztermés sínylette meg a kedvezőtlen időjárási körülményeket

– magyarázta, hozzátéve, emellett az is nehezíti a méhtenyésztők dolgát, hogy csökkent a méz felvásárlási ára, ugyanakkor a sokkal olcsóbb importméz miatt nehezen tudják értékesíteni saját árujukat.

Az ACA elnöke kiemelte, nagyon fontos számukra a kormány által nemrég jóváhagyott, méhcsaládonkénti 20 lejes de minimis támogatás. „Így legalább az emberek még visszakapnak valamennyit a tavasz és az ősz folyamán a méhek etetésére költött pénzből” – fogalmazott.

Románia 1,47 millió méhcsaláddal átlagban 22.000 tonna mézet termel évente, és ezzel a negyedik helyen áll Európa-szinten.

Hozzávetőlegesen 40.000 méhtenyésztőt tartanak számon az országban, több mint 60%-uk tagja a Romániai Méhtenyésztők Egyesületének.

Az ACA adatai szerint az elmúlt két-három évben 15 százalékkal nőtt a mézfogyasztás az országban, elérve az évi 550 grammot lakosonként, de Románia így is az európai rangsor végén kullog. A statisztikák értelmében a romániai lakosság háromszor-négyszer kevesebb mézet fogyaszt, mint például a németországi (fejenként 2 kg évente) vagy a hollandiai és belgiumi (1,5 kg). Ugyanezen adatok szerint a romániaiak 70 gramm cukrot és mindössze 3 gramm mézet fogyasztanak el naponta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. szeptember 06., péntek

Kolozs megye nagyon vezet, Háromszék a végén kullog az elköltött EU-pénzek erdélyi rangsorában

Mintegy 55 milliárd lejjel, azaz 11 milliárd euróval gazdagodott a 16 erdélyi megye az Európai Unió 2014-2020 közötti támogatási ciklusában, a 2023 végéig kifutott pályázatoknak köszönhetően.

Kolozs megye nagyon vezet, Háromszék a végén kullog az elköltött EU-pénzek erdélyi rangsorában
2024. szeptember 06., péntek

Románia rosszul teljesít: a gazdasági növekedés tekintetében utolsó helyen áll az EU-ban

Az euróövezet és az Európai Unió gazdasága a második negyedévben enyhén növekedett az előző negyedévhez képest, míg Románia gazdasági teljesítményének növekedése a legszerényebb volt az Unióban.

Románia rosszul teljesít: a gazdasági növekedés tekintetében utolsó helyen áll az EU-ban
2024. szeptember 05., csütörtök

Átalakítaná Brüsszel a területalapú mezőgazdasági támogatást, a rászorulók élveznének előnyt

Az Európai Bizottság a közeljövőben gyökeresen átalakítaná az uniós agrártámogatási rendszert, elsősorban a területalapú támogatások összege és kedvezményezettjei változnának meg.

Átalakítaná Brüsszel a területalapú mezőgazdasági támogatást, a rászorulók élveznének előnyt
2024. szeptember 05., csütörtök

Magyarországon is több autópálya-fejlesztést terveznek

Magyarország jól kiépített autópálya-hálózattal rendelkezik, azonban mindezek bővítése már régóta tervben van. Összeállításunkban számba vesszük a magyar sztrádahálózat fejlesztési terveit.

Magyarországon is több autópálya-fejlesztést terveznek
2024. szeptember 05., csütörtök

Újabb óriásvakondokat fognak be a nagyszabású erdélyi vasútfejlesztés során

Hamarosan munkára készen áll a harmadik és negyedik alagútfúró óriásgép is, amelyeket a Brassó és Segesvár között épülő új vasútvonalon vetnek be.

Újabb óriásvakondokat fognak be a nagyszabású erdélyi vasútfejlesztés során
2024. szeptember 05., csütörtök

Még tanévkezdés előtt befut a gyerekpénz

Még tanévkezdés előtt folyósítják a gyermekeknek járó különböző támogatásokat – közölte csütörtökön az Országos Szociális Felügyeleti és Kifizetési Ügynökség (ANPIS) a Facebook-oldalán.

Még tanévkezdés előtt befut a gyerekpénz
Még tanévkezdés előtt befut a gyerekpénz
2024. szeptember 05., csütörtök

Még tanévkezdés előtt befut a gyerekpénz

2024. szeptember 04., szerda

Adóamnesztiával és kiadásészszerűsítésnek nevezett megszorításokkal pótolnák a dagadó büdzséhiányt

Kilencmilliárd lejes többletbevételt remél a megugró költségvetési hiánnyal küzdő román kormány a szerdán elfogadott, adóamnesztiát és a költségvetési kiadások lefaragását tartalmazó rendelete gyakorlatba ültetésétől.

Adóamnesztiával és kiadásészszerűsítésnek nevezett megszorításokkal pótolnák a dagadó büdzséhiányt
2024. szeptember 04., szerda

Hamarosan beindul az erdélyi kisváros 140 millió eurós új üzeme (videóval)

A világ egyik vezető hőszigetelőanyag-gyártó vállalata bejelentette, elkészült a mintegy 140 millió euróból megvalósított új erdélyi gyára.

Hamarosan beindul az erdélyi kisváros 140 millió eurós új üzeme (videóval)
2024. szeptember 04., szerda

Kevesebbet ugyanannyiért: a kormány szerint vége a zsugorflációs átverésnek

Marcel Ciolacu szerdán bejelentette, hogy elkészült az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) elnöke által kidolgozott rendelet, amely véget vetne a kendőzött drágítás gyakorlatának a romániai kereskedők körében.

Kevesebbet ugyanannyiért: a kormány szerint vége a zsugorflációs átverésnek
2024. szeptember 03., kedd

Sokan még nem kapták meg az újraszámolt nyugdíjról szóló határozatot

„Objektív okokból” 170 ezer személynek nem küldte még el az újraszámolt nyugdíjáról szóló határozatot az Országos Nyugdíjpénztár – közölte keddi sajtótájékoztatóján Daniel Baciu.

Sokan még nem kapták meg az újraszámolt nyugdíjról szóló határozatot