A hagyományos felületek mellett a világhálót is igénybe veszi az idegenforgalmi és fejlesztési minisztérium Románia turisztikai célpontjainak népszerűsítésére, így a jövőben a Facebook közösségi portálon is reklámozzák majd az ország turisztikai brandjét – jelentette be tegnap Elena Udrea idegenforgalmi miniszter.
Visszaküldte a parlamentbe az alapélelmiszerek 5 százalékos áfájára, valamint a 2000 lejnél alacsonyabb összegű nyugdíjak adómentességére vonatkozó törvényeket Traian Băsescu államfő. Minderről tegnap délutáni sajtótájékoztatóján számolt be, amelyet azt követően tartott, hogy tárgyalt a kormánykoalíciós pártok képviselőivel.
Irak a következő hat-hét évben biztosan nem tud földgázt adni a Nabucco-vezetékbe, mivel először a hazai áramellátását kell szilárd alapokra helyeznie – mondta el a Reutersnak az ország olajügyi miniszterhelyettese.
„A válság után a világgazdaság már nem lesz olyan, mint előtte volt. Az átrendendeződés lényege, hogy a súlypontok máshova kerülnek. Kína szerepe radikálisan megváltozik, s ezért, ha Magyarország európai léptékkel mérve közepes, kínai léptékkel mérve kicsi gazdaságát jól és előnyösen akarja beilleszteni a világgazdaságba, akkor azt másképp kell tennie, mint ahogy eddig tette. Ebben pedig a Kínához fűződő viszonynak kitüntetett jelentősége van”...
Az uniós ügynökségek túlburjánzását, büdzséjüknek a gazdasági válság idején is szakadatlan bővülését bírálta az Open Europe nevű brit elemző műhely napokban közzétett tanulmányában. Mint rámutatnak, az EU ügynökségei és bizottságai 2005 óta megháromszorozták összköltségvetésüket, ami 2011-ben eléri a 2,4 milliárd eurót.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) feltételekhez köti Romániának a következő hitelrészlet megadását – jelentette be Jeffrey Franks, az IMF küldöttségének vezetője tegnap Bukarestben. Elmondta, az IMF, az Európai Bizottság és a Világbank szakértői arra a megállapodásra jutottak a Romániának nyújtott hitelszerződés keretében végzett hatodik felülvizsgálat során, hogy a következő IMF-hitelrészletet december helyett várhatóan csak január közepén...
Az IMF nem ért egyet azzal, hogy a lakossági bankhitelekre vonatkozó, 50-es sürgősségi rendeletet visszamenőleg is alkalmazzák, de kifogásolja az adókulcs csökkentését célzó tervezetet is.
Tízmillió euró értékű kötvény kibocsátásáról döntött október 29-i ülésén a Hargita megyei önkormányzat. A pénzből agráripari parkot kívánnak létesíteni Madéfalván, a fennmaradó összeget pedig a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház fejlesztésére fordítanák.
Újabb befektető érkezik a nagyváradi ipari parkba. A Plexus nevű, amerikai egyesült államokbeli cég 25–30 millió dolláros befektetéssel üzemet szándekozik építeni a bihari megyeszékhelyen, a Borsi út szomszédságában.
Az OPEC nem változtat az olajkartell termelési szintjén legközelebbi ülésén, amit december 11-én tartanak Ecuador fővárosában, Quitóban, közölte a kuvaiti olajügyi miniszter. Az olajkartell október 14-én Bécsben is a termelés szinten tartásáról döntött.
A magyar kormány beterjesztette a 2011. évi költségvetést, a javaslat szerint a büdzsé GDP-arányos eredményszemléletű hiánya 2,94 százalék lesz, a tervezett pénzforgalmi deficit a GDP 2,8 százaléka.
Az alapélelmiszerek áfájának 5 százalékra való mérséklése nem oldaná meg a mezőgazdaság gondjait, jelentette ki Valeriu Tabără miniszter szombaton Besztercén, ahol a Szarvasmarha-tenyésztők Megyei Egyesülete által szervezett vásáron vett részt.
A székelyföldi megyében a készruhagyárak a legnagyobb munkáltatók, ám a foglalkoztatottság javulásához az építőipar és a kereskedelem is jelentős mértékben hozzájárult.
Az Erdélyben jelen levő áruházláncok közül a Carrefournál a legolcsóbbak a leszállított árú alapélelmiszerek, míg akciós mosóporokat és tisztálkodási termékeket leginkább a Kauflandban érdemes vásárolni. Ezek a legfontosabb következtetései egy kolozsvári piackutató cég tanulmányának, melynek során három hónapon át 12 áruházlánc reklámújságjaiban népszerűsített promócióit hasonlították össze. Az alapélelmiszerek tekintetében második...
Az eredeti három helyett csupán egy pláza épül meg a közeljövőben Szatmárnémetiben – tájékoztatott Ilyés Gyula polgármester. Az idén őszre tervezett Károlyi úti Szamos-híd melletti pláza első kapavágásait jövő tavaszra halasztotta a befektető. „Nagyon komoly munkálatról van szó, szépen kivitelezett tervekkel.
Továbbra sem enyhül a recesszió dohányfogyasztási szokásokra gyakorolt hatása a világ második számú dohányipari társasága, a British American Tobacco (BAT) szerint, amelynek a forgalma a vártnál nagyobb mértékben csökkent a január–szeptemberi időszakban.
A romániai Nova csoport tulajdonában lévő Astra Asigurări biztosító Astra Biztosító néven fióktelepet létesített Magyarországon, amely már részese lesz a novemberben induló kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampánynak – jelentette be csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Török Béla magyarországi vezérigazgató.