Jut is marad is? A kormány ígérete szerint öt százalékkal többet hagynak az önkormányzatoknál
Fotó: Pixabay
Nagy vonalakban elégedettek a megyei jogú városok polgármesterei az Orban-kormánytól kapott ígéretekkel, kéréseik egy részére pozitív válasz érkezett, és további egyeztetéseket helyezett kilátásba a miniszterelnök.
2019. november 20., 19:212019. november 20., 19:21
Amint arról beszámoltunk, kedden délután a Megyei Jogú Városok Szövetségének képviselői találkoztak Ludovic Orban miniszterelnökkel, Raluca Turcan miniszterelnök-helyettessel, Vasile-Florin Cîţu pénzügyminiszterrel, Ion Ştefan közigazgatási, fejlesztési és közmunkálatokért felelős miniszterrel.
– tájékoztatott Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere ismételten hangsúlyozta, hogy elsősorban az önkormányzatok a járulékos áldozatai annak, ha késve fogadják el az állami költségvetést, hiszen ezzel húzódik a helyi büdzsé kidolgozása, nem tudnak közbeszerzéseket kiírni. A székelyföldi elöljáró elmondása szerint a liberális kormány illetékesei
További engedmény lenne a költségvetési törvényben, hogy a kormány fele arányban bevállalja az önkormányzatoknak idén átadott plusz feladatok finanszírozását. Ez szerint a fogyatékkal élők és gondozóik juttatásainak felét kormányzati alapból fedeznék, és az önkormányzatoknak csak a felét kell hozzátenniük.
Antal elmondása szerint arra is ígéretet kaptak a bukaresti illetékesektől, hogy megpróbálják kijavítani a megbukott szociáldemokrata kormány utolsó költségvetés-módosítását, amikor csak a párthoz közeli polgármesterek által vezetett településeknek utaltak központi forrásokból, voltak városok melyek nem kaptak semmit, ezek között volt Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Brassó is.
A találkozón megbeszélték, hogy a települések igényt tartanak a szakszervezeti művelődési házakra, valamint a hadsereg által nem használt ingatlanokra. Ezeket a kérdéseket valószínű egy későbbi találkozón újra átbeszélik, valamint azt is, miként próbálja életbe ültetni majd az Orbán-kormány a decentralizációs törvényt. Antal Árpád rámutatott, az önkormányzati autonómia egyik legnagyobb vívmánya volt, hogy a kormány lehetőséget adott az önkormányzati alkalmazottak bérének meghatározására, így csak a felső és az alsó határt szabja meg azon belül a települések vezetői döntenek a fizetésekről. „Ez nem csak lehetőség, hanem felelősség is, a polgármestereknek úgy kell gazdálkodniuk, hogy az év utolsó hónapjaira is maradjon pénz a bérekre” – szögezte le Antal Árpád.
Idén januárban és februárban 1,26 millió tonna kőolaj-egyenértékű (toe) földgázt termelt Románia, 1,9 százalékkal (23 800 toe) kevesebbet, mint 2024 első két hónapjában – közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A kedvezőtlen klímaviszonyok, a jégeső és az aszály miatt 2023-hoz képest mintegy 19,8 százalékkal 3,7 millió hektoliterre csökkent tavaly Románia bortermelése; ez volt az egyik legjelentősebb visszaesés európai uniós viszonylatban.
Megvásárolná a román kormány a Moldovai Köztársaság egyetlen dunai kikötőjét – írta az economedia.ro. Az olajterminállal is rendelkező giurgiulești-i kikötő tengeri hajók fogadására is alkalmas.
Románia nincs olyan helyzetben, hogy a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) kelljen fordulnia segítségért, és kormányválságra utaló jelek sincsenek – közölte szerdán az elnöki hivatal.
Amerikai vállalatok új romániai beruházásainak lehetőségéről is tárgyalt Marcel Ciolacu miniszterelnök az Egyesült Államok kongresszusi delegációjának tagjaival kedden a Victoria-palotában. Erről a szerdai kormányülés elején beszélt.
Az Európai Unió éves inflációs rátája márciusban tovább csökkent, 2,5 százalékra a februári 2,7 százalékról, Románia viszont ismét a legmagasabb inflációval rendelkező ország lett, 5,1 százalékos éves áremelkedéssel – közölte az Eurostat.
Bár a román hatóságok váltig állítják, nem áll fenn a teljes áramszünet veszélye húsvétkor, a példátlan óvintézkedések hallatán sejteni lehet, hogy ilyen közel ritkán kerül az ország a rettegett „blackouthoz”.
Nyolc hónapos késéssel, de az illetékesek szerint most már tényleg a végéhez közeledik a nyugdíjak újraszámítása.
A megfontoltság a jelszó a legtöbb romániai háztartásban húsvét közeledtével is.
Elfogadja a kormány szerdai ülésén az üdülési csekkek odaítélésének szabályait rögzítő határozattervezetet – jelentette be az ülés elején Marcel Ciolacu miniszterelnök.
szóljon hozzá!