Izmot és szellemet megmozgató sportág: fejlődésük szempontjából a gyerekek számára ideális a tájfutás

Nánó Csaba 2019. március 26., 10:05 utolsó módosítás: 2019. március 26., 10:06

A domborzati körülmények tájainkon adottak, kicsit hatásosabb népszerűsítéssel talán még többen űznék ezt az egészséges és kikapcsolódásra is alkalmas sportot, amit tájfutásnak nevezünk.

Minden korosztálynak ajánlott a tájfutás

A tájfutás, vagy más néven tájékozódási futás a tájékozódási sportok egyike, egy olyan atlétikai jellegű sport, amely egyszerre jelent szellemi és fizikai kihívást is. A versenyzők egy számukra ismeretlen pályán haladnak végig, amely természetes környezetben, erdőben vagy parkban vezet. A verseny célja a térképen megjelölt ellenőrzőpontokat az előírt sorrendben érinteni és a legrövidebb idő alatt célba érni. A versenyző az ellenőrzőpontok között maga választja meg az útvonalát.

A tájfutást szinte mindenki űzheti, már 8–10 éves kortól egészen addig, amíg igény van rá – a veterán vb-n van 95 év feletti korosztály is.

„A tájfutás mint sport a 19. század végén jelent meg a skandináv félszigeten. A svéd katonáknak kötelező volt a térképolvasás és tájékozódás ismerete, a katonatiszteknek pedig ismerniük kellett a távolságmérés, magasságmeghatározás, illetve a térképkészítés tudományát. A kiképzés során különböző katonai objektumokat kellett felkutatniuk, vagy meghatározniuk pontos helyzetüket a térképen. Miután a katonai térképeket nyilvánossá tették, megnőtt a polgári lakosság érdeklődése is a gyakorlatok iránt” – jelzi Tőkés Árpád a Művelődés című folyóiratban megjelent cikkében.

Az első hivatalos versenyt 1897-ben Norvégiában rendezték. Ma is a skandináv régió a legeredményesebb, itt a legnépszerűbb a sportág. Magyarországon az első tájékozódási versenyt 1925-ben rendezte Ripszám Henrik festőművész, aki az orosz hadifogságból Skandinávián keresztül való hazatértében „fertőződött meg” a tájfutással.

Romániában a háború utánig kellett várni, hogy „felfedezzék” a sportágat. 1947-ben Zaránd Kupa néven Arad környékén rendeztek tájfutóversenyt, három évvel később Kolozsvár is belekóstolt az „új” sportba.

Az első versenyzők az akkori Akarat, Vasas, Dermata klubok „turista és sziklamászó szakosztályának” tagjai voltak. A sportág hazai úttörői között dr. Gheorghe Voinișeanu, Binder Lajos, Tordai Zádor nevét kell megemlíteni, őket követte Török Gábor, Székely Zoltán, Zelenka Károly. Erdély északi felében is szervezkedtek a tájfutás szerelmesei, Szatmárnémetiben például 1964-ben alakult meg az első tájfutó szakosztály a Szamos Sport Egyesület keretében. A székelyföldi városok közül Csíkszeredában hoztak létre remek eredményeket elérő tájfutóklubot, a dimbes-dombos, viszonylag hűvösebb vidéken inkább a téli sportnak számító sífutásnak hódolnak a helybéliek.

Nem könnyű megtalálni az ellenőrzőpontokat Fotó: Vassy-Kása Tünde Alice

Térkép nélkül eltévedünk

„Egy tájfutóverseny lényeges eleme a térkép” – mondja megkeresésünkre a sepsiszentgyörgyi születésű László F. Csaba, aki az egykori kolozsvári Vasas Sport Egyesület sziklamászó szakosztályában kezdett tájékozódási futással foglalkozni. Igaz, a sportágat akkor még „turisztikai tájékozódás” néven ismerték. A térkép segíti a sportolót a tájékozódásban, a rajta bejelölt ellenőrzőpontokat kell érintenie. A pontok közötti útvonalat azonban a versenyző választja meg. A minden pontot érintő és a pályát a legrövidebb idő alatt lefutó versenyző győz.

Egyszerű és érthető szabályok, ám aki próbálta már, az tudja, hogy a tájfutás nem éppen sétafikálás a természetben.

