2010. október 29., 09:422010. október 29., 09:42
Az építési engedélyt megkapta a kivitelező vállalat, ám a magasfeszültségű villamos hálózatot meglehetősen meszsziről kell odavezetnie, át a folyó felett, amely megnehezíti a munkálatokat” – részletezte az elöljáró.
A tervezett bevásárló- és szórakoztató-központban helyet kap egy hipermarket is. A polgármester tudomása szerint a Cora üzletlánc szerződött a bérelhető felületre. „Nemrég találkoztam az építtető cég képviselőjével, aki megnyugtatott, leghamarabb márciusban, legkésőbb nyár elején elkezdődnek a munkálatok. Jelenleg a Cora igényei szerint át kell alakítaniuk a már jóváhagyott építkezési tervet, mivel az üzletláncnak pontos méretekre van szüksége, amelyekkel korábban nem számoltak” – tette hozzá Ilyés.
A Magnum Mega Mall munkacímen futó beruházást a Real4you Immobilien Gmbh osztrák cégkonzorcium jegyzi, amelynek Ausztriában, Romániában, Magyarországon, Bulgáriában, Szlovákiában, illetve Csehországban is vannak érdekeltségei, és több mint 140, a Szatmárra tervezett ingatlanhoz hasonlót működtetnek Európa-szerte. Ilyés szerint biztosan meg fog épülni a központ, mivel ez a cég kötötte meg eddig a legtöbb szerződést az alvállalkozókkal.
Az osztrák vállalat képviselőinek mintegy két évükbe tellett, amíg megszerezték az összes szükséges engedélyt. A felépítendő ingatlan 22 ezer négyzetméter bérelhető hasznos területtel rendelkezik majd, három szinten fogadja a közönséget, és több mint 700 parkolóhelyet alakít ki. A beruházás a városrendezés szempontjából is fontos, hiszen új utat épít a közeli lakónegyedtől a híd alatt, illetve egy hídra vezető felhajtót is kialakít.
Az utóbbi két évben egyébként a gazdasági válság hatására három nagy szatmári pláza építése is abbamaradt. Az Atrium Center, a Select World és az Armonia Center sem fog a közeljövőben megépülni. Ezek közül van, amelyhez hozzá sem kezdtek, van, amely félig abbamaradt, van, amely eladó, és van, amelyről évek óta nem tudni semmit.
Az Európai Unióban 19,5 millió gyereket érint szegénység vagy társadalmi kirekesztettségi kockázata, ez az uniós gyermekpopuláció 24,2 százalékát jelenti – olvasható az EU statisztikai hivatalának (Eurostat) tavalyi évre vonatkozó felmérésében.
Június 30-ig el kell készülnie a 2025 második félévére vonatkozó deficitcsökkentő intézkedéscsomagnak – jelentette ki Nicușor Dan elnök a munkáltatói szövetségekkel tartott csütörtöki találkozóján.
A magyar Építési és Közlekedési minisztérium kiírta a Debrecen és Nagyvárad között megépítendő vasútvonal első szakaszának megtervezésére vonatkozó pályázatot.
Több tucat magyarországi álláskereső talált munkát a minap Nagyváradon, ahol nagyszabású állásbörzét tartottak. Békési Csabával, az állásbörzét szervező Bihar megyei munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatójával járjuk körül a témát.
Jövő héten, egészen pontosan június 4-én startol az önkormányzatok és közintézmények számára a Roncsautóprogram 2025-ös kiírása; a magánszemélyek június 19-étől pályázhatnak a gépkocsipark felújítását célzó program keretében nyújtott támogatásokra.
Románia nehéz gazdasági helyzetben van, ezért sürgős intézkedésekre van szükség, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) pedig vállalja, hogy része lesz annak a kormánynak, amely meghozza ezeket az intézkedéseket – jelentette ki Ilie Bolojan.
A költségvetési hiány egy „üszkösödés” a román gazdaság testén – fogalmazott kedden Daniel Dăianu, aki szerint illúzió, hogy a deficitet csupán a kiadások lefaragásával mérsékelni lehet, ezért szerinte bizonyos adóemelések nem kerülhetők el.
A pénteken jegyzett évi 7,29 százalékról 7,10 százalékra csökkent hétfőn a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb (ROBOR) – közölte a Román Nemzeti Bank (BNR).
Az Európai Számvevőszék új jelentése szerint az Unió (saját hatáskörén belül) nem támogatta eredményesen az állami nyugdíjakat kiegészítő és az uniós polgárok megfelelő nyugdíjjövedelméhez hozzájáruló kiegészítő nyugdíjak kifejlesztését.
Románia nem küldte meg az Európai Bizottságnak (EB) a költségvetési hiány csökkentéséről szóló éves előrehaladási jelentést, amelyet április 30-ig kellett volna megküldenie a hétéves költségvetési terv végrehajtásának részeként.