Mindenhol megérzik a hosszú kiesést – Körkép a téli sportágak jelenlegi helyzetéről

2021. február 20., 09:52

Bár a koronavírus-járvány kirobbanása a téli sportok előző szezonjának végét érintette, a lassan egy éve tomboló pandémia komolyan befolyásolta az alpesi sízők, a sífutók vagy a korcsolyázók új idényét. Szakembereket kérdeztünk az elmúlt és az előttünk álló időszakról. Mindannyian egyetértettek abban, hogy az edzéslehetőségek hiánya, a különböző országos és helyi versenyek törlése, illetve az, hogy a sportolók hónapokon át csak önállóan tudtak dolgozni, hosszú távon mutatkozik majd meg a teljesítményükön. A szigorítások enyhítésével több helyen is visszatérhettek a pályákra, azonban helyzetüket az időjárás és a hóhiány is nehezítette. Szép lassan minden visszakerül a szokásos medrébe, hiszen a hétvégén két rangos esemény is történt: Marosvásárhelyen hivatalosan is átadták az új fedett jégpályát, míg Hargitafürdőn megrendezték az első síversenyt, a Konzul Kupát, illetve több sportágban is hamarosan következnek az országos bajnokságok.

Több százan álltak rajthoz múlt hétvégén Hargitafürdőn a nyolcadik kiírásához érkezett Konzul Kupán Fotó: Veres Nándor

„Nem tudjuk, hogy idén mennyire lehetünk eredményesek, de az idei problémák igazából hosszú távon fognak megmutatkozni” – fogalmazott Jánosi István, a Gyergyószentmiklósi ISK igazgatója és egyben a sífutó szakosztály vezetője.

A sífutóknál egyszerre több akadály is gátolta a felkészülést: a sportiskolákat évek óta sújtják az anyagi nehézségek, és ehhez jött hozzá a járvány, de a hóhiány is. Mivel az intézmény a tanügyminisztérium alárendeltségébe tartozik, ugyanazok a szabályok vonatkoznak rájuk, mint minden iskolára, azaz online tevékenységre voltak kényszerülve.

Más sportágakhoz képest nekünk még viszonylag könnyebb helyzetünk volt, hiszen nem teremben, hanem kint a szabadban zajlanak az edzések, így igyekeztünk dolgozni, amennyire a korlátozások között lehetett. Maximálisan kihasználtuk a vakációt is”

– mutatott rá Jánosi.

Ha a járványügyi korlátozások nem jelentettek volna elég gondot, idén az időjárás sem kedvezett. Sokáig nem volt hó, a gyergyóiak szokásos edzőterepén, a Bucsin-tetőn is csak december végén köthettek először sílécet a lábukra. Sorra elmaradtak a felkészülési versenyek is, emiatt a szezon első megmérettetése a hétvégén lezajlott Konzul Kupa volt.

„Most, csütörtökön kezdődik a gyerek és kadett korosztály országos bajnoksága, ahová úgy utazunk el, hogy nem volt rendes felkészülésünk, és azt sem tudjuk, másokhoz képest hol tartunk, hiszen nem volt lehetőségünk összemérni magunkat az ellenfelekkel” – fejti ki az igazgató.

Az hétvégi országos bajnokságon tizenöt versenyzővel indulnak, és már azt is tudják, hogy számukra ebben az évben ez lesz az első és egyben utolsó hivatalos verseny. A sportiskolák közti bajnokságot ugyanis törölték a versenynaptárból.

A nagyobb korosztályok országos bajnoksága van még hátra, és azzal vége is az idei versenyévadnak. Ennél nagyobb gond azonban – mondja Jánosi István –, hogy idén elmaradt az új sportolók, a kezdők toborzása, mivel a járvány miatt nem lehetett szó iskolák látogatásáról sem. Ez nagy kiesést fog jelenteni a későbbiekben.

Magunkhoz képest sokkal gyengébben vagyunk felkészülve

„Online nem lehet sízőket nevelni” – szögezte le Elekes László, a Gyergyószentmiklósi ISK alpesisí-edzője, utalva arra, hogy a járványügyi korlátozások miatt tétlenségre voltak kényszerülve. Azonban találtak módot arra, hogy sízzenek. Nagyobb probléma volt viszont az, hogy nem tudtak megfelelő módon edzéseket tartani. Csak a Bogdán és a borszéki pálya működtetői engedték meg nekik, hogy versenykörülmények között, kitűzött kapuk között sízzenek. A hóviszonyok miatt pedig sorra halasztották el azokat a rangosabb viadalokat is, amelyeken rajthoz állhattak volna.