A kezdetekkor, amikor még turisztikai tájékozódásnak nevezték a sportágat, általában a hegyekben, 1200–1800 méteren rendezték a versenyeket – meséli László F. Csaba. Maga a tájfutás a dombvidéki erdőkben zajlik, talán ezért is kerül ki kevés élversenyző síkvidékről. A térképészek munkáját immár a modern technika is segíti: légi fotókat, lézeres távolságmérőket, GPS-t vehetnek igénybe. „A tájfutó térképén az égvilágon minden tereptárgynak rajta kell lennie, a hangyabolytól kezdve a rókalyukig” – teszi hozzá a szakértő.

Miért jó tájfutni?

Sokakban felvetődhet a kérdés, hogy minek futni, amikor egy kiadós erdei séta is megteszi a hatását. A választ László F. Csaba adja meg, aki közel hat évtizede hódol a sportágnak: „A tájfutás sajátossága, hogy képes olyan sikerélményt nyújtani a pályát végigfutó versenyzőnek, ami nem hasonlítható más sportágakhoz. Ez a varázserő, amely kárpótol mindenért…

A tájfutásban senki sem vesztes, mindenkinek sok apró sikerélmény jut. Ebben a sportágban az öröm elsősorban nem az ellenfél, hanem önmagunk gyengeségeinek legyőzéséből fakad, és ebből kijut az utolsó helyezettnek is.”

Nem beszélve arról, hogy a tájfutópálya nyújtotta sok apró sikerélmény akár pszichoterápiás kezelés is lehet kudarcokban, frusztrációkban bővelkedő, válság sújtotta világunkban.

Az sem elhanyagolható szempont – elsősorban a fiatalabb korosztályokra nézve –, hogy a tájékozódási feladat megoldása intenzív szellemi tevékenység (is), gyakori és rendszeres megoldása pedig a szellemi képességek fejlődését eredményezi. A tájfutásban logikusan kell gondolkodni – és nem egyszer-kétszer, hanem amíg tart a pálya. És talán a legszebb és leghatásosabb előnye ennek a sportágnak, hogy a feladatmegoldás nem a négy fal között, hanem a természetben, az agyműködést serkentő oxigénben dús levegőn történik!

A gyors és helyes útvonal megválasztása egy sor szellemi képesség meglétét feltételezi, buta emberből nem lesz jó tájfutó”

– vélekedik a szekértő. Sajnos manapság a gyerekeket annyi minden más csábítja, hogy nehéz őket a tájfutás felé terelni. Ugyanakkor, mivel ehhez a sporthoz nélkülözhetetlen a térlátás, a logikus gondolkodás, az elvonatkoztatóképesség, csak 9–10 éves korban kezdhető el. Addigra pedig a reményteljes ifjúkat elszippantják más sportágak…

A szakértő szerint tömegsportként van jövője a tájfutásnak Fotó: Vassy-Kása Tünde Alice

Van jövője?

Manapság a nagy pénzek egészen más sportágakban forognak, a tájfutásra sokan a sportok amolyan mostohagyerekeként tekintenek. „Tömegsport szinten van jövője” – jegyzi meg László F. Csaba. Szerencsére vannak sportemberek, a tájfutás szerelmesei, akik foglalkoznak a megfelelő lehetőségek – terep, térkép, reklámozás stb. – felkutatásával. Versenysport szintjén viszont, ahogy miden egyéb, a tájfutás is pénzfüggő. „A magas szintű versenysporthoz át kellene alakítani az egész rendszert” – véli a szakember.

Erdélyben a mai napig Kolozsvár a listavezető, ami a sportágat illeti.

Talán ennek is köszönheti a város, hogy 2015-ben európai szintű tájékozódási verseny helyszíne lehetett, ugyanis a kincses városban került sor az Európai Ifjúsági Tájékozódási Versenyre, amelyen 34 országból mintegy négyszáz 15 és 18 év között sportoló vett részt. Ugyanakkor tájfutóközpontnak számít Nagybánya, Marosvásárhely, Nagyvárad, Arad, Felsőbánya és nem utolsósorban Csíkszereda is.

„A volt és jelenlegi egyesületekről oldalakat lehetne írni, de a 2000-ben megjelent sporttörvény átírta a listát” – mondja László F. Csaba. Míg régen a szakszervezetek vagy a szövetkezetek tartottak fenn tájfutó szakosztályokat, manapság önfenntartó, pályázó vagy támogatást kunyeráló egyesületekké váltak. Ezáltal nyilván már az eredményességük sem a régi…

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat