Az amerikai Motorola először jelentett negyedéves forgalomnövekedést 2006 óta éves szinten, a cég forgalma a szeptemberrel zárult három hónapban 6 százalékkal, 5,8 milliárd dollárra emelkedett.
Módosítania kell a Boc-kabinetnek a lakossági banki hitelszerződésekre vonatkozó 2010/50-es kormányrendeletet ahhoz, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) utalja a soron következő hitelrészletet – jelentette be csütörtökön Jeffrey Franks, az IMF Romániában vizsgálódó küldöttségének vezetője.
Novemberben beindulhat a közúti forgalom az észak-erdélyi autópálya Torda-Aranyosgyéres szakaszán, miután a Bechtel napokon belül elkészül a tíz kilométeres sztrádaszakasszal.
Csökkent a világ két legnagyobb háztartásigép-gyártójának profitja. A Whirlpool negyedéves profitja 9,2 százalékkal csökkent, de az eredmény – egyszeri tételek nélkül – az eladások növekedése miatt jócskán felülmúlta a szakértői várakozásokat.
A pénzügyi válság utóhatásaként várhatóan lassul a kelet- és közép-európai gazdaságok felzárkózása Nyugat-Európához – áll a Financial Times tegnap napvilágot látott, átfogó elemzésében. A londoni gazdasági napilap szerint a térségben nem történt teljes „leolvadás”, bár a balti köztársaságok és Ukrajna „békeidőben ritkán tapasztalható” mértékű visszaesést szenvedtek el.
Egy nap alatt megvitatta és elfogadta hétfőn a nyugdíjpénztár-választás szabadságáról szóló, a fideszes Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott (képünkön) által jegyzett törvényjavaslatot az Országgyűlés.
Alkotmányellenesnek nyilvánította és visszamenőleges hatálylyal megsemmisítette a 98 százalékos különadót az alkotmánybíróság (Ab). A júliusban elfogadott, október 1-jén hatályba lépett törvény szerint október 31-éig kellett volna befizetni a különadót minden, ez év január 1-jétől állami forrásból származó, munkavégzésre irányuló jogviszony megszűnésével összefüggésben szerzett jövedelem 2 millió forint feletti része után.
Egyelőre elakadt annak a 20,4 hektáros ipari parknak az ügye, amelyet Nagykárolyban kíván létesíteni egy helyi származású vállalkozó. A város egyik ipari övezetében ugyan működik egy kezdetleges próbálkozás, bérelhető ingatlanokkal, ám ez korántsem felel meg az ipari park szabályainak.
Warren Buffet, Amerika második leggazdagabb embere egy kevéssé ismert connecticuti fedezeti alap kezelőjét, Todd Combsot nevezte meg első számú lehetséges utódjaként a Berkshire Hathaway Inc. befektetési igazgatói posztján – jelentette tegnap a The Wall Street Journal.
A kórházak működésének ésszerűsítése, az egészségügyi intézmények, illetve a gyógyszertárak irányában felhalmozott közadósság, illetve a tervezett vizitdíj került szóba Cseke Attila egészségügyi miniszter és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) romániai küldöttségének hétfő este véget ért tárgyalásán.
Románia idei első kilenc havi GDP-arányos államháztartási hiánya 4,6 százalékra nőtt az augusztus végi 4,1 százalékról, de továbbra is a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által engedélyezett szint alatti a deficit – közölte a pénzügyminisztérium.
Megállapodtak tegnap az európai uniós intézmények tárgyalói azokról a keretekről, amelyek révén a spekulációs tőzsdei alapok szabályozhatók lesznek az Unióban.
A németek kevésbé takarékoskodtak tavaly, mint egy évvel korábban, egy tegnap ismertetett felmérés szerint tavaly összesen 177 milliárd eurót tettek félre a német polgárok, 11 milliárddal kevesebbet, mint 2008-ban.
Megduplázza termelését és alkalmazottai számát a Fujikura Automotive Társaság kolozsvári gyára a jövő év első harmadában – jelentette be tegnap Ignacio Ibarra, a Fujikura Automotive Group alelnöke és Sorin Apostu, a kincses város polgármestere.
A Ford Motor a szakértők által vártnál nagyobb nyereséggel fejezte be az idei harmadik negyedévet, és ezzel már a hatodik egymást követő negyedévet zárta profittal - közölte a cég kedden.
A résztvevők szerint alulszervezett volt idén a Bukarestben megszervezett őszi turisztikai kiállítás, de a konkurencia hiánya kedvezett a Székelyföld-standnak. A Kovászna, Hargita és Maros megyei önkormányzat és vállalkozók harmadik éve állítottak közös standot a Romexpón, idén a Székelyföld téli turisztikai kínálatát ismertették.