Fotó: presidency.ro
2010. november 02., 15:292010. november 02., 15:29
Traian Băsescu közölte, nem fogja kihirdetni azt a két jogszabályt, amelyek egyike 5 százalékra csökkentené az alapélelmiszerek áfáját, a másik pedig 2000 lejben állapítja meg az adómentes nyugdíjak felső határértékét, és amelyeket a Demokrata-Liberális Párt (PDL) képviselőinek téves szavazása nyomán fogadott el a parlament alsóháza mintegy két héttel korábban.
Az államfő ezt megelőzően a román közszolgálati televízió hétfő esti adásában nevetve jegyezte meg: ő fogja „kijavítani” a PDL-képviselők tévedését. Băsescu az RTV-ben elmondta, a két jogszabály szombaton érkezett az elnöki hivatalba kihirdetésre, erre azonban nem kerül sor, mivel visszaküldi a törvényeket a parlamentbe.
Az elnök azt is elmondta, hogy a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott megbeszéléseken szó esett a két törvény előírásairól, ő pedig biztosította a nemzetközi pénzintézet küldöttségét, hogy Bukarest nem módosítja az adórendszert. Hozzátette, a két jogszabály szövege rosszul van megírva, és az ország érdekeit tartja szem előtt, amikor viszszaküldi a két tervezetet a törvényhozásnak.
Tegnapi sajtótájékoztatóján Traian Băsescu a nemzetközi hitelintézetek képviselői által bírált 2010/50-es kormányrendeletről is beszélt. Szerinte a banki hitelezéseket szabályozó rendelet nem visszamenőleges hatályú, hanem „a jövőt szabályozza, mivel a bankokban nagy a kísértés, hogy újabb illetékeket vessenek ki, újabb kifizetésre kötelezzék a már törlesztő ügyfeleiket, főként azokat, akik késnek a visszafizetéssel és kérik a törlesztés átütemezését”.
Mint hangsúlyozta, ő azt az elvet támogatja, amely szerint nem kell többletilletéket fizetniük mindazoknak, akik idő előtt törlesztik hiteleiket. „Arról tájékoztattam a pártok képviselőit a rendelet kapcsán, amely remélem, törvényi erőt nyer, hogy az nem visszamenőleges hatályú. A bankok és az ügyfelek közötti jelenlegi viszonyt szabályozza. Tehát egyetlen pénzintézet sem mondhatja azt, hogy a rendelet azokra az illetékekre és kamatokra vonatkozik, amelyeket az ügyfél kifizetett volna a rendelet megjelenése előtt” – fogalmazott az államelnök.
A tegnapi megbeszélésen Traian Băsescu arra hívta fel a kormánykoalíciót alkotó pártok figyelmét, hogy mielőbb meg kell jelölni azokat a projekteket, amelyek prioritást fognak élvezni a 2011-es évi költségvetésben, hogy ezáltal már januárban alá lehessen írni a kivitelezési szerződéseket. Hozzátette: így el lehet érni azt, hogy amint kitavaszodik, elkezdődjenek az építési munkálatok.
Az államfő ugyanakkor örömmel újságolta, hogy a három hitelezővel – IMF, Európai Unió, Világbank – kidolgozott szándéknyilatkozatba sikerült belefoglalni a 2011 első két negyedében beruházásokra fordítható összegeket is.
„Ez azért lényeges, mivel korábban a beruházásokról a harmadik és negyedik negyedévben esett szó, így a beruházásokra szánt összegek költségvetés-kiigazításra mentek el, mivel nem volt idő a versenytárgyalások meghirdetésére, a szerződések odaítélésére, illetve a pénzek elköltésére” – érvelt az államelnök.
Immár biztos ugyanakkor, hogy Románia jövőre újabb megállapodást köt az IMF-fel, az Európai Bizottsággal, illetve a Világbankkal. Erről is tegnap nyilatkozott Traian Băsescu. „Részleteket nem árulhatok el, de a parlamenti többség beleegyezésével januárban elkezdjük az egyeztetéseket egy újabb megállapodás megkötésére.
Amennyiben sikerül Románia számára megfelelő feltételekben megállapodnunk, akkor az új megállapodás a régi, áprilisi lejártát követően hatályba is léphetne. Én optimista vagyok, szerintem a szerződés áprilisig érvényes lesz. Most sem a kormányon, sem pedig más intézményen nem fog múlni, csakis a parlamenten, amelynek el kell fogadnia az egységes bérezési és nyugdíjtörvényt, illetve a jövő évi költségvetést” – közölte az államfő. Hozzátette: a kormánykoalíció határozottan támogatja e három jogszabály elfogadását.
A közalkalmazottak a 25 százalékos veszteségnél többet is visszakaphatnak, amennyiben a kormány és a helyi hatóságok több személyt bocsátanak el – szögezte le ugyanakkor Traian Băsescu a hétfő esti televíziós interjúban. Mint hangsúlyozta, esély sincs arra, hogy januártól a júniusi szintre nőjenek a bérek. „Ha sor került egy korrekt átszervezésre, akkor nagyobb mértékben nőnek a bérek. Ha nem szervezik át a közszférát, akkor jóval kisebb mértékű lesz a béremelés.
Add, Uram, hogy csökkenjen eléggé a közalkalmazottak száma, hogy beleférjünk a 39 milliárd lejes költségvetésbe (a közalkalmazotti bérekre 2011-re elkülönített pénzalap – szerk. megj.)” – fogalmazott az államfő.
Băsescu leszögezte, támogatja a társadalombiztosítási hozzájárulás mértékének csökkentését, ám ehhez a munkatörvénykönyv, a munkaerőpiac rugalmasabbá tételére van szükség. Mint részletezte, az Országos Statisztikai Hivatal (INS) közlése szerint az idei év második negyedében 4 millió román állampolgár dolgozott munkakönyv alapján, miközben a feketén dolgozók száma elérte az 1 millió főt. „Ha rugalmasabbá tesszük a munkatörvénykönyvet, akkor a munkáltatóknak inkább az érdekükben fog állni, hogy törvényesen alkalmazzanak” – szögezte le.
Az Európai Unióban 19,5 millió gyereket érint szegénység vagy társadalmi kirekesztettségi kockázata, ez az uniós gyermekpopuláció 24,2 százalékát jelenti – olvasható az EU statisztikai hivatalának (Eurostat) tavalyi évre vonatkozó felmérésében.
Június 30-ig el kell készülnie a 2025 második félévére vonatkozó deficitcsökkentő intézkedéscsomagnak – jelentette ki Nicușor Dan elnök a munkáltatói szövetségekkel tartott csütörtöki találkozóján.
A magyar Építési és Közlekedési minisztérium kiírta a Debrecen és Nagyvárad között megépítendő vasútvonal első szakaszának megtervezésére vonatkozó pályázatot.
Több tucat magyarországi álláskereső talált munkát a minap Nagyváradon, ahol nagyszabású állásbörzét tartottak. Békési Csabával, az állásbörzét szervező Bihar megyei munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatójával járjuk körül a témát.
Jövő héten, egészen pontosan június 4-én startol az önkormányzatok és közintézmények számára a Roncsautóprogram 2025-ös kiírása; a magánszemélyek június 19-étől pályázhatnak a gépkocsipark felújítását célzó program keretében nyújtott támogatásokra.
Románia nehéz gazdasági helyzetben van, ezért sürgős intézkedésekre van szükség, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) pedig vállalja, hogy része lesz annak a kormánynak, amely meghozza ezeket az intézkedéseket – jelentette ki Ilie Bolojan.
A költségvetési hiány egy „üszkösödés” a román gazdaság testén – fogalmazott kedden Daniel Dăianu, aki szerint illúzió, hogy a deficitet csupán a kiadások lefaragásával mérsékelni lehet, ezért szerinte bizonyos adóemelések nem kerülhetők el.
A pénteken jegyzett évi 7,29 százalékról 7,10 százalékra csökkent hétfőn a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb (ROBOR) – közölte a Román Nemzeti Bank (BNR).
Az Európai Számvevőszék új jelentése szerint az Unió (saját hatáskörén belül) nem támogatta eredményesen az állami nyugdíjakat kiegészítő és az uniós polgárok megfelelő nyugdíjjövedelméhez hozzájáruló kiegészítő nyugdíjak kifejlesztését.
Románia nem küldte meg az Európai Bizottságnak (EB) a költségvetési hiány csökkentéséről szóló éves előrehaladási jelentést, amelyet április 30-ig kellett volna megküldenie a hétéves költségvetési terv végrehajtásának részeként.