Fotó: Facebook/Parlamentul Romaniei - Camera Deputatilor
A különleges nyugdíjak „racionális” rendezésére készül a kormány. Dan Barna kormányfőhelyettes, az USR–PLUS pártszövetség társelnöke kedden úgy fogalmazott, a nyugdíjba vonult honatyák különleges juttatásával kezdené meg a hárompárti kormánykoalíció a speciális nyugdíjak eltörlését, már az elkövetkező hetekben összehívnák együttes ülésre a parlament két házát.
2021. február 02., 15:232021. február 02., 15:23
2021. február 02., 17:102021. február 02., 17:10
Mint mondta, a polgármesterek különleges nyugdíjának eltörlésével is próbálkoznának, mint ahogy az összes többi speciális juttatás felszámolására is törekszenek, ám utóbbiak esetében külön jogszabályokra lesz szükség.
A politikus kedden a Digi 24 hírtelevízió műsorában úgy nyilatkozott, a koalíció „racionálisan” akar eljárni a különleges nyugdíjak ügyében.
Volt rá néhány, tökéletesen teátrális próbálkozás tavaly is a régi parlament részéről, annak tudatában, hogy a kezdeményezés alkotmányellenes. A mi hozzáállásunk racionális és pragmatikusan megvalósítható” – fogalmazott Dan Barna. Mint részletezte, a honatyák különleges juttatásával indítanának az elkövetkező időszakban, a parlament két háza pedig együttes ülés keretében törölhetné el ezeket a juttatásokat. „Ezt meg lehet tenni, nincsenek alkotmányossági gondok” – jegyezte meg a miniszterelnök-helyettes. Hozzátette:
amelyek kapcsán egy éves halasztásról született korábban döntés. „A közigazgatási törvénykönyv módosítását tervezzük idén, és hatályon kívül fogjuk helyezni a vonatkozó előírást. Legyen nagyon világos, nem jogosít fel különleges nyugdíjra a polgármesteri tisztség. A hozzájárulás elégséges kritérium” – szögezte le Dan Barna.
A többi különleges nyugdíj kapcsán viszont meglátása szerint csak külön jogszabályokkal lehet eljárni, lépésről lépésre terveznek haladni az alkotmánybíróság által megállapítottak mentén.
– mondta a kormányfőhelyettes.
Amint arról beszámoltunk, a 2016–2020-as időszakban 60 százalékkal nőttek a különleges nyugdíjakra fordított kiadások Romániában olyan körülmények között, hogy a legkisebb fizetések adója az egyik legmagasabb az Európai Unióban – irányította rá a figyelmet Claudiu Năsui gazdasági miniszter.
A 2016–2020-as időszakban 60 százalékkal nőttek a különleges nyugdíjakra fordított kiadások Romániában olyan körülmények között, hogy a legkisebb fizetések adója az egyik legmagasabb az Európai Unióban – irányította rá a figyelmet Claudiu Năsui gazdasági miniszter.
– jelentette ki hétfőn Kelemen Hunor, a szövetség elnöke. Az Agerpres hírügynökség szerint a miniszterelnök-helyettes úgy fogalmazott: egyetértenek az összes speciális nyugdíj eltörlésével, és „semmilyen más variánst nem támogatnak”. Amikor azt kérdezték, hogy egyetért-e az USR javaslatával, hogy töröljék el a közméltóságok különleges nyugdíját, Kelemen azt mondta: a törvény előtt minden polgár egyenlő, ezért a speciális nyugdíjakat minden társadalmi és szakmai kategória esetében el kell törölni.
Damoklész kardjaként lebeg már jó ideje a fejünk felett az óriásira dagadt költségvetési hiány lefaragására irányuló intézkedéscsomag. Elemzők szerint az áfaemelés egyetlen nyertese a román állam lenne.
Marcel Boloș nem hinné, hogy adóemelés nélkül sikerül előteremteni a 7 százalékos idei deficitcél teljesítéséhez szükséges 30 milliárd lejt.
Az Európai Bizottság az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési igényéből csak 1,279 milliárd eurót utal át Romániának, 869 millió euró kifizetését pedig felfüggesztették.
Az Európai Unióban 19,5 millió gyereket érint szegénység vagy társadalmi kirekesztettségi kockázata, ez az uniós gyermekpopuláció 24,2 százalékát jelenti – olvasható az EU statisztikai hivatalának (Eurostat) tavalyi évre vonatkozó felmérésében.
Június 30-ig el kell készülnie a 2025 második félévére vonatkozó deficitcsökkentő intézkedéscsomagnak – jelentette ki Nicușor Dan elnök a munkáltatói szövetségekkel tartott csütörtöki találkozóján.
A magyar Építési és Közlekedési minisztérium kiírta a Debrecen és Nagyvárad között megépítendő vasútvonal első szakaszának megtervezésére vonatkozó pályázatot.
Több tucat magyarországi álláskereső talált munkát a minap Nagyváradon, ahol nagyszabású állásbörzét tartottak. Békési Csabával, az állásbörzét szervező Bihar megyei munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatójával járjuk körül a témát.
Jövő héten, egészen pontosan június 4-én startol az önkormányzatok és közintézmények számára a Roncsautóprogram 2025-ös kiírása; a magánszemélyek június 19-étől pályázhatnak a gépkocsipark felújítását célzó program keretében nyújtott támogatásokra.
Románia nehéz gazdasági helyzetben van, ezért sürgős intézkedésekre van szükség, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) pedig vállalja, hogy része lesz annak a kormánynak, amely meghozza ezeket az intézkedéseket – jelentette ki Ilie Bolojan.
A költségvetési hiány egy „üszkösödés” a román gazdaság testén – fogalmazott kedden Daniel Dăianu, aki szerint illúzió, hogy a deficitet csupán a kiadások lefaragásával mérsékelni lehet, ezért szerinte bizonyos adóemelések nem kerülhetők el.
szóljon hozzá!