Azt tudom, hogy magunkhoz képest sokkal gyengébben vagyunk felkészülve, mint más években. A kérdés az, hogy hol tartanak mások.

Ez az év nemcsak nekünk, hanem másoknak is ugyanazokat a problémákat hozta. Nem volt hó, és nem volt hideg sem, hogy havat készíthessenek a pályákon, így nem volt hol sízni” – folytatta Elekes.

Jelenleg tehát megjósolhatatlan, hogy ebben a szezonban mire lesznek képesek a Gyergyószentmiklósi ISK alpesi sízői. Az előző szezon kiváló volt, főleg Zöld Róbert szállította a sikereket: a Brassópojánán megrendezett FIS SES Nation Cup elnevezésű nemzetközi versenyen elért első, illetve harmadik helyezése, továbbá az országos felnőtt bajnokságon szerzett ezüstérem is bekerült az ifjúsági versenyző kollekciójába.

Az elmúlt szezonban Zöld Róbert szállította a sikereket a Gyergyószentmiklósi ISK-nak Fotó: Facebook/Zöld Róbert

Mások is jól szerepeltek, és lehetett volna jóval gazdagabb is az ISK sízőinek éremgyűjteménye, de március közepén beütött a járvány, és emiatt lefújták a sportiskolás bajnokságot. Elekes László a jelen helyzetben is bizakodó. Ebben az évben is több tanítványát érmekre esélyesnek tartja a közelgő versenyeken. Bencze Márton, Vargyas Szilárd, Vargyas Adorján, Keresztes Előd, Balázs Szabolcs, Miklós Levente, Bernád Gergő, Szabó Milán nevét is sorolta, de ott lesz még Zöld Róbert is.

A síugrás szebb jövőre vár

Önkéntes munkával nem lehet komoly formában újraéleszteni a gyergyótekerőpataki síugrást – állapította meg Bálint Tivadar, a Kútfő SK vezetője. Az egykor országos bajnokságnak is helyet adó tekerőpataki sáncok feltámasztásához sok pénz kellene, és emiatt évek óta egy helyben topog az ügy. Keresik a megoldásokat, úgy tűnik, egy helyi vállalkozó átvenné és befektetne sáncok rendbetételébe is. Amennyiben ez megtörténik, újraindulhat a síugróélet is itt.

A hagyományt azonban addig sem szakítanák meg. Ha a hóviszonyok engedik és a járványügyi korlátozások sem tiltják, idén is sor kerülhet a sportvasárnap megrendezésére, ahol a síugrás mellett a falu másik sikersportága, a sífutás, illetve az alpesi sí is szerepet kap. Erről azonban egyelőre nincsenek konkrétumok.

Tekerőpatakon továbbra is egy helyben topog a síugrás Fotó: Kristó Róbert

Új edzési lehetőségek a marosvásárhelyi gyorskorcsolyázóknak

Maros megyében, ezen belül is Marosvásárhelyen gyorskorcsolya szakosztály működik a Mureșul Sportklub keretében, ahol Koros László edző – az első romániai gyorskorcsolyázó, aki 1980-ban Lake Placidben részt vett a téli olimpián – foglalkozik a fiatal sportolókkal. „A járvány gátat szabott a tevékenységünknek, de a nehézségek ellenére is sikerült edzéseket tartanunk. Sajnos nem tudtunk elutazni Zakopanéba és Inzellbe (megfelelő helyszín hiányában a hazai szövetség külföldön szokta megrendezni az országos bajnokságot – szerk. megj.) a versenyekre, mert a visszajövetelnél karanténba kellett volna vonulnunk. Csíkszeredában kellene megrendezzék a kispályás országos bajnokságot, egyeztetnem kell még a Csíkszeredai a Sportklub igazgatójával, Hodos Lászlóval, hogy valamikor márciusban bonyolítsuk le a megmérettetést. Jelenleg erre a versenyre készülünk,

lényeges, hogy megrendezzék a bajnokságot, mivel a sportolóinknak szükségük van a versenyszerű megmérettetésre”

– nyilatkozta a szakvezető. Mint ismertette, jelenleg tíz-tizenkét lánnyal zajlanak az edzések a Mureșulnál, a versenyzők mindegyike tehetséges. A klubnál van egy kezdő és egy haladó csoport, illetve egy olyan sportoló, Szabados Edina, aki az ifjúsági válogatott tagja, és számos érmet szerzett az országos bajnokságokon.

