Bibliás ősök sírja fölött állva: lelkésznyughelyek a marosvásárhelyi református temetőben

Kezében nyitott jegyzetfüzettel, nyakában fényképezőgéppel vágott neki a református temetőnek és kereste fel az ott nyugvó protestáns lelkészek síremlékeit Csáky Károly nyugalmazott református lelkipásztor, aki részben a temetőiroda nyilvántartását használta, de bejárta az egész sírkertet, és felkutatta a lelkészek, esperesek és püspökök végső nyughelyeit. A munka sikerrel járt, a fáradozás nem volt hiábavaló, hiszen idén napvilágot látott a Bibliás ősök sírja fölött állva című kötete.

Az ihletet egy korábban megjelent könyv adta, amely a református temetőben nyugvó orvosok sírjait mutatja be az olvasónak – válaszolta érdeklődésünkre a 83 éves lelkipásztor, akivel a református temetőben sétálgatva tekintettük meg az általa felleltározott síremlékek némelyikét.

„Már a temető elején, akár balra, akár jobbra nézünk, láthatunk lelkészi sírokat. Itt például egykori volt kollégám, Kiss Sándor református lelkész sírja áll, aki 1997-ben halt meg, feljebb Tatár Mihály, aki szintén kortársam volt, 2017-ben hunyt el. Fentebb Nagy Lajos lelkész nyugszik, aki a Gecse utcai templomnak volt a lelkipásztora” – indítja a temetői sétát Csáky Károly.

A kötetben 152 síremléket leltározott fel.

Ezek közül 101 olyan lelkészek sírja, akik nem Vásárhelyen szolgáltak, hanem a környéken, és vagy beköltöztek nyugdíjas korukra a városba, vagy a református temetőben biztosított számukra nyughelyet a családjuk. A szerző külön mutatta be azokat a sírokat, amelyek a cinterem körüli parcellákban találhatók, amelyek muzeális értéket képviselnek.

„Azt jelenti, hogy már az 1600-as évek elejétől kezdve vannak itt lelkészek, püspökök, esperesek eltemetve” – mondta, hozzátéve, hogy a marosvásárhelyi református temetőben 6 püspök és 12 esperes nyugszik a lelkészek mellett.

A református temető a 17. század elején keletkezett, a cinterem körül találhatók a legkorábbi síremlékek – mutatta be a múlt egy szeletét a temetőkutató lelkész. „Az egyik legrégebbi sír az akkori idők krónikásának, Nagy Szabó Ferencnek állít emléket” – hívja fel a figyelmet az 1600-as években állított sírkőre és sírfeliratra, hangsúlyozva azt is, hogy miért fontos időnként elsétálni ide, megkeresni ezeket az emlékeket, amelyek bizonyítékai annak, hogy mióta áll itt a református temető, illetve mióta temetkeznek ide.

Egy év múlva Kolozsvárról hozatott egy sírkövet, síremléket, amelyet a saját kertjében helyezett el a gyermeke emlékére. Amikor a város tanácsa területet vásárolt a temető részére, akkor Nagy Szabó Ferenc a kertjét, azt a területet, ahol a kisfia síremléke állt, a városnak adományozta. Lebontotta a kerítést, hogy azzal a területtel is nagyobb legyen a hely, és így keletkezett a marosvásárhelyi református temető. Valahol ott fennebb lehetett, bár ez ma már szinte mindegy” – magyarázta Csáky Károly.

A református cintermet 1698-ban építették a Teleki család jóvoltából. Teleki Mihály felesége, Veér Judit adományozta a cintermet, és jellegzetesen úgy építették meg, hogy egyetlen vasszeg sincs benne, amit akkoriban nem is használtak.

Nyilván valamikor átépítették, de meghagyták az eredeti gerendát, ami a cinterem tartógerendája, amire rá van vésve, hogy kinek az adománya.

„Ezt külön fel is jegyeztem, mert ritkán találkozunk ilyen felirattal” – mutatja könyvében a fotót és alatta a feliratot a lelkész, aki odavezetett Nagy Szabó Mihály sírkövéhez, és elmondta, hogy a felső szöveg latin nyelvű, alul olvasható a magyar fordítása.

„Ezeknek a régi sírköveknek a nagy része latin feliratú. Csekme István volt tanáromtól felhasználtam Horváh Ágoston fordítását. A latin szöveget én nem írtam le, de a magyar fordításokat szó szerint kimásoltam” – tette hozzá.

A cinterembe érve megálltunk a színes, gazdagon díszített szószék előtt, amelyről Csáky Károly a következőket fogalmazta meg: 

„Ha az ember ránéz, azt mondja, ez egy temetői szószék, ez a díszes? Mintha nem is temetői szolgálatra szánták volna. De miért ne hirdesse a gazdag színváltozat a gyászt és a szomorúságot idéző fekete helyett az örök élet reménységét? Mintha a puszta látványa is hirdetné, hogy a mi mennyei Atyánk az ő nagy irgalmassága szerint szült minket élő reménységre. Tehát itt van a zöldnek is, mint a reménységnek, az egyik kifejezője.”

Érdekességként Csáky Károly elmondta, volt olyan sírkő is, amelyet véletlenül fedezett fel, már nem is állt a sír mellett, csak éppen az oda temetkező család még meghagyta, nem távolította el onnan. Ilyen például a néhai Kovács Áron sírköve, amelyet szinte hason fekve tudott csak lefotózni, az utókor számára megörökíteni.

A 19. században élt egykori tábori lelkész az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején még harcolt is.

A sírfelirat szövege is bekerült a kötetbe: „Marosvásárhelyi református egyház 1850-1873-ig hű lelkipásztorának. A nép jó és a szabadság rendületlen bajnokának, 1848-49 honvéd főhadnagynak emelték az elhunyt erényeinek hálás tisztelői 1873-ban. Mint lelkész, honvéd, példásan védte hazáját, szóval a szószéken, karddal a harcmezőn, lelkierők közepette követi a krisztusi példát. Küzdött, tűrt maga is. És nem csak igével tanított. Vándor, e sírkőről három szót véss a szívedbe: higgy Istent, szeresd a hazát és remélj a jövőben.”

A temetőséta, a régi sírok felleltározása, időnkénti megkeresése fontos

 – hangsúlyozza Csáky Károly, aki úgy tartja, „minden régi sír egy múltat idéző történelem, még ha csak egy-egy évszám, születési és elhalálozási időpontot őriz, akkor is fontos, hogy valaki itt van eltemetve. Ez a múltunk része, és ragaszkodnunk kell a múltnak e részéhez is” – fogalmazott.