2010. november 01., 09:082010. november 01., 09:08
Veszélybe sodorhatja a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folyó tárgyalásokat a lakossági hiteleket szabályozó 50-es sürgősségi rendelet. Jeffrey Franks, az IMF-küldöttség vezetője kijelentette, hogy a rendelet módosítása, olyan értelemben, hogy az a már futó hiteleket ne érintse, a Romániának szánt készenléti hitel újabb részlete átutalásának feltétele.
„Egy kielégítő rendeletre van szükségünk, mely nélkül nem léphetünk tovább. Nemcsak rólunk van szó, hanem az Európai Bizottságról is. Ez egy feltétel” – jelentette ki újságírói kérdésre válaszolva a nemzetközi pénzügyi szervezet vezetője. Az IMF-nek december közepén kellene átutalnia Romániának a következő, 870 millió eurós hitelrészletet.
A kormány ugyanakkor hajthatatlannak mutatkozik a kérdésben, s hasonló álláspontra helyezkednek az ellenzéki pártok is. A Boc-kabinet egyes tagjainak véleménye szerint elfogadhatatlan, hogy a Nemzetközi Valutaalap egyoldalúan, kizárólag a bankok érdekeit tartsa szem előtt. A román félnek az álláspontja az, hogy bármilyen, a román és az uniós szabályozás közötti eltérésre vonatkozó nézetkülönbséget intézményi szinten kell rendezni, s annak nem kell egy finanszírozási szerződés tárgyának lennie.
Névtelen hírforrások szerint az IMF kifogásolt egyes, a PDL által javasolt, a gazdaság élénkítését célzó intézkedéseket is. A Valutaalap szakemberei szerint az adókulcs vagy a társadalombiztosítási hozzájárulás mértékének csökkentése esetén nem lesz tartható a 2011-re tervezett 4,4 százalékos költségvetési hiány. A román fél ezzel szemben úgy véli, hogy élénkítő intézkedések nélkül a gazdaság jövőre sem fog kilábalni a recesszióból, hovatovább az újabb megszorító intézkedések tovább mélyíthetik a válságot. Az IMF ragaszkodik ahhoz is, hogy a kormány rendezze a közadósságokat, s egy jelentős összegű törlesztést szintén a soron következő átutalás feltételeként szabott meg. Bukaresti tartózkodása során Jeffrey Franks találkozott a Nemzeti Liberális Párt küldöttségével, meghallgatva az ellenzéki tömörülés gazdaságpolitikai elképzeléseit.
Tegnap délután, 18 órától Traian Băsescu államelnök ismét találkozott az IMF-delegációval annak ellenére, hogy szombaton már fogadta a küldöttséget, s egy második konzultáció nem szerepelt az előzetes programban. A nemzetközi pénzügyi szervezet munkatársainak romániai látogatása ma kellene hogy véget érjen, ám amennyiben nem sikerül dűlőre jutni az 50-es sürgősségi rendelet kapcsán, akkor a tárgyalások még néhány napig elhúzódhatnak.
Az Európai Unióban 19,5 millió gyereket érint szegénység vagy társadalmi kirekesztettségi kockázata, ez az uniós gyermekpopuláció 24,2 százalékát jelenti – olvasható az EU statisztikai hivatalának (Eurostat) tavalyi évre vonatkozó felmérésében.
Június 30-ig el kell készülnie a 2025 második félévére vonatkozó deficitcsökkentő intézkedéscsomagnak – jelentette ki Nicușor Dan elnök a munkáltatói szövetségekkel tartott csütörtöki találkozóján.
A magyar Építési és Közlekedési minisztérium kiírta a Debrecen és Nagyvárad között megépítendő vasútvonal első szakaszának megtervezésére vonatkozó pályázatot.
Több tucat magyarországi álláskereső talált munkát a minap Nagyváradon, ahol nagyszabású állásbörzét tartottak. Békési Csabával, az állásbörzét szervező Bihar megyei munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatójával járjuk körül a témát.
Jövő héten, egészen pontosan június 4-én startol az önkormányzatok és közintézmények számára a Roncsautóprogram 2025-ös kiírása; a magánszemélyek június 19-étől pályázhatnak a gépkocsipark felújítását célzó program keretében nyújtott támogatásokra.
Románia nehéz gazdasági helyzetben van, ezért sürgős intézkedésekre van szükség, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) pedig vállalja, hogy része lesz annak a kormánynak, amely meghozza ezeket az intézkedéseket – jelentette ki Ilie Bolojan.
A költségvetési hiány egy „üszkösödés” a román gazdaság testén – fogalmazott kedden Daniel Dăianu, aki szerint illúzió, hogy a deficitet csupán a kiadások lefaragásával mérsékelni lehet, ezért szerinte bizonyos adóemelések nem kerülhetők el.
A pénteken jegyzett évi 7,29 százalékról 7,10 százalékra csökkent hétfőn a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb (ROBOR) – közölte a Román Nemzeti Bank (BNR).
Az Európai Számvevőszék új jelentése szerint az Unió (saját hatáskörén belül) nem támogatta eredményesen az állami nyugdíjakat kiegészítő és az uniós polgárok megfelelő nyugdíjjövedelméhez hozzájáruló kiegészítő nyugdíjak kifejlesztését.
Románia nem küldte meg az Európai Bizottságnak (EB) a költségvetési hiány csökkentéséről szóló éves előrehaladási jelentést, amelyet április 30-ig kellett volna megküldenie a hétéves költségvetési terv végrehajtásának részeként.