Feltöltődés testnek és léleknek: az összefogás csodái a Bekecsen és Székelyvéckén

Székelyvéckén a természet ajándékkal fogadja a zarándokokat vagy túrázókat. •  Fotó: Rab Zoltán

Székelyvéckén a természet ajándékkal fogadja a zarándokokat vagy túrázókat.

Fotó: Rab Zoltán

Maros megyében, a Felső-Nyárád mente katolikus közösségének – de nem csak a katolikusoknak, más felekezetűeknek is – szent hegye a Bekecs. Székelyvécke ugyancsak egy olyan hely, ahová szívesen járnak a közeli és távoli vidékekről is, kilátóval, kápolnával és kálváriaúttal várja az odalátogatókat.

Antal Erika

2022. május 15., 09:012022. május 15., 09:01

A bekecsi kápolnát 2012-ben szentelték fel, június 11-én, a déli 12 órakor kezdődő szentmisén a 10. évfordulóját ünneplik – mondta el a Hit-vallásnak Lukács János nyárádselyei plébános, akitől azt is megtudtuk, hogy a ferenceseknek a 17. században állt egy kápolnájuk a Bekecsen, de azt lerombolták, köveit széthordták. Az egyik alapkövet azonban sikerült megmenteni, az a selyei római katolikus templomban található, annak egyik falába beépítve.

Ez a kápolna mindenkié

A Szent Antal-búcsú mellett a Szent Kereszt megtalálását is megünneplik a kápolnában, valamint a lovasnapok alkalmából, szeptember utolsó hétvégéjén is tartanak egy búcsút – mondta a plébános, aki kérésre szívesen odaadja a kulcsot a látogatóknak, hogy belülről is láthassák a kápolnát, és aki kezdeményezte, hogy szervezzenek egy állandó szolgálatot a Bekecs-tetőn, a környező falvak lakói közül mindennap más-más személy tartózkodjon ott a kulccsal, hogy nyitott ajtó várja a látogatókat.

Ezt még nem sikerült megszervezni, de valószínűleg csak idő kérdése, hogy önkéntes jelentkezők elvállalják a zarándokok, túrázók fogadását.

A kápolna és a kálvária megépítése egy erős összefogásnak köszönhetően épülhetett meg. A vidék katolikus falvainak lakossága mellett szép számban segítettek a protestáns felekezetűek is. „Ez a kápolna, elmondhatjuk, hogy mindenkié. Jönnek is minden hétvégén a zarándokok, turisták, azok, akik feltöltődésre vágynak” – mondja a plébános.

Az összefogás jelképe a kápolna és a kálváriaút •  Fotó: Rab Zoltán Galéria

Az összefogás jelképe a kápolna és a kálváriaút

Fotó: Rab Zoltán

Mert a Bekecs-tetőre azok zarándokolnak, akik csendre, nyugalomra vágynak, akik a természet szépségében szeretnének gyönyörködni, az elterülő tájban, a falvak látképében. Bár nem egy magas hegycsúcs, mindössze 1080 méter magasságról van szó, a Nyárád mentiek szent hegyén mégis Istennel találkozik, aki ott elcsendesedik.

Lehetőség az élettől 

Székelyvéckére a Marosvásárhely és Szováta közötti útvonalon Gyulakután letérve és két falun áthaladva jutunk el. Székely falu, ahol az utóbbi másfél évtizedben felélénkült az élet, parasztházai megújultak, művelődési élete fellendült, és felfedezték a túrázók, az érdeklődők is a csendes kis falut, a szép természeti adottságaival körbevéve.

Fekete Pál polgármester ötletgazdája és kezdeményezője a falu felett álló hegyre épített kápolnának és kálváriaútnak. 

Sokan kirándulni jönnek, sokan imádkozni, sokan feltöltődni •  Fotó: Rab Zoltán Galéria

Sokan kirándulni jönnek, sokan imádkozni, sokan feltöltődni

Fotó: Rab Zoltán

Az elöljáró azonban úgy fogalmaz, hogy minden az összefogás eredménye és amikor az építkezésről kérdeztük, így válaszolt: „Kaptam a lehetőséget az élettől, és kihasználtam. Először egy székely kaput állíttattunk a falu bejáratához, aztán következett a kilátó a hegy tetején, majd a kálváriaút, és végül, de nem utolsósorban a kápolna” – sorolja mindazt, ami egymást követően létrejött az egyébként félreeső faluban, ahol összefogtak az emberek, dolgoztak és megszületett az eredmény.

„Sorolhatnám a számokat, az éveket, hogy mi mikor készült, mikor avattuk, de a lényeg az összefogáson van, azon, hogy ha valamit nagyon akarunk és teszünk is érte, annak meglesz a gyümölcse is” – hangsúlyozta a polgármester, hozzátéve, hogy a kápolna mindenkié, oda bárki bármikor bemehet, nem zárják az ajtaját.

A Bekecsről nagyon szép a kilátás, sokan kirándulnak ide. •  Fotó: Rédai Attila Galéria

A Bekecsről nagyon szép a kilátás, sokan kirándulnak ide.

Fotó: Rédai Attila

Van, aki zarándokútnak tekinti, hogy felmenjen a kálváriaúton a kápolnához, van, aki testileg akar felfrissülni, van, akit a történelmi helyszín vonz, vagy néprajzi szempontból közelíti meg a helyet.

De akárhogy is, mindegy, hogy miért mennek fel, nem fognak csalódni. A természetben eltöltött idő nem hiábavaló, még úgy sem, ha közben semmit nem csinálunk, csak csodáljuk az előttünk elterülő látványt, a tájat.

A helyi plébánostól lehet elkérni a kápolna kulcsát •  Fotó: Rédai Attila Galéria

A helyi plébánostól lehet elkérni a kápolna kulcsát

Fotó: Rédai Attila

„Bármelyik évszakban jövünk, mindig gyönyörű a kilátás, minden időben megtalálható a szépség. Egy ajándék ide feljönni és befogadni mindazt, amit a természet és a táj nyújt nekünk. Aki ezt nem látja meg, annak nem érdemes ide feljönnie” – mondja a polgármester, hozzátéve, hogy sok rossz, elkeserítő dolog történik a világban, ám annak ellenére sem szabad elkeseredni, hanem élni kell az életet és gazdálkodni és a dolgok jó oldalára összpontosítani.

Cikkünk eredetileg a Székelyhon napilap Hit-Vallás mellékletében látott napvilágot május 9-én.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei