A Caritas két nagyobb horderejű, a szociális és közösségépítő tevékenység szempontjából meghatározó projekt működtetését, illetve elindítását tudják biztosítani a magyar kormány által nyújtott közel 500 millió forintos támogatásból.
Húsz évre a nagyváradi önkormányzatnak engedte át egyik belvárosi épületét a Bihar Megyei Tanács. A Körös utcai épületet az eddig visszaszolgáltatott egyházi ingatlanban működő Szacsvay Imre Általános Iskola használhatja.
A verespataki aranybányát megnyitni akaró Gabriel Resources vállalat 4,4 milliárd dollár kártérítést követel a román államtól, amiért az megakadályozta a beruházás megvalósítását. A cég pénteken nyújtja be kártérítési követelését a román állammal szemben.
A marosvásárhelyi önkormányzat csütörtökön néhány fontos módosítással elfogadta a város iskolahálózatára vonatkozó tanácshatározatot, miután az RMDSZ-frakció úgy döntött, visszavonja a katolikus gimnázium megalapításáról szóló határozattervezetét.
„A biztos pont” lesz a jelmondata a 28. Tusványosnak, amelyen a részt vevő meghívottak egyebek mellett Kelet-Közép-Európáról, mint biztos pontról fognak előadást tartani és véleményt cserélni – jelentették be csütörtökön Kolozsváron a szervezők.
Egyelőre nem törekednek a székelyföldi termelők, hogy megszerezzék a hagyományostermék-minősítést az európai fórumoknál. A mezőgazdasági minisztérium kampányt indított, hogy segítsen ebben a gazdáknak.
Tiltakozik a Sebes-Körös nagyváradi szakaszának újabb partrendezési munkálatai ellen az Erdélyi-érchegység Regionális Ökológiai Felügyelőközpont (CRSE), mely szerint a beavatkozás tönkreteszi a folyó élővilágát.
Egy hónapos késéssel, az ígéretek szerint pénteken, június 30-án végre megnyitják a forgalom előtt Kolozsváron, a Széchenyi-tér közelében található Árpád (Traian) hidat. Emil Boc polgármester szerint a környéken teljesen átszerveznék a forgalmat.
Felkészültek a hatóságok a nagy hőségre, Raed Arafat államtitkár szerint 840 mentőautó és a SMURD 270 járműve áll készenlétben. Nagyváradon üzembe helyezték a „hűsítő” konténereket. Csütörtöktől több déli megyében narancssárga hőségriadó van érvényben.
A gasztronómiára és a kultúrára is nagy hangsúlyt fektetnek a csütörtökön kezdődő nagyszebeni Hungarikum Napok rendezvénysorozaton, amelyre Erdélyből és Magyarországról is várják az érdeklődőket.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei elnökének, Csomortányi Istvánnak adott igazat a bíróság, és alapfokon semmisnek nyilvánította a helyi rendőrség által kirótt bírságot a Szent László tér feliratú tábla kihelyezése miatt.
Mintegy ötszázmillió forintot ad a magyar kormány a Gyulafehérvári Caritas szeretetszolgálat programjának, célkitűzéseinek és beruházásainak támogatására – áll a legfrissebb Magyar Közlönyben.
Szakképzett pedagógusok jelentkezését várják Csángóföldre, ahol az év végi fluktuáció ellenére stabilizálódni látszik az oktatók köre. A magyar oktatási programot működtető RMPSZ elsősorban a helyi hagyományőrzőkre és fiatalokra épít.
A csendőrség megyei parancsnoksága nem szólhat bele a városi alakulat munkájába – szögezte le a Krónikának Ioan Eugen Todoruţ Maros megyei parancsnokhelyettes.
Segítségre van szükség a szülőföldön való megmaradáshoz, és a magyar kormány segíteni kíván – fogalmaz interjúnkban Soltész Miklós. Az államtitkár szerint nem román, hanem külső érdekeket szolgálnak azok, akik a magyarellenes hangulatkeltésért felelősek.
Differenciált tételekből vizsgázhatnak a nyolcadikos és a tizenkettedikes magyar diákok a román nyelv és irodalom próbán, az RMDSZ erre vonatkozó kezdeményezését ugyanis kedden döntéshozó kamaraként elfogadta a szenátus – közölte a szövetség.
Legelő állatait őrző férfira támadt a medve kedden délben a Kovászna megyei Bikfalván. A férfi könnyebb sérülésekkel megúszta a támadást.
Tapasztalatból tudja, hogyan kell kiállni a magyar oktatás érdekeiért Kovács Irén Erzsébet, az új oktatási államtitkár, aki Király Andrást váltja a tisztségben.