Szabados Edina az ifjúsági válogatott tagja, számos érmet szerzett az országos bajnokságokon Fotó: Facebook/Clubul Sportiv Muresul

„Az új marosvásárhelyi fedett jégpálya megnyitásával viszont megfelelően fel tudunk készülni az egyes versenyekre. Úgy gondolom, hogy elindultunk egy jó úton, a Székelyföldi Jégkorong Akadémia által biztosított jégpálya nagyon sokat segít a fejlődésünk szempontjából.” Koros László rámutatott, eddig nehéz körülmények között edzettek, hiszen jégpálya hiányában nem voltak meg a lehetőségeik, de amennyit lehetett, görkorcsolyáztak, ez azonban nem helyettesítheti a jeges felkészülést. További nehézségeik adódtak, mivel azon a területen, ahol korábban görkorcsolyaedzéseket tartottak, modern uszoda épült, így a pályát lebontották. Ellenben minőségi új pályát építenek helyette, és nagyon reméli, hogy ezt áprilisig vagy májusig befejezik, utána pedig használatba tudják venni, ezen a bázison akár a román válogatott tagjai is tudnak készülni.

Nagy a lemorzsolódás

Márton Simon, a Csíkszeredai ISK igazgatója szerint a világjárvány számos területen érezhető negatív hatása az ifjúsági sportban is komoly gondokat okozott. „Nem nagyon beszélnek a felelős sportszervek arról, hogy számos olyan fiatal, akik 8–10 évet dolgoztak, edzettek, akik szinte kész sportolókká váltak, abbahagyták a versenyzést. Ezt a többi romániai sportiskolánál is észlelték a kollégák.

Az online tanításnak a sportban is érezhető a negatív hatása, elsősorban abban, hogy kevesebb gyerek folytatja a minőségi sportot. Nagy a lemorzsolódás középiskolás korban.

A kezdők szempontjából szeptemberben hagyományosan minden sportágban elkezdődtek a válogatók, a szelekciók, és érdekes módon sok gyerek jelentkezett. Reméljük, a bizonytalanság ellenére legalább a felük marad. Volt a 300 lejes minisztériumi támogatás is az először leigazoltak számára, gondolom, nemcsak a pénz miatt jelentkeztek, hanem szeretik is a sportot. A sportiskolák mostani költségvetése a négy-öt évvel ezelőttinek csak a töredéke, de csodával határos módon még mindig működnek, lelkiismeretes tanáraink végzik a munkát. A következő olimpiákon minden bizonnyal érződni fog Románia eredményein, hogy már több évtizede háttérbe szorult az iskolákban a testnevelés, az utóbbi években a tanügyminisztérium mostohagyerekei lettek az 50–60 éven át a romániai minőségi sport alapját képező sportiskolák” – vázolta fel a helyzetet Márton.

Hol szabad volt edzeni, hol nem

Gecse Izabellától, a Csíkszeredai ISK biatlon szakosztályának edzőjétől megtudtuk, hogy mivel az iskola tanügyminisztériumi klub, a többi Hargita megyei tanintézetnél alkalmazott szabályokat kellett betartani, így hol szabad volt edzéseket tartani, hol nem. „A korosztályos válogatottakba behívott gyerekek többet edzhettek, de volt egy időszak, amikor csak a nem kontakt sportágakban lehetett edzéseket tartani. A pandémia okozta sok kellemetlenség mellett jó jel, hogy a kezdő csoportunkban nem csappant a gyerekek létszáma” – mondta el Gecse.

