Az eddigi számítások alapján csak elenyésző összeggel csökkennének a havi törlesztőrészletek.
A lejalapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló háromhavi irányadó bankközi hitelkamatláb (ROBOR) új, tranzakciók alapján kiszámított szintje a jelenleg már folyamatban lévő hitelszerződésekre is érvényes lehet egy, a 2019/19-es sürgősségi kormányrendeletet módosító javaslat értelmében, amelyet a szenátus gazdasági és ipari bizottsága kedden többségi szavazattal elfogadott.
2019. április 16., 22:462019. április 16., 22:46
2019. április 16., 23:332019. április 16., 23:33
Minderről Daniel Zamfir, a felsőház szakbizottságának elnöke számolt be a sajtónak. „A bankok persze ellenzik. Arról van szó, hogy igazságot tegyünk mindenki számára” – tette hozzá. Zamfir magyarázata szerint amúgy eddig helytelenül számították ki a mutatót, emiatt kérték a kormányt és a Román Nemzeti Bankot (BNR), hogy módosítsanak a kiszámítási módozaton. Ez meg is történt, azonban – a politikus szerint – csak félig tettek igazságot, mivel az új mutató csak a május 2-a után aláírandó szerződésekre vonatkozott volna.
– hangsúlyozta a szakbizottság elnöke. Arra a felvetésre, hogy a bankok szerint a ROBOR újszerű kiszámításával még nem biztosított a kamatok csökkenése, Zamfir azt válaszolta, hogy „ez csak egy újabb füstfüggöny” a bankok részéről. „Végül is a román állampolgárokat az érdekli, hogy a mutatót helyesen számítsák ki. Nagyon nehéz, ha nem lehetetlen azt elképzelni, hogy a tranzakciókon alapuló mutató magasabb lesz, mint a jelenlegi. Az elmúlt 10 évet felölelő elemzés szerint a tranzakción alapuló mutató 0,3–3 százalékponttal alacsonyabb volt, mint az árfolyamjegyzésen alapuló mutató. Természetes, hogy így legyen” – szögezte le Daniel Zamfir.
Amint arról korábban írtunk, a lejalapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló háromhavi irányadó bankközi hitelkamatláb kiszámítását módosító 2019/19-es sürgősségi kormányrendelet 2019. május 2-án lép érvénybe. Az eddigi számítások alapján viszont csak elenyésző összeggel csökkennének a havi törlesztőrészletek.
Nicușor Dan kérte, hogy ne legyen áfaemelés, de az államháztartás helyzetének elemzése után a kormány döntése az volt, hogy ezt meg kell lépni – jelentette ki hétfőn este Ilie Bolojan miniszterelnök.
Kétszeresére emelték nemrég a Tarom román légitársaság igazgatótanácsi tagjainak illetményét. A döntést azzal magyarázzák, hogy a cég a 2024-ben profitot termelt, ami „példátlan” az elmúlt tíz évben.
A Romániai Prosumerek és Energiaközösségek Szövetsége (APCE) azzal vádolta meg Diana Buzoianu új környezetvédelmi minisztert, hogy a roncsprogramok és a Zöld ház program 2025-ös programjainak teljes leállítását tűzte ki célul.
Bár a Bolojan-kormány által az óriásira dagadt költségvetési hiány visszaszorítására kidolgozott megszorítások még csak ezután jönnek, a lakosság máris visszafogta a kiadásait.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
A kormány deficitcsökkentő csomagjába foglalt intézkedések ellen tiltakoznak hétfőn a nyugdíjpénztárak, a román vízügyi igazgatóság (ANAR) és a mezőgazdasági minisztérium alkalmazottai.
Félrekezelt súlyos beteghez hasonlította Romániát Radu Miruță gazdasági miniszter .
Kissé nőtt az élelmiszertermékek világpiaci árának referenciaértéke júniusban az előző hónaphoz képest a hús-, a tej- és a növényi olajárak emelkedésének hatására az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján közzétett adatok szerint.
Felelősséget vállal az Ilie Bolojan vezette kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetért a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén.
Az idei első negyedévben 2024 hasonló időszakához képest az Európai Unióban 5,7 százalékkal, az euróövezetben 5,4 százalékkal emelkedtek a lakásárak, miután tavaly 4,9, illetve 4,1 százalékos növekedést regisztráltak.
szóljon hozzá!