A tavalyi év decemberéhez képest is csökkenés észlelhető, akkor ugyanis 419.000 állástalan személyt tartottak számon
3,8 százalék volt decemberben a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta, ez 0,1 százalékpontos mérséklődést jelent az előző hónaphoz viszonyítva – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2019. január 31., 12:022019. január 31., 12:02
A férfiak körében 1,3 százalékponttal magasabb volt a munkanélküliség, mint a nőknél (férfiaknál 4,3 százalék, nőknél 3 százalék) – közli az Agerpres.
Az INS adatai szerint
A tavalyi év decemberéhez képest is csökkenés észlelhető, akkor ugyanis 419.000 állástalan személyt tartottak számon.
A 25 és 74 év közöttiek körében 2,9%-os munkanélküliségi rátát becsültek tavaly decemberre (3,5% a férfiaknál és 2,1% a nőknél), ez a korosztály tette ki a munkanélküliek összlétszámának 71,4%-át.
Nagy nyomás nehezedik az új otthonban gondolkodókra, hiszen a deficitcsökkentés miatt augusztus elsejétől megszűnik a kedvezményes áfakulcs, és 21 százalékosra emelkedik az új építésű lakások értékesítésekor felszámolt általános forgalmi adó.
A román vízügyi igazgatóság (ANAR) átszervezése veszélyezteti a vízgazdálkodási infrastruktúrát és pusztító hatása lesz az alkalmazottakra és családjaikra – közölte egy nyílt levélben az intézmény szakszervezete (SMAR).
A hosszas csődeljárás után a bíróság döntött az első román fapados légitársaság, a Blue Air felszámolásáról – írta a Profit.ro a csődbiztos közleménye alapján.
Az Európai Bizottság a következő pénzügyi ciklusban gyökeresen átalakítaná a területalapú mezőgazdasági támogatások rendszerét, amelynek legnagyobb vesztesei a kelet-európai gazdák lennének. Ez ellen gyűjtenek aláírásokat a romániai gazdaszervezetek is.
Májusban áprilishoz képest 139 lejjel, azaz 2,5 százalékkal 5508 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A májusi 5,45 százalékról júniusban 5,7 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A Moody's szerint a kormány első deficitcsökkentő csomagja fontos lépés a költségvetési egyensúly megteremtéshez, ám a felvállalt céloktól való bármilyen eltérés Románia leminősítéséhez vezethet.
Akár ötszörösére is megemelték egyes állami cégek vezetőinek a juttatásait az elmúlt hónapokban, miközben a kormány a takarékossági intézkedéseken dolgozott – közölte Radu Miruță gazdasági miniszter.
A bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest stagnált, 2024 első negyedévéhez képest pedig 0,3 százalékkal nőtt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett előzetes adataiból.
Anyagilag egyre megerőltetőbb lesz gépkocsit fenntartani, vezetni, hiszen akár havi több száz lejes pluszköltséget generálhatnak az autótulajdonosoknak a kormány megszorító intézkedései, melyek egyéb drágulásokkal karöltve érkeznek.
szóljon hozzá!