Nagyban befolyásolja a sportolók teljesítményét, hogy hol szabad volt edzéseket tartani, hol nem Fotó: Pinti Attila

A gyerekek egy részénél nőtt a mozgásigény

A Csíkszeredai ISK alpesi sí szakosztályának helyzetéről ifj. Bíró Tibor tanár-edzőnél érdeklődtünk, akitől megtudtuk, hogy a klub három csoportjában, Csizmás Juditnál, Péter Zsombornál és nála közel negyven ifjúsági korosztályú síző készül rendszeresen. „Nagyon bekavart ez a járvány, a mi esetünkben főleg a nyári alapozást és felkészülést zavarta meg, hiszen mindez a szigorú szabályok miatt csak online történhetett. Elkészítettük az edzésterveket, tartottuk a kapcsolatot a gyerekekkel, akik önállóan dolgoztak. Az országos versenyek elmaradtak, a világjárvány hazai szinten abban is befolyásolta a sportágat, hogy a sípályák melletti menedékházak, szállodák nem fogadhatták a fiatal sportolókat. A megyei versenyeket ugyan meg tudtuk tartani, és van remény, hogy a következő időszakban az országosokat is bepótoljuk.

Érdekesség, hogy más évek hasonló időszakához képest több kisgyermek jelentkezett sízni a Csíkszeredai ISK-nál,

több kezdőt tudtunk beválogatni Csizmás Judit csoportjába. Ez valószínűleg azzal is magyarázható, hogy az iskolákban online tanítás zajlott, ezért a gyerekek többségében felgyűlt a mozgásigény, a szülők és a nagyszülők pedig szorgalmazták, hogy a csöppségek járjanak rendszeres mozgásra” – mondta el ifj. Bíró Tibor. A fiatal edző szerint nehéz objektíven felmérni, hogy az elmúlt 11 hónap világjárványa mekkora kiesést jelentett a csíki alpesi síben, ezt a következő években fogjuk megtapasztalni.

A gyerekek nagyobb részében felgyűlt a mozgásigény Fotó: Veres Nándor

Sítájfutásban már volt bajnoki futam

A sítájfutó Európa-bajnokságot tavaly március közepén tartották meg Oroszországban, az volt a világon az utolsó sportesemény, amit megrendeztek még a nagy bezárás előtt – tudtuk meg Szép Zoltántól, a Csíkszeredai VSK sítájfutó szakosztályának versenyzőjétől. „Mi éppen haza tudtunk utazni, azután rögtön bevezették a szükségállapotot. Az egyben a szezont is zárta, így a világjárvány akkor konkrétan nem érintette a sportágat és a sportolókat. A mostani szezont viszont komolyan befolyásolta, mivel a bulgáriai Európa-bajnokságot elhalasztották jövőre. A finnországi világkupát törölték, akárcsak a Ski-O Tour sorozatot. Az egyetlen nagy verseny, amit megtartanak, az észtországi világbajnokság lesz a hónap végén, ahol Romániát a tervek szerint a csíki, de több éve Svédországban élő Csúcs Klaus fogja képviselni.

Csak hazai körülmények között készülhettünk, külföldi edzőtáborba nem utazhattunk el.

Az országos bajnokság egy részét már megrendezték, az sikeresen lezajlott. De hátravan még a sprint futam, illetve a váltó és a vegyes váltó. Ezeket a próbákat a tervek szerint március 6–7-én tartanák meg, reméljük, hó is lesz” – nyilatkozta Szép.

Haldoklik a rövidpályás gyorskorcsolya

Sajnos szomorú a csíkszeredai gyorskorcsolya helyzete. Mivel az ISK működését a többi iskolával egyszerre állítottak át online térbe, érdemleges edzésekről, felkészülésről nem beszélhetünk – tudtuk meg Kalamár Zsolttól, az ISK gyorskorcsolya szakosztályának edzőjétől.

„Az ISK gyerekei alkotják a romániai short-track-válogatott magját. Igencsak sanyarú állapotban vagyunk. A rendszertelen edzések miatt sérülések is történtek. Most, amikor lehetne edzeni, a zsúfoltság miatt annyira háttérbe szorít a jégkorong, hogy csak heti két jégedzést tudnak adni a gyorskorcsolyának. A Vákár Lajos Műjégpálya működtetői, vezetői döntik el, hogy ki mennyi jégidőt kap… Ez a sportág oda jutott, hogy nem tudtunk részt venni a szezon egyetlen megrendezett nemzetközi versenyén, az Európa-bajnokságon sem. Mivel még mindig megy a huzavona, folytatódnak a perek a Román Korcsolyázó Szövetségnél, emiatt semmilyen támogatást nem kapunk tőlük.

Ha nem akarunk hazudni, akkor sajnos ki kell mondanunk: haldoklik a sportágunk”

– ecsetelte a rossz helyzetet Kalamár.

Csak házi versenyük volt a műkorcsolyázóknak

Bogyó Löffler Mária évtizedek óta tanít műkorcsolyát Csíkszeredában. Az edzőnő nyugdíjba vonulása óta a Csíkszeredai Sportklub fiatal műkorcsolyázóit készíti fel, a Csíkszeredai ISK-nál pedig Simon Mária irányításával készülnek a gyerekek. A két csíki klubnál közel huszonöt fiatal műkorcsolyázó tanulja a sportág alapjait.

„Jó a viszony a két klub között, az edzések nagy részét együtt tartjuk. 11 hónapja a romániai műkorcsolyában leállt minden aktivitás, nem volt egyetlen hivatalos verseny sem. Mi azért megrendeztük a Mikulás Kupát, egy házi versenyt, amelynek a járványügyi szabályok miatt nem adhattunk hivatalos formát. A sportolók edzésen mutatták be gyakorlataikat. Decemberben és januárban nem volt szabad jégre menni a gyerekekkel, de az erő- és a balett-teremből is kizártak a szigorú szabályok miatt.

Ott készültünk, ahol tudtunk, kint a szabadban.

Az első országos versenyt, a gyermekbajnokságot április második felére tervezték. Akkor majd teljesebb képet kapunk arról, hogy mennyire befolyásolta sportágunkat a világjárvány” – mondta el Bogyó Löffler Mária.

A műkorcsolyázókat minden teremből kizárták, így ők csak a szabadban tudtak edzeni Fotó: Gecse Noémi

Teljesen más hátráltatta a felkészülést

Annak rendje és módja szerint már kora ősszel elkezdte az edzéseket a magyar ifjúsági síválogatottal a székelyudvarhelyi Kiss Anna. Semmiféle megkötés nem volt velük kapcsolatosan, hiszen a leigazolt, válogatott versenyzőket az első pillanattól engedték, hogy felkészüljenek az új idényre. Egy ausztriai edzőtáborral indították a ráhangolást a szezonra. Sajnos nem éppen azt a programot tudták követni, amit előzetesen elterveztek. Ezt pedig nem a pandémia írta át, hanem a gleccsereken egyre kevesebb volt a hóréteg, így nem mindig tudták elvégezni a kiírt feladatokat.

A nemzetközi szövetség alig változtatott az előzőleg kiírt versenynaptáron, így a sízők idénye akár teljes is lehetett volna, csakhogy közbeszólt egy egészségügyi probléma, így Anna felkészülése november elejéig tartott. Ekkor összeszedett egy vírusos megbetegedést, amiből január elején épült fel teljesen – ezen időszak alatt szülővárosában tartózkodott a 17 éves alpesi síző. Sajnos ezzel az idénye nagyjából oda is lett.

Kiss Anna idei szezonját betegség is befolyásolta Fotó: Erdély Bálint Előd

„Január elején a Bogdán sípályán gyakorolt, azután ment vissza a magyar kerettel hangolni. Ezen a héten egy olaszországi versenyen áll először rajthoz egy szlalom szakágban, ettől függ, hogy odaérhet-e a bulgáriai junior világbajnokságra. Összességében jól érzi magát, persze erőnlétileg még van lemaradása. Öröm az ürömben, hogy elhalasztották az ifjúsági olimpiát, ami idén lett volna. Áttették decemberre, ez számára fontos cél, hogy ott lehessen” – mondta el megkeresésünkre Anna édesapja, Kiss Aladár.

A magyar szakszövetség erre az idényre új edzőt, egy szlovén szakembert nevezett ki az ifjúsági válogatott élére, a másodedző pedig székelyudvarhelyi, Balázs László. A keretben van még két székelyföldi versenyző, a 18 éves, csíkszeredai Pál Krisztián és a 16 éves, udvarhelyi Szabó Szélyes Szilárd.

Erdélyi Sport-összeállítás

Cikkünk eredetileg a Székelyhon napilap hetente megjelenő sportkiadványában, az Erdélyi Sportban látott napvilágot február 16-án.
Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél
cX_G brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_P brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_S brat.ro/sati munkamenet Harmadik fél
evid_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_v_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_set_{customer_id} brat.ro/sati 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.

 

NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.

 

